3 esemény a családban, ami bűntudatot kelt a gyerekben

A kisgyereknek meggyőződése, hogy a családban bekövetkezett negatív változásnak vele kapcsolatos oka van.

anya-gyerek-kep

Sajnos ritka az olyan család, ahol előbb vagy utóbb nem következik be valamilyen szomorú esemény. Ilyen lehet az anya és az apa válása, egy hozzátartozó halála vagy az anyagi helyzet megrendülése például azért, mert egyik vagy mindkét szülő elveszíti a munkáját.

Mindezt még a felnőtteknek sem könnyű feldolgozni - a kisgyerekekről nem is beszélve, akik, mivel korukból adódóan nem látják át az ok-okozati összefüggéseket, hajlamosak önmagukat hibáztatni a családban bekövetkező sajnálatos változásért. Tudd meg, miként oldhatod fel gyermeked bűntudatát.

A szülők válása

A felnőttek számára a gyász és a válás nem ugyanaz, ám a kisgyerek szempontjából a kettő szinte teljesen megegyezik. Ő ugyanis a családból - legalábbis fizikailag - kilépő szülő közvetlen hiányára reagál, ráadásul szentül hiszi, hogy ezt a lépést ő maga idézte elő.

- Apa azért ment el, mert rossz voltam

A kisgyerek világának középpontjában még ő maga áll, és hosszú időbe telik, mire rájön, hogy szülei életének rajta kívül más fontos szereplői is vannak. Sok hároméves csemete például alig hiszi, hogy az anyja eszik, tévézik és egyáltalán létezik azután, hogy ő elment aludni. Ezért, ha felbomlik a család, úgy gondolja, hogy annak feltétlenül valamilyen vele kapcsolatos oka van. Például az, amiért veszekedtek vele a szülei: hogy lármázott, hisztizett vagy visszabeszélt.

Fontos tehát, hogy néhány egyszerűen megfogalmazott mondattal vázold a tényleges helyzetet, és biztosítsd porontyodat arról: mindahhoz, ami közted és a volt párod között történt, neki az égvilágon semmi köze.

A gyermeki bűntudatnak rejtettebb okai is lehetnek. A kicsik ugyanis szociálisan érzékeny lények, akik fejlődésük normális menete során arról álmodoznak, hogy az ellenkező nemű szülőjük lesz a párjuk, és ezzel kiütik helyéről az azonos nemű szülőt. Titkon minden kisfiú arra vágyik, bárcsak az apja ne állna az útjában - és amikor a papa ténylegesen eltűnik az életéből, azt gondolja, hogy ez azért történt, mert ő így kívánta. A kislány pedig úgy hiszi, szeretetének tárgya azért hagyta el őt, mert hogyan is szerethetett volna egy olyan gonosz gyereket, aki az anyja helyére akart lépni.

Ez a fajta bűntudat szorongáshoz vezet, ami alaposan meggyötri a frissen elvált szülők gyerekét: hiszen ha úgymond rosszaságával egy szülőt már elűzött, vajon számíthat-e arra, hogy a másik vele marad? Ilyenkor tehát számíthatsz rá, hogy csemetéd a szokottnál is erősebben kapaszkodik a szoknyádba, hogy állandóan szemmel tarthasson. Ez esetben természetesen semmi szükség arra, hogy feltárd előtte szorongása gyökereit. Ehelyett vedd tudomásul, hogy most néhány hónapig csüggeni fog rajtad - ami bizonyára roppant fárasztó, ám elengedhetetlen feltétele annak, hogy a lurkó elkezdjen hinni benned, illetve abban, hogy nem fogod magára hagyni.

Hozzátartozó halála

A gyerek hasonlóképpen bűntudatot érezhet akkor is, ha egy családtagja vagy rokona távozik az élők sorából, különösen, ha ő maga - finoman fogalmazva - nem kedvelte különösebben az illetőt.

A legtöbb kicsi rossz színész, így minimum nonverbálisan, de gyakran verbálisan is kifejezi a körülötte lévők iránti érzéseit - a negatívokat is. Mivel pedig korából adódóan hajlamos azt hinni, hogy megnyilvánulásai révén befolyással lehet környezetére, úgy gondolja, nagyon is tehet arról, ha a nagynéni, aki életében nem volt benne a top 10-ben a listáján, jobblétre szenderül.

Ha a családotokban is előfordul efféle esemény, hozd a tudomására, hogy a legkevésbé sem tehet a történtekről, még akkor is, ha maga a gyerek nem akarja vagy nem tudja megfogalmazni bűntudata tárgyát. Magyarázd el neki azt is, hogy semmiféle érzelem nem képes megölni senkit - a néni egyszerűen öreg vagy beteg volt.

A család anyagi helyzetének megrendülése

Manapság sajnos sok családnak kell szorosabbra húznia a nadrágszíjat, sőt, az is megesik, hogy anyagi helyzetük alapjaiban rendül meg. Mindezt a kicsi megintcsak hajlamos lehet összefüggésbe hozni egyes kevéssé szerencsés megnyilvánulásaival - különösen akkor, ha az amúgy is feszültség alatt álló szülő a megszokottnál hevesebben reagál azokra.

Ezt megelőzendő igyekezz szétválasztani az érzelmi és az anyagi ügyeidet. Amikor pároddal a lurkóval kapcsolatos dolgokról beszélsz, a pénzügyi és jogi témákat hagyd máskorra. Ha lehet, ne nyilvánítsd ki a gyerek felé a rezsi vagy a lakáshitel fizetése miatti aggodalmadat, és kiváltképp ne várd tőle, hogy egy esetleges anyagi vitában a te oldaladra álljon, a másik felet hibáztatva.

Cikkünk Penelope Leach Picik és kicsik című könyve segítségével készült, mely a Park Kiadó gondozásában jelent meg.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük