Mennyi az esély, hogy beteg gyereked születik? - A szakmád befolyásolhatja

A fodrászok és a manikűrösök babái is veszélyben lehetnek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A munkájuk közben szerves oldószereknek kitett állapotos nőknél némileg magasabb a kockázata annak, hogy gyerekük szívhibával születik - állapították meg amerikai kutatók az Occupational and Environmental Medicine című szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban.

Ugyanezen számban egy másik tanulmány eredménye arra utal, hogy az apa foglalkozásának is hatása van az újszülött egészségére - írja az MTI.

Fodrászok, manikűrösök babái veszélyben

A nőknél azoknak a szerves oldószereknek a hatását vizsgálták, amelyeket a fodrászok, manikűrösök és e szerek gyártói használnak. A követéses tanulmányba ötezer nőt vontak be, akiket kikérdeztek munkájukról is, a megszülettek gyerekeknél pedig nézték az esetleges veleszületett rendellenességeket.

Kiderült, hogy az oldószerekkel kapcsolatba került nők gyerekeinél kétszer nagyobb volt a veleszületett szívhibák kockázata azokhoz képest, akik foglalkozásuk közben nem találkoztak ezekkel az anyagokkal.

Suzanne Gilboa kutatásvezető, az amerikai járványügyi hatóság - CDC - munkatársa szerint a fogantatás és a 12. terhességi hét közötti időszak hordoz lehetséges kockázatot. A szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a kockázat abszolút értéke így is nagyon alacsony.

Az sem mindegy, hogy mit dolgozik az apa

Az említett másik tanulmányba ötezer apát vontak be az Észak-karolinai Egyetem kutatói, akik szerény összefüggést fedeztek fel a férfiak foglalkozása és gyerekeik esetleges születési rendellenessége között.

Tényleg vetélést okoz az aloe vera?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az egyik ilyen megfigyelés volt, hogy a kertészek és a tájrendezők gyerekeinél némileg gyakoribbak voltak a gyomorproblémák, a fotósok és a képeket kidolgozók utódainál pedig háromszor nagyobb volt a veleszületett zöldhályog kockázata.

- Bár riasztóan hangzik ez az emelkedett kockázat, valójában a veleszületett glaukóma igen ritkán fordul elő, tízezer gyerekből egyet érint - idézte Tania Desrosiers kutatásvezetőt a HealthDay című ismeretterjesztő portál.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

További veszélyek - az otthonodban

Ha a munkád során nem is érintkezel a fenti veszélyes anyaggal, a környezetedben még mindig számos olyan dolog akad, ami károsíthatja a kicsi egészségét, sőt, akár vetélést is okozhat. Ide kattintva megtudhatod, melyek ezek - lehetőleg kerüld el őket, ha nem akarsz felesleges kockázatot vállalni!

Ezt is szeretjük