Lassabban tanul meg beszélni, ha telefont adsz a kezébe: figyelmeztet a kutatás

Rohamosan nő az okoseszközök használata a kicsi gyerekek körében.

mobil gyereknek
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nemcsak egyre több, hanem egyre fiatalabb gyerek használ mobiltelefont, tabletet . Ezzel együtt rengeteg tanulmány foglalkozik azzal, hogy károsak-e ezek az eszközök a gyermekek kommunikációs képességére, vagy éppen ellenkezőleg, fejlesztik-e a kreativitásukat és segítenek lépést tartani az új generációs technológiákkal.

Ezeknek a mobileszközöknek az interaktivitását fel lehet használni az oktatásban, de verbális készségek tekintetében hátrányt jelenthetnek a gyerekek számára. Többek között erről is beszámol egy friss ausztrál tanulmány.

Az érintőképernyő hátráltatja a beszédet

Viselkedéskutatók és nyelvészek állapították meg, hogy az egész kicsi gyerekeknél, tehát az egy év körülieknél és a csecsemőknél kimondottan kártékonyan hat a mobiltelefon és a tablet a beszédkészség kialakulására. Egy San Franciscó-i gyermekgyógyászati konferencián kanadai kutatók empirikus bizonyítékokat mutattak be arra vonatkozóan, hogy a kisgyerekek kézhasználata az érintőképernyős készülékeken hátráltatja a nyelvi fejlődésüket.

mobiltelefon

Késik a nyelvi kompetencia kialakulása

A kutatások során több mint ezer, hat hónap és két év közötti gyermeket vizsgáltak. A felmérés 18. hónapjában a totyogókorú gyerekek egyötöde már napi fél órát foglalkozott a készülékekkel. Egy speciális nyelvi elemzés kimutatta, hogy a készülékekkel való foglalkozás 49%-kal növelte az önkifejezés és beszédkészség késlekedését.

Mindezt a másik kontrollcsoporthoz mérték, akik nem foglalkoztak az okostelefonokkal, tabletekkel és más elektronikus játékokkal. Minden további fél órás foglalkozás ezekkel az eszközökkel megduplázza a nyelvi kompetencia késői kialakulásának esélyét.

A mai modern online játékokkal szemben a régi, csoportban játszott játékok fejlesztették a szocializációt, beilleszkedést és kommunikációs képességeket is. 

10 játék, amit te is imádtál gyerekkorodban - Hány volt meg belőlük?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Neurológus szakemberek foglaltak állást

A kutatói csapat utalt arra, hogy az már régen bebizonyosodott, hogy a mértéktelen televíziózás lassítja a gyerekeknél a nyelvi fejlődést. Dr. Catherine Birken, a pediátria professzora szerint rohamosan nő a bölcsődéskorú gyerekek tablet- és mobiltelefon-használata.

A negatív hatásokat egyelőre csak a szóbeli készségekben vizsgálták, a tanulmány nem talált összefüggést a más típusú kommunikáció, vagyis a gesztusok és testbeszéd fejlődésében. A neurológus szakemberek úgy vélik, hogy az okoseszközök használata a fejlődő agy struktúráját változtatja meg.

A cikk az ajánló után folytatódik

Más kutatók viszont azon a véleményen vannak, hogy az aggodalmak túlzottak, és az érintőképernyős vezérlés pont az interaktív jelleg miatt - és szemben az olyan passzív eszközökkel, mint például a televízió - fokozhatja a gyerekek mindennemű kommunikációs képességét. Szociológusok általános véleménye az, hogy a társas interakció minősége csökken ezekkel a készülékekkel szülő és gyerek között.

Egy 2016-os, brit általános iskolákban történt felmérés azt mutatta ki, hogy a gyerekek jelentős része nem képes elkezdeni a napot az online eszközök használata nélkül, illetve hagyományos, szóbeli kommunikációt folytatni társaival. Az ausztráliai Family Studies felmérése pedig arról számol be, hogy a négy-öt évesek minden egyes hétköznapon 2,2 órát töltenek bármilyen típusú képernyő előtt. Mindez nyomós érv arra, hogy ne adj a kisgyerek kezébe mobiltelefont vagy tabletet, mert az késlelteti a fejlődését. 

Ezt is szeretjük