„Nem magát a viselkedést kell kezelni, hanem azt kell megnézni, hogy mit üzen a gyerek." - Interjú Füstös Mónival

Füstös Mónival, a pozitív fegyelmezés szakértőjével és oktatójával beszélgettünk a szülő és gyermek közti kommunikációról, a nevelési módszer sajátosságairól és kihívásairól.

Minden gyerek egyedi: van, aki érzékenyebb, van, aki kevésbé, de a helyes hozzáállással bármelyikőjükhöz vezet út. Ezt az utat minden szülőnek végig kell járnia, és segítséget kérni is lehet – sőt, érdemes –, hogy a családi élet harmonikusabb legyen, a belső szorongások és érzelmi blokkok feloldódhassanak, és megnyíljon a kommunikáció egy határozott, a gyerek felé tanúsított tiszteleten és feltétlen szereteten alapuló formája.

Interjú Füstös Mónival, a pozitív fegyelmezés és az atipikus nevelés szakértőjével, oktatójával

A gyereknevelés és a szülői szerepbe való helytállás tele van meglepetésekkel, kihívásokkal és komoly önvizsgálati mérföldkövekkel. Nem csoda, ha sokan olykor elbizonytalanodnak vagy kétségbe esnek ebben a folyamatosan formálódó, emberformáló tanulási folyamatban. Füstös Móni pontosan ezeknek a szülőknek nyújt támogatást. Az atipikus nevelés módszereivel, csoportos foglalkozásaival, végtelen szakértelmével és lelkesedésével segít megtalálni az utat a mindennapi nevelési dilemmák között.

Mit jelent az atipikus nevelés, aminek elkötelezett híve és oktatója vagy? Miért a pozitív fegyelmezés módszernél tetted le a voksod? 

- A pozitív fegyelmezés egy amerikai gyereknevelési módszer, amely Jane Nelson nevéhez fűződik. Angol nyelven positive discipline nevet viseli, és ez lett pozitív fegyelmezésre lefordítva magyarul, de nagyon sok nyelvre lefordították, és világszerte alkalmazzák. Én ezt oktatom igazából, és ebből alakult ki az atipikus nevelés. Nekem nagy paradigmaváltás volt, amikor találkoztam ezzel a módszerrel, hiszen a mi generációnk a poroszos gyerekneveléssel találkozott. Ha otthon lazábbak is voltak a szülök, az iskolarendszerben biztos, hogy belefutott az ember abba, hogy mi is ez a tekintélyelvűség. 

- Nagyon sokan a mi generációnkban azt mondják, hogy „Oké, én ezt nem akarom a gyerekemnek”, de felmerül a kérdés, hogy mi legyen helyette. Gyakran előfordul, hogy a poroszos szigorúság ellenkezőjeként túl engedékennyé válunk, és kialakul egyfajta káosz. Ebben a helyzetben, attól függően, hogy milyen a temperamentumunk, előfordulhat, hogy egyszer csak elfogy a türelem, és visszacsapódunk egyik végletből a másikba. A pozitív fegyelmezés az arany középutat mutatja meg, és eszközöket ad arra, hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket.

- Az atipikus elnevezés egy kettős utalás: egyrészt azt jelenti, hogy a ne tipikus utakat válasszuk, a tekintélyelvűt, vagy a ráhagyót, hanem van egy arany középút. Másrészt foglalkozom olyan családokkal, ahol nem működnek az általános gyereknevelési tanácsok, még egyébként akár a Pozitív Fegyelmezésnek az eszköztára sem, mert a gyerek idegrendszere nem átlagosan működik. Bár ezek nagyon szuper eszközök, fantasztikus az egész szemlélet, és nagyon komoly elméleti és kutatási háttér van egy-egy eszköz vagy gondolat mögött, amit Jane Nelsen megfogalmaz. Ugyanakkor nagyon sokfélék a gyerekek, nem mindenkinek ugyanarra van szüksége, fontos, hogy az eszközöket finomhangoljuk a gyerek és a család működésére.

A Jane Nelson nevéhez fűződő pozitív fegyelmezés lényege, hogy a gyermekek viselkedését nem büntetéssel, hanem szeretetteljes iránymutatással és következetes határokkal formáljuk. A cél az önfegyelem, a felelősségvállalás és a problémamegoldó készségek fejlesztése, miközben a gyermek biztonságban és támogatva érzi magát.

-Az elmúlt három és fél évben nagyon sok, ezer fölötti számú családdal voltam kapcsolatban, és a visszajelzések is erősen igazolják, hogy az atipikus nevelés mindenkinek való. Még annak is, aki az elején nem hitt benne, náluk is óriási változásokat és eredményeket hozott. Tulajdonképpen abból indulok ki, hogy a viselkedés – és a pozitív fegyelmezés is – egy kommunikációs forma. 

Nem magát a viselkedést kell kezelni, hanem azt kell megnézni, hogy mit üzen a gyerek.

-Ha sikerül felismerni és megérteni, nagyon jó és célzott válaszokat tudunk adni rá. Végül ez vezet ahhoz, hogy a gyerekek sokkal együttműködőbbek lesznek, a mindennapok békésebbé válnak, és mi magunk is sokkal jobb szülőnek érezzük magunkat, mert értjük, mi történik. Nagyon sokszor, főleg ahol valamilyen nehézség van, a szülő egy tehetetlen helyzetbe kerül: nem tudja, mit csinál helyesen, vagy éppen rosszul. Ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy várjuk, könnyen keresni kezdjük a hibát magunkban, az eszközben, és ez teljesen természetes. Én mindig azt szoktam mondani, hogy érdemes rugalmasan tekinteni a gyereknevelés eszközeire: lehet, hogy egy módszer most nem működik a gyereknél, de két év múlva igen, és csak félre kell tenni, majd újra elővenni.

Mik a legfontosabb eszközei és módszerei a pozitív fegyelmezésnek? 

-Azt mondanám, hogy ezek az eszközök egyenértékűek, és mindenkinek más válik be, tehát nincsenek „fő” eszközök. Alapvető az érzések elfogadása és az empátia gyakorlása, de igazából, amiről ez a módszer szól, az maga a kapcsolódás, valamint az, hogy a gyerek kompetenciaérzését növeljük.

-Előfordulhat az is, hogy egy-egy eszköz soha nem lesz hatékony, és ez sem probléma, mert rengeteg más lehetőség áll rendelkezésünkre. Nem kell erőltetni egyetlen módszert: érdemes megnézni, mi az oka annak, hogy nem működik, lehet-e finomhangolni, vagy egyszerűen továbblépni rajta. A pozitív fegyelmezésben nagyon sok kreatív megoldás és eszköz található, ráadásul ezeket tényleges, gyakorlati helyzetekben is számtalan módon lehet alkalmazni.

-Ez minden embernek – az autista gyerekeknek és az autista felnőtteknek is – a legfontosabb lelki szükséglete, annak ellenére, hogy a közgondolkodás gyakran másképp látja: hogy képes legyen kapcsolódni a környezetében élő emberekkel, és hogy kompetensnek érezze magát. 

Minden eszköz, amit a pozitív fegyelmezés kínál, alkalmas arra, hogy kapcsolódjunk, és arra is, hogy a gyerek kompetensnek érezze magát.

-Ezért csodálatosak ezek az eszközök, és mindegyik a maga nemében egyenrangú. Inkább az a kérdés, hogy milyen helyzetben melyiket veszem elő és alkalmazom, és ehhez kell gyakorlat, ismétlés, együttgondolkodás. Éppen ezért szeretem, hogy hosszabb távon, hétről hétre, hónapról hónapra lehet kísérni a családokat. 

-Az egy dolog, hogy megtanuljuk az eszközök koncepcióját – ezt meg lehet könyvből, instapostból, tanfolyamból vagy bárhonnan –, de az egy másik szint, amikor beépítjük az életünkbe, és készségszinten használni kezdjük őket. Egy pszichológus anyuka egyszer azt mondta, hogy ez olyan, mint egy nyelv: oké, a szótárfüzetben megvan a szó, tudjuk a jelentését, de amikor készségszinten használjuk, az teljesen más élmény.

Mit gondolsz, minden korosztállyal el lehet kezdeni ezt a  nevelési módszert, sosincs későn? 

-Bármikor el lehet kezdeni, és soha nem késő. Vannak követőim a social mediában, akiknek nincs gyerekük, és mégis azt mondják, hogy ez valami isteni. Igazából tényleg csodálatos a módszer, mert nagyon asszertív, és felnőtt-felnőtt kapcsolatokban is jól alkalmazható. Előre segíti a gondolkodást és a reakciókat, ezért nagyon értékes. Kamaszokkal ugyanúgy működik, és vannak olyan szülők is a tanfolyamokon és a klubban, akiknek még kisbabájuk van, de már előre felkészülnek a későbbi nehézségekre.

-Másfél-két éves kor környékén van az a periódus, amikor a babából tipegő gyerek lesz, és elindul a dackorszak. Ekkor érdemes elkezdeni a fegyelmezést. A fegyelmezés számomra nem a büntetésről szól, hanem a tanításról: a gyerekek megtanulják, hogyan viselkedjenek különböző helyzetekben.

-Már másfél éves korban elkezdhetők ezek az egyszerű ok-okozati tanulási helyzetek: például, amikor egy gyerek ledobja az ételt az etetőszékből. Konzekvens, türelmes, kedves módszerrel meg lehet tanítani neki, hogy az étel nem a földre való, hanem a szájába. Ha újra ledobja, azt mondjuk, hogy akkor most elveszem, mert látom, hogy nem vagy éhes. A következő étkezésre biztosan lesz lehetősége, így nem éhezik meg, viszont megtanulja az összefüggést.

A második gyerek érkezése mérföldkő 

-Egy nagyobb belépési időszak a második gyerek születése, amikor új konfliktusok, logisztikai nehézségek és kihívások jelennek meg. Fontos látni, hogy minden szülőnek nehéz ez a váltás, és ezért rendkívül értékes a közösség, ahol másokkal is meg lehet osztani a tapasztalatokat. Soha nem késő elkezdeni, akár felnőtt gyerekkel, akár kamasszal: a módszer arra tanít, hogy együttműködjünk, ne uralkodjunk a gyereken, hanem kíváncsisággal, beszélgetéssel és empátiával irányítsunk.

-Ez a módszer erősen támogatja a kapcsolódást, a gyerek kompetenciaérzését, és segít abban, hogy a szülők is tudatosan, magabiztosan reagáljanak. Éppen ezért kamaszoknál is alkalmazható, és mindig van lehetőség változtatni, újrakezdeni vagy finomhangolni a gyakorlatot. Amikor egy kamasz gyerekkel váltunk, különösen fontos, hogy ne próbáljuk őt uralni, mert akkor elveszítjük a kapcsolatot. Ennél a módszernél az irányítás kíváncsisággal, beszélgetéssel és együttműködéssel történik.

-Ha már felnőtt gyereked van, és elkezdesz önismereti útra lépni, rájössz dolgokra, azt is be lehet hozni a kapcsolatba. A mi szüleink is mindig a legjobbat akarták nekünk, és a saját erőforrásaikhoz mérten a legjobbat adták. De az egy teljesen más világ volt, más társadalmi környezettel, kevesebb elérhető információval, így sok tényező befolyásolta a döntéseiket. Ők is a legjobbat adták, és lehet, hogy mi később rájövünk, hogy bizonyos dolgokat másképp csináltunk volna, és erről akár egy már felnőtt gyerekkel is lehet beszélni.

A neurodiverzitás és sajátos igények kihívásai a nevelésben 

A neurodiverzitás és a sajátos igényekkel élő gyerekek nevelése különleges kihívásokat hoz a mindennapokba. Minden családnak saját útját kell megtalálnia, hogy a gyermek képességeit támogassa, az erősségeit erősítse, és közben a nehézségekkel együtt élve biztonságos és szeretetteljes környezetet teremtsen. Ebben a folyamatban kulcsfontosságú a megértés, a türelem és a kreatív eszközök használata, amelyek nem csak a gyerek fejlődését segítik, hanem a szülők önbizalmát is erősítik.

Csodás volt látni, hogy ez a módszer nem hagyja figyelmen kívül azokat a gyerekeket sem, akik esetleg neurodiverzek - gondolunk itt autizmus spektrum zavarral, ADHD-val, szenzoros integrációs zavarral, diszlexiával, diszgráfiával élő kicsikre is.

Hogyan tud az ő esetükben hatásos lenni ez a nevelési gyakorlat? Mikre kell velük kapcsolatban különösen odafigyelni?

-A gyerekek nagyon különbözőek és sokfélék. Ha idegrendszeri eltérésekről beszélünk – mint az autizmus, az ADHD, vagy a szenzoros integrációs zavar –, ezek olyan neurológiai sajátosságok, amelyek erősen hatnak a viselkedésre. Nagyon könnyű összekeverni ezeket azzal, hogy a gyerek rosszalkodik vagy szándékosan csinál valamit. Miközben a legtöbbször egyszerűen csak másképp működik az idegrendszere. 

-Az egy külön készség, hogy a gyerek érti, amit mondasz neki, és az egy másik készség, hogy azt ő mennyire tudja lekövetni. Nem rosszaságból, nem neveletlenségből adódnak a nehézségek és nem is te rontottad el. Akinél nincsen semmilyen idegrendszeri eltérés, még neki is lehet egy nagyon érzékeny az idegrendszere. Az ilyen idegrendszeri állapotot is vegyük figyelembe, amikor előveszünk egy eszközt - én ezzel egészítettem ki ezt a módszert.

-Foglalkozom olyan családokkal is, akik neurodivergens gyerekeket nevelnek. Sokan vannak a „szürke zónában” is: nincs diagnózis, nincs kimondva, hogy bármilyen idegrendszeri eltérésről van szó, mégis azt tapasztalják a szülők, hogy bizonyos módszerek egyszerűen nem működnek. Például a szülő ad egy választási lehetőséget, a gyerek pedig összeomlik és sírni kezd. Ilyenkor jön a kérdés: akkor most mi történik?

-Ilyen helyzetekben finomhangoljuk az eszközöket. Alapvetően pozitív fegyelmezést oktatok, de nagyon részletesen és egyénre szabva. Azt tapasztalatom, hogy ez a szemlélet minden családnál működhet, ha nyitottak rá. Ugyanakkor vannak olyan temperamentumú gyerekek – nagyon érzékenyek vagy nagyon intenzívek –, akiknél szükség van a módszerek igazítására. Ami a „nagykönyvben” szerepel, az sokszor nem működik változtatás nélkül, de egy kis finomhangolással igen. Ebben ma már nagyon hiszek, és szerencsére az elmúlt három és fél évben sok családdal volt lehetőségem ezen együtt dolgozni.

Nem kell a gyereket minden érzelmi helyzettől óvni 

-Az élet körülbelül fele-fele arányban hoz kellemes és kellemetlen érzéseket, azonban sok esetben nagyon nehezen tudjuk a kellemetlen érzéseket elviselni. A gyerek frusztrációját ugyanígy nehéz látni, ezért gyakran próbáljuk kimenekíteni őket olyan helyzetekből is, amelyekből nem kellene. Pedig pont ezekben a helyzetekben tudja magát kompetensnek érezni, ott tud tanulni – még akkor is, ha ez frusztráló. Nem baj, mert ettől erősödik. 

Ahogy mi bejárunk a konditerembe gyúrni, és az izmaink erősödnek a mozgástól, úgy a frusztrációtűrő képesség is a frusztrációval való találkozástól erősödik.

Szülői közösség, tudatos fejlődés és önvizsgálat

-Az általam tartott tanfolyamokon egy jól felépített rendszerben dolgozunk, aminek van eleje, közepe, vége. Van emellett egy klubom is, előfizetéses alapon, ahol a szülők hosszabb távon, fél év vagy egy év alatt dolgoznak velünk. Ez már önmagában is óriási eredményeket hoz, mert élőben találkozunk, tananyagokat néznek, mindenki a saját tempójában halad. Ez a hosszabb távú közös munka nagyon hatékony: a családok szép eredményeket érnek el, a szülők fejlődését látni pedig rendkívül inspiráló. Meg lehet figyelni, honnan indultunk, hol tartunk most, és mennyire erős a megértés és az empátia ereje ebben az egész folyamatban.

Miért fontos a határhúzás 2026-ban? 

A másik nehézség, amit látok, az a határhúzás. Például amikor egyszerűen bele kell állni abba, hogy most elindulunk, mert különben elkésünk. Ez sok mindenkinek nagyon nehezen megy, részben azért, mert nehéz érzéseket hozhat fel – bennünk is, vagy akár a gyerekben is. Félünk, hogy traumatizáljuk a gyereket. Ettől függetlenül ezt nagyon fontos megtanulni, mert ez a gyereknevelés alapja és magja.

Azt gondolom, és kommunikálom is, hogy 2026-ban nem engedheti meg magának egy felelős és tudatos szülő azt, hogy ne tudjon a gyerekével határt húzni. Nem adhatjuk át az irányítást. Egyrészt azért, mert a gyerek idegrendszere még fejletlen, másrészt pedig – ezért emeltem ki azt, hogy 2026-ban – olyan szintű ingerterhelésnek van kitéve az egész társadalom, és így a gyerekek fejletlen idegrendszere is, hogy ezt egyszerűen nem lehet rájuk önteni. 

Azt, ami a világból jön, szűrni kell, és ahhoz, hogy szűrni tudjunk, kőkemény határokat kell húzni, döntéseket kell hozni, és ezekbe bele kell állni. Ez sok mindenkinek nagyon nehéz, és nagyon sok belső munkát igényel.

-Ezért működik jól a szülői klub nálam, mert rengeteget dolgozunk a határhúzás témáján. A saját érzelmeinktől való eltávolodás nagyon megnehezíti ezt az egész folyamatot. De hogy jót is mondjak: ez fejleszthető. Teljes mértékben tanulható, gyakorolható, és szerencsére a gyerekeink nagyon sok lehetőséget adnak a gyakorlásra.

A gyerekvállalás a második felnövés időszaka 

-Valójában a gyerekvállalás és a gyereknevelés egy nagyon szép önismereti út tud lenni. Lehet, hogy ez kicsit spirituálisan hangzik, de szerintem nem véletlenül azt a gyereket kapjuk, akit kapunk. Ő azért jön, hogy tanítson. Én pontosan tudom, hogy melyik gyerekem milyen nagy tanítást hozott, és hogy mennyi fejlődésen vittek keresztül.

-Amikor így tudunk rájuk nézni, és nem csak kihívásként vagy nehézségként tekintünk ezekre a helyzetekre, akkor nagyon erős tud lenni az élmény. A gyerekek tényleg tükröt tartanak. Ha ezeket a helyzeteket meg tudjuk ugrani, akkor nagyon jó irányba megyünk, és egy erős kapcsolat tud kialakulni – még akkor is, ha vannak benne konfliktusok.

-Ha tudom, hogy mit tanít a gyerekem, attól persze még iszonyatosan fel tud idegesíteni - pont akkor, amikor éppen tanít. De minél többet foglalkozik az ember ezekkel a folyamatokkal önmagában – a saját gondolataival, elképzeléseivel –, annál inkább virágzóbbá válik majd a kapcsolat. Ez pedig végül visszahat a szülő-gyerek viszonyra, és nyilván a gyerek viselkedésére is. Ez egy öngeneráló folyamat, és ezért tud nagyon jól működni.

Hogyan tudsz csatlakozni? 

Ha keresed az utadat a gyereknevelésben, elakadtatok a kommunikációban, vagy egyszerűen csak harmonikus családi életet szeretnétek, ahol megértő figyelem uralkodik, akkor csatlakozhatsz Móni képzéseihez és szülői klubjához ide kattintva.

Füstös Móni Van megoldás! - Frappáns példamondatok és kézzelfogható eszközök a kisgyerekek pozitív neveléséhez - Szülők Könyvtára című könyve azoknak a szülőknek szól, akik kisgyereket nevelnek, és a mindennapi helyzetekben szeretnének tudatosabban, mégis gyakorlatiasan reagálni. A könyv egy kisgyerekes család napján vezeti végig az olvasót: a reggeli ébresztéstől és készülődéstől kezdve egészen a nap végéig sorra veszi azokat a helyzeteket, amelyek szinte minden családban felbukkannak.

A fejezetek konkrét példákon keresztül mutatják meg, hogyan reagálhat a szülő egy-egy nehéz pillanatban. A példák mellé illesztett illusztrációkban kontrasztban kerül egymás mellé a tekintélyelvű, az engedékeny és az úgynevezett „arany középutas” megoldás, így jól láthatóvá válik, hogyan működik a pozitív fegyelmezés szemlélete a gyakorlatban. A rövid, könnyen átlátható fejezetek és a fejezetek végén összegyűjtött eszközök miatt egyfajta kézikönyvként is használható: a szülők bármikor elővehetik, amikor egy konkrét helyzetre keresnek megoldást.

Képek: Getty Images Hungary

• gyereknevelés
• szülő gyerek viszony
• kommunikáció
• empátia
• adhd
• autizmus
• nevelés
• önismeret
• interjú
• szakértő
• Gyerek