Elkél a segítség a családoknak

Nem kis bátorság kell ahhoz, hogy egy szülőpár több gyereket vállaljon, hiszen manapság ez pénzkérdés is, de szerencsére van segítség.

A nagy család nagy öröm, de sok gonddal is jár. Gesztesékhez ráadásul négy baba érkezett egyszerre. A szülők egy kislányt szerettek volna az akkor 15 éves Norbert és a hároméves Tomi mellé, akit a lombikprogramnak köszönhetően meg is kaptak - három kisfiú, Peti, Berci és Gábor kíséretében.

Detti, Peti, Berci és Gábor

És, habár boldogan és büszkén fogadták a hirtelen létszámnövekedést, egyszersmind új kihívásokkal is szembe kellett nézniük, többek között az anyagiak terén.

Megdöbbentő számok

A Gesztes házaspár természetesen igyekszik minden tőle telhetőt megadni a gyerekeknek, ami azonban - bár rendezett körülmények között élnek - nem egyszerű feladat. Már a pelenka beszerzése is komoly tételt jelent a család költségvetésében - darabja átlagosan 65 forintba kerül, és a legjobb esetben is napi 25 darabot használnak el a babák.

Ami pedig a táplálásukat illeti, a négy kicsi csak krumpliból két kilót tüntet el a bendőjében háromnaponta, főzelékből fejenként négy merőkanálnyi a fejadagjuk - és akkor még nem beszéltünk a bébitápról és a bébiételről, amiből szintén ipari mennyiség fogy.

15 kilogramm mosószer nagyjából három hónapra elég - ami nem is túl meglepő annak fényében, hogy egyedül Detti négy váltás ruhát képes nap mint nap amortizálni.

Mindeközben a gyerekeknek rendszeresen új holmikra van szükségük, nem beszélve az olyan babafelszerelési tárgyakról, mint a hordozó, a babakocsi vagy a kiságy. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a család jelenleg építkezik is, ugyanis kétszobás házuk már szűkösnek bizonyult nyolc ember számára.

A Femina szívügye

A Femina.hu - úgy is, mint a második legnagyobb női portál - a maga lehetőségei szerint igyekszik hosszabb távon megkönnyíteni a család helyzetét. Ennek érdekében hozta létre Baba rovatán belül a Négyes ikrek alrovatot, hetente frissülő cikkekkel, óriás képgalériákkal és videókkal.

Ily módon a látogatók nyomon követhetik a négyes ikrek kalandjait, emellett olyan információkhoz is hozzájutnak, amelyeknek leendő vagy gyakorló szülőként maguk is hasznát vehetik. Az alrovat hirdetési felületeit a Femina.hu olyan cégeknek bocsátja rendelkezésére, melyek valamilyen formában támogatják a családot, de magánszemélyek segítségét is köszönettel vesszük.
 

A négyes ikrek élete képekben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nagylelkű támogatók - Supy és Mini Manó

A kezdeményezés ez idáig sikeresnek bizonyult: a játék-, mesekönyv- és mosószeradományok mellett egy olvasó 20 ezer forintot utalt a négyes ikrek szüleinek, és már két cég is felajánlotta segítségét.

A minőségi gyerekcipőket gyártó Supy egész évre biztosítja a babák cipőellátását, a Mini-Manó Babacentrum pedig olasz Neonato biztonsági gyereküléseket adományozott a családnak. Nánásiné Gyarmati Mária, a Supy marketinges munkatársa és Tischler János, a Mini-Manó tulajdonosa néhány napja a Femina szerkesztőségében át is adták cégük ajándékait a szülőknek, Gesztes Ágnesnek és Lászlónak, no meg persze a négy mütyürnek, akik örömökben mindjárt birtokba is vették az ajándékokat. Reméljük, hogy sokan követik még a nagylelkű felajánlók példáját.

Te is segíthetsz a négyes ikreknek!

Bár a Supy és a Mini-Manó jóvoltából a család két problémája is megoldódott, még sok mindenre lenne szükségük.

• Pelenka.
• Bébitápszer.
• Mosószer.
• Gyerekruhák.
• Esernyőre csukható ikerbabakocsi.
• Lehetőleg fehér, rácsos kiságy.
• Koruknak megfelelő fejlesztőjátékok.

Esetleg a te háztartásodban is akad olyasmi, ami mostanra feleslegessé vált, illetve bármi, ami érzésed szerint segítséget jelenthet a családnak? Minden hónap első hétfőjén elhozhatod szerkesztőségünkbe, mi pedig eljuttatjuk nekik. Az ajándékot vagy ajándékokat postán is elküldheted.

Címünk: 1139 Budapest, Teve utca 41.

Ha kérdésed lenne a segítségnyújtással kapcsolatban, a következő e-mail címen tudunk felvilágosítást adni: negyesikrek@femina.hu.

Ezt is szeretjük