Beszóltak Vastag Tamásnak A Dal című műsorban – Nagyon kínos, mit mondtak neki

Vastag Tamás nem számított ilyen kínos kritikára a köztévé dalválasztó showjában.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

30 előadó jutott be a közmédia hetedik dalválasztó showjába,  A Dal 2018 című műsorba. Január 20-én, szombat este tíz előadó dalai versenyeztek, közülük hattal jutottak tovább a két elődöntőbe: az első öt automatikusan, a hatodikról a nézők szavazata döntött. A négy zsűritag, Both Miklós, Frenreisz Károly, Mező Misi és Schell Judit pontjaihoz a közönség által leadott szavazatok alapján adtak még pontokat. 

A Dal 2018 első válogatóját a három fiatal srác alkotta LivingRoom nyitotta Kirakat élet című dalukkal. Frenreisz Károly szerint Benjámin nagyon jól énekelt, a hangszerelés, a félig akusztikus, félig elektronikus hangszerelés pedig trendi volt. Schell Judit a hangzásba szépen beépült csellót, Mező Misi a felszínesség helyett a mélységet éltető szöveget dicsérte. Frenreisz 8, Schell Judit, Mező Misi, Both Miklós és a nézők is 7 ponttal jutalmazták a LivingRoomot, vagyis összesen 36 pontot kaptak. 

Schell Juditnak tetszett a Vastag Tamás által előadott Ne hagyj reményt című dal, de úgy érezte, nem igazán sikerült összehangolni a látványt, a dalt és a háttérvetítést, és Tamás saját magát is alárendelte a szövegnek, emiatt kicsit befeszültnek érezte az énekest. Mező Misi falunaposnak nevezte a produkciót, a szöveget pedig kissé szájbarágósnak. Véleménye szemmel láthatóan érzékenyen érintette a 26 éves sztárt. Minden zsűritagtól 7, a közönségtől 8 pontot kapott, összességében 36 pontot zsebelt be. 

vastag-tamas1
Fotó: MTVA/Penziás Nikolett

A háromtagú popformáció, a Noémo Levegőt! című dalát Mező Misi otthon sokat hallgatta, de élőben csalódott volt, szerinte a hangnemválasztás nem volt szerencsés, de a dalhoz és a vizualitáshoz csak gratulálni tudott. Frenreisz Károly 7, Schell Judit 9, Mező Misi és Both Miklós 8-8 pontot adott, míg a közönség 7-et, összesen tehát 39 pontot gyűjtöttek össze. 

leander-kills
Fotó: MTVA/Penziás Nikolett

A Leander Kills tavaly már eljutott a döntőig, a rock zenekar Nem szól harang című idei dalában Frenreisz Károly a dinamikát, a különböző részek összekapcsolását és az énekes hangját dicsérte, a gitártémára pedig azt mondta, olyan jó volt, azt kívánta, bárcsak ő írta volna. Mező Misi imádja azt a zeneiséget, amit a zenekar képvisel, a Nem szól harang szövege különösen tetszett neki. Both Miklós szerinti igazi rádiós sláger, így 9, Mező Misi, Schell Judit és Frenreisz Károly szintén 9 ponttal, a közönség pedig 8-cal jutalmazta a Leander Kills zenekart, így összesen 44 pontot kaptak. 

A negyedik előadó értékelése után a férfi műsorvezető, Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie bejelentette, hogy lefagyott az applikáció, azon nem lehet szavazni, ezért az adásban csak az sms-ekben leadott szavazatokat tudják figyelembe venni. 

sule-zsolt
Fotó: MTVA/Penziás Nikolett

Süle Zsolt Zöld a május című dalával lenyűgözte Schell Juditot, aki szerint szuperprodukciót látott a színpadon egy olyan műfajban, amelynek egy szál gitárral Cseh Tamás az egyik legismertebb képviselője. Frenreisz 8, Schell Judit és Mező Misi 10-10, Both Miklós 9 ponttal, a közönség 7-tel jutalmazta, így összesen 44 ponttal távozott a színpadról. 

Knoll Gabi Nobody to die for című dalát a közönség hatalmas tapssal éltette, Mező Misi és Both Miklós is dicsérte, utóbbi és Frenreisz 8, Mező Misi és Schell Judit 9-9, a közönség 6 pontot adott a fiatal énekesnőnek, ami összesen 40 pont.

knoll-gabi
Fotó: MTVA/Penziás Nikolett

A Fourtissimo a swinges Kisnyuszi a kalapban című dalát a közönség már a produkció alatt tapssal kísérte, majd ovációval jutalmazta. Schell Judit az est színfoltjának nevezte a zenekart. Frenreisz közölte, látszik, hogy tánciskolába ugyan nem jártak, de a produkciót csak dicsérni tudta. Frenreisz 7, Schell Judit, Mező Misi és Both Miklós 6, a nézők 8 ponttal jutalmazták a Fourtissimot, ami összesen 33 pontot jelentett a zenekar számára. 

ceasefire-x
Fotó: MTVA/Penziás Nikolett

Az X-Faktorral ismerté vált, A Dalban tavaly még csapattal versenyző Vavra Bence 2018-ban Ceasefire X néven a Satellites című dallal jutott be a legjobb 30 közé. Both Miklós az énekhez és a produkcióhoz is gratulált, csak a dalszöveghez fűzött hozzá egy kis kritikát. Schell Judit bevallotta, őt magával ragadta Bence hangja. Both Miklós, Mező Misi és Frenreisz 8, Schell Judit 9 pontot adott, amit a közönség 8-cal toldott meg, vagyis összesen 41 pontot szerzett. 

Frenreisz Károly úgy vélte, a Budapest Girl szövege kellőképp laza, Király Viktor hangját pedig ezúttal is szerette. Schell Judit is dicsérte, és 9 pontot adott neki, csak úgy, mint Frenreisz, míg Both Miklós és Mező Misi 8-8, a közönség 9-et, így összesen 43 pontot kapott, ezzel biztos továbbjutó lett.  

kiraly-viktor
Fotó: MTVA/Penziás Nikolett

A Patikadomb a stúdióban helyet foglaló nézők tapskíséretével adta elő a Jó szelet! című dalt. Mező Misi szerint lehet, hogy az ő szegénységi bizonyítványa, de kicsit úgy érezte, elveszett a produkcióban. Frenreisz túl egysíkúnak, egyhangúnak érezte a dalt. Both Miki és Mező Misi 6-6, Schell Judit és Frenreisz 7-7, a közönség további 7 pontot adott, ami összesen 33 pontot jelentett a zenekar számára. 

Holtversenyben 44-44 ponttal a Leander Kills és Süle Zsolt, Király Viktor 43, Ceasefire X 41, Knoll Gabi  pedig 40 ponttal lett A Dal 2018 első elődöntőjének öt biztos továbbjutója.  A nézők szavazatai alapján az est hatodik továbbjutóként Vastag Tamás bizonyíthat A Dal 2018 két elődöntőjének valamelyikében.

A három válogató adás – január 20., január 27. és február 3. – után tizennyolcan kerülnek a két elődöntőbe, amelyek február 10-én és 17-én kerülnek megrendezésre, majd nyolcan jutnak a február 24-i döntőbe.

Friss fotón a 46 éves Bayer Friderika - Ennyit változott a ’94-es Eurovízió énekesnője

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük