Ákos a Szigeten

Szintirock 2012

A Sziget nulladik napján az év egyik legnagyobb magyar zenei eseményeként, egy egész estés Ákos-koncert várja a rajongókat. (x)

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy év koncertszünet után teljesen megújult produkcióval tért vissza Ákos. A több mint két évtizede töretlen pályájú dalszerző-előadó egy igazán izgalmasnak ígérkező elektronikus előadást állít színpadra, amely - vadonatúj dalok mellett - a legnagyobb slágereket vonultatja fel komoly látványtechnika kíséretében. A “2012-es szintirock” koncertprogram utolsó magyarországi állomása a jubileumi Sziget nulladik napja, ahol bővebb repertoárral, az év egyik legnagyobb magyar zenei eseményeként, egy egész estés, önálló Ákos-koncert várja a rajongókat.

Ákos egyedülálló karrierrel büszkélkedhet: a Bonanza Banzai kultuszzenekar alapító-frontembereként szerzett hírnevet, a csapat feloszlását megelőzően indult szólópályafutása pedig a korábbinál is tartósabb sikertörténet lett. Ákos nevéhez rekordszámú arany- és platinalemez, rengeteg szakmai- és közönségdíj, számos teltházas arénakoncert, mindenki által ismert slégerek, valamint lelkes és kitartó közönségszeretet fűződik. Eddigi pályafutása során koncertezett szintetizátorkísérettel, dörgedelmes rockzenekarral és vonóskarral is, játszott sportcsarnokokban és színházi körülmények között egyaránt, mindig hatalmas sikerrel. Legutóbb tavaly májusban a Budapest Sportarénát töltötte meg A katona imája című műsorával.

A nagyszabású elektronikus projekt az új dalok mellett a legizgalmasabb Ákos- és Bonanza-szerzeményeket vonultatja fel teljesen megújult formában.

- Az új projekt elektronikus, szintis hangvétele remek játéklehetőség: egyszerre nosztalgikus, brutális és vicces - ad némi betekintést Ákos, aki elmondta azt is, hogy több mint egy év munka áll a “2012-es szintirock” produkció mögött, melyet először a VOLT közönsége láthatott június végén.

- A hazai fesztiválok közül elsőként a VOLT-on léptem színpadra 2004-ben. Szinte már hazajárok ide, a közönség mindig nagy szeretettel fogadott. Volt olyan műsorunk, amellyel két egymást követő évben is felléptünk Sopronban. Nem véletlen, hogy 2012-ben éppen a VOLT Fesztiválon mutatkozik be az új produkciónk” - vall VOLT-os kötödéséről Ákos.

Első alkalommal lép színpadra Ákos a Szigeten önálló produkcióval

- Az első Magyar Dal Napján már játszottam korábban, de önálló előadásunk itt még nem volt: izgalmas kihívás lesz 24 év koncertezés után a Sziget nyitónapján egy nagyszabású előadással debütálni a fesztivál nagyszínpadán. A nyáron ez lesz a leglátványosabb, leghosszabb koncertünk, nagyon készülünk erre a produkcióra - tudtuk meg Ákostól, aki egyelőre nem is árult el többet erről a koncertről, csupán annyit, hogy a hamarosan bemutatkozó, elektronikus produkcióban a kísérőzenekar is átalakult: két évtized után újra trióban láthatjuk zenélni, ezúttal Lepés Gábor szintetizátoros és Bánfalvi Sándor dobos kíséretében.

Ákos április 12-én mutatta be a készülő album első új dalát - mely az Előkelő idegen címet kapta - és az ahhoz készült klipet is.

Részletek az akos.hu és a sziget.hu/fesztival oldalakon.

Képek: Tyukodi László, akos.hu(%oldalmero(http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=1759478&kampany=2076664&banner=2076665&ord=RANDOM_NUMBER)%)

Ezt is szeretjük