Nevess velünk! A négyes ikrek akcióban

Videóval!

Hol filmet forgatnak, hol akaratuk ellenére feltűnést keltenek, hol csak jól elcsépelik egymást. De sokak arcára mosolyt csalnak.

A most 17 hónapos Gesztes ikrekkel - Janikovszky Éva után szabadon - mindig történik valami, ami hol kacagásra, hol sírásra készteti őket - de akadnak olyan helyzetek is, melyeket már-már a közszereplők rutinjával kell kezelniük.

Forgatásról forgatásra

A négyes ikrek egypetéjű párosa, Gábor és Berci zsenge koruk ellenére máris figyelemre méltó filmes karriert tudhatnak maguk mögött, mégpedig anélkül, hogy szüleik keresték volna a lehetőséget erre - egy statisztaszervező cég hívta fel őket. Így került be a két baba a Poligamy című film záróképébe, mint a Csányi Sándor és Tompos Kátya által megformált főszereplők gyermekei.

Majd egy mobiltelefoncég is velük forgatta reklámfilmjét - nekik valójában azért volt szükségük a két, egymáshoz a megtévesztésig hasonlító kisfiúra, hogy, ha az egyik elfárad, legyen egy hadra fogható tartalék. A stáb tagjai ugyan aggódtak egy kicsit, hogy a babák rosszul viselik majd a forgatással járó nyüzsgést, netán megijednek a sínen mozgó kamerától - ők azonban csak vigyorogtak, láthatóan élvezve a helyzetet.

- Ez mind saját?

Mindazonáltal a babák bizonyos értelemben nap mint nap szerepelnek, hiszen bárhol jelennek meg, akaratlanul is feltűnést keltenek, szüleik pedig jót mulatnak az emberek arckifejezésén.
Megfigyeléseik szerint főleg az erősebbik nem képviselői sápadnak el a négyes ikrek láttán. A mai napig emlékeznek arra, amikor először látogattak el a kicsikkel egy bevásárlóközpontba - valószínűleg soha annyiszor nem hangzott el az Úristen neve a fogyasztás szentélyében, mint akkor.

Azóta rendszeresen járnak vásárolni az úgynevezett négyes fogattal, és mostanra a feléjük irányuló érdeklődést is megszokták. Szemük sem rebben az olyan kérdésekre, miszerint „Ők ikrek? És ők is ikrek?” - sokan ugyanis valamiért azt hiszik, két ikerpárt látnak. Továbbá: „Ez mind saját?”, „Ikertalálkozó lesz?”, illetve, ha a babák négyéves bátyja, Tomi is velük van: „Úristen, van egy ötödik gyerek is?” - amire a válasz az, hogy még egy hatodik is van, a 16 éves Norbi.

A reakciókat illetően két fő irányvonal figyelhető meg: „Ó, szegények!” és „Gratulálunk!” A babák pedig közszereplőhöz méltó nyugalommal tűrik a felhajtást.

Belviszályok

Ahol több gyerek van, ott már a leghétköznapibb szituációk is magukban hordozzák a súrlódás lehetőségét. A négyes ikrek egyre inkább a tudatára ébrednek annak, hogy önálló személyiségek saját akarattal, amit rendre meg is próbálnak érvényesíteni.
 

Eközben mindazon ismereteket, melyeket a környező világról szereztek-szereznek, egyre ügyesebben alkalmazzák, nemritkán egymás orra alá is borsot törve.

Mint ahogy történt ez a minap is, amikor Peti - a rá jellemző ártatlan arckifejezéssel - mint a mézesmadzagot, úgy húzta el a cumiját Gábor és Berci orra előtt. Utóbbit sikerült kellőképpen felhergelnie - el is indult felé, hogy megszerezze a zsákmányt, ám a nagy igyekezetben popsival az ajtónak esett. Peti tiszta szívből kacagott a burleszkbe illő jeleneten, melynek egyszerre volt az egyik főszereplője és a rendezője.

A négyes ikrek élete képekben

Nézegess képeket!

Elolvasom
Persze Bercit sem kell félteni, aki újabban rákapott a harapásra. Jellemzően valamilyen magasabb rendű cél érdekében veti be fegyverként baba létére meglepően erős állkapcsát, például azért, hogy megszerezze azt, ami véleménye szerint megilleti őt. Legutóbb Gábor arcán hagyta ott alsó fogsora nyolc napon belüli lenyomatát. Mindezen megnyilvánulásai a legkevésbé sem spontánok - tudatosságról és átgondoltságról árulkodnak.
Detti pedig, aki általában egészen jól elfoglalja magát, a sok helytelenkedést látva kijön a béketűrésből, és az édesanyját mintegy lemásolva rendszabályozza meg a srácokat.
Például az anyuka finoman meghúzza a kicsik fülét akkor, ha valamilyen önmagukra veszélyes dolgot művelnek, csak, hogy érezzék a tiltás súlyát. Dettinek pedig sikerült ezt a fegyelmezési módot pillanatok alatt elsajátítania - igaz, kevésbé kíméletesen alkalmazza a gyakorlatban.

OLVASD EL EZT IS!

gabi berci
  • hiszti
  • gyereknevelés

Ha nem bírsz a gyerekkel

kisbaba anyuka
  • gyereknevelés
  • mondókák

Így lesz okos a gyereked!

Ezt is szeretjük