Társas lény a baba

Így partiznak a négyes ikrek

A babák remekül feltalálják magukat a számukra új közegben, és már most látszik, hajlamuk van a bulizásra. Tudd meg, ők hogyan mulatnak!

A Gesztes ikrek - Detti, Peti, Berci és Gabi - zsenge koruk ellenére aktív társadalmi életet élnek. Immáron oszlopos tagjai a baba-mama klubnak, de más rendezvényeken is tiszteletüket teszik időről időre, és akkor sem fogják vissza magukat, ha egy kis bulizásról van szó.

A Gesztes család mindig is mozgékony volt, és ezt a szokásukat a körülményekhez képest a négyes ikrek születése után is megőrizték. Igaz, az anyukának nincs egyszerű dolga, hiszen hétköznapokon napközben nem áll rendelkezésére autó, a babakocsit tolva pedig nem tehet meg túl nagy távokat, ami eleve leszűkíti a lehetőségek körét.

Történjen már valami!

Pedig így tél vége felé talán még nagyobb szükségük van a kicsiknek arra, hogy kimozdulhassanak, hiszen napról napra rosszabbul tűrik a négy fal közötti létet. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy leginkább olyasmivel foglalatoskodnának, ami számukra tabu - pedig ilyenből igazán nincs sok -, nagyvonalúan eltekintve a koruknak megfelelő játékoktól és tevékenységektől. Így aztán a ne tiltószó mostanság gyakran elhangzik - és persze, amit nem szabad, az csak még inkább érdekessé válik a szemükben.

A megszokott közegből való kiszakadás tehát igazi megkönnyebbülést jelent a szülők, no meg persze a négyes ikrek számára is, különösen, ha történik valami. A katolikus közösségi házban rendezett farsangon például a számukra fenntartott helyiségben pihentek meg a fellépő zenekar tagjai, akik levezetésképpen rögtönzött előadással kedveskedtek a babáknak. Még azt is megengedték nekik, hogy néhány hangszert kipróbáljanak - így az a sajátos eset állt elő, hogy a kis zajgenerátorok életükben először olyan eszközön doboltak, ami valóban erre a célra szolgál.

A baba-mama klub oszlopos tagjai

Az ikrek társadalmi életének egyik fő színtere a szerda délelőtti baba-mama klub. Élvezik a sok játékot és a nagy teret, a társaságról nem is beszélve. Igaz, elsősorban nem magukfajta kicsikkel keresik a kapcsolatot, ha mégis, annak jellemzően az az oka, hogy az illető babánál van valami olyasmi, ami számukra valamilyen szempontból érdekes. Jobban belegondolva ez nem is olyan meglepő, hiszen a saját korcsoportjukban ott vannak egymásnak ők.

Nagyobb gyerekekkel viszont bármikor szívesen barátkoznak - például szilveszterkor három 11 éves ikerlánnyal partiztak, persze csak amolyan babamódra -, ám a toplistát továbbra is lassan négy éves bátyjuk, Tomi vezeti. Ugyanilyen jól kijönnek a felnőttekkel - pontosabban egyetlen pillanat leforgása alatt az ujjuk köré csavarják őket, majd valósággal fürdőznek a sikerben.

A négyes ikrek élete képekben

Nézegess képeket!

Elolvasom
A baba-mama vonzereje a fentieken túl a svédasztalban rejlik. Az a szokás ugyanis, hogy minden szülő visz egy kis gyümölcsöt, rágcsálnivalót, amit 11 óra körül feltálalnak, a gyerekek pedig kedvükre válogathatnak a csemegék között. Hogy, hogy nem, mindig Detti az, aki elsőként foglal helyet az asztalnál, és persze az öccseit sem nagyon kell hívogatni - nem mintha otthon nem kapnák meg ugyanezt, de hát minden gyerek szívesebben eszik házon kívül. Édesanyjuk igyekszik a dolog pozitív oldalát nézni: legalább nincs baj az étvágyukkal, mondja.

Ki fárad el a legjobban?

Emellett járnak a Berci keresztmamája által szervezett teadélelőttökre, ami alapvetően felnőttprogram, de a babákat is szívesen látják a közösségi házban. Detti névnapja alkalmából sikerült eljutni egy játszóházba is, de a borsos ár miatt - 15 forint percenként és gyerekenként - nem sokáig maradtak.

Az elmúlt hetek fénypontja minden bizonnyal a Marczibányi téri gyerektáncházban tett látogatás volt. Persze esetükben ez sem volt egészen problémamentes, mivel a koreográfia szerint egy papára vagy mamára egy csemetének kellett volna jutnia - ehhez képest pedig a Gesztes szülők ketten voltak a négy babára. Bár a program az ikrek felesleges energiáit volt hivatott levezetni, valószínűleg szüleik jobban elfáradtak a végére.

Ám a kicsik becsületére legyen mondva, hogy mostanra kiválóan szocializálódtak: bár egymással nem mindig bánnak kesztyűs kézzel, más gyerekekkel nemigen bocsátkoznak konfliktusba, sőt, láthatóan keresik a módot az együttműködésre.

Ezt is szeretjük