Milyen korai jelek utalnak a kiemelkedő tehetségre?

Így neveld a gyereket!

A tehetséges apróságot neked kell hozzásegítened a sikerhez. Ismerd fel a jeleket, és támogasd!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A tehetség az intelligencia, a személyiségjegyek és az interperszonális képességek ötvözete. Míg azonban sokan összekeverik az IQ-val, vagyis az intelligenciahányadossal, ez nem mérhető, és a magas intelligencia nem feltételez automatikusan tehetséget.

Bár régebben a szakemberek maguk is úgy vélték, hogy a teszttel nem csupán a kiemelkedő értelmi képességű gyerkőcöket, de egyben a rendkívül tehetségeseket is kiszűrhetik, időközben nyilvánvalóvá vált, hogy nem minden kreatív csöppség teljesíti ezeket a feladatokat is kiemelkedően. A tehetség ugyanis rendkívül szerteágazó: lehet remek egy gyerek kézügyessége, lehet abszolút hallása és zenei érzéke, lehetnek kiemelkedő előadó-művészi adottságai, íráskészsége, és persze rendkívüli logikai képességekkel is rendelkezhet.

A számos területhez hasonlóan a tehetség első jelei is szerteágazóak lehetnek, melyekre azonban érdemes már korán felfigyelned, hogy te magad is segíthesd csemetéd képességeinek kibontakozását.

A tehetség első jelei

Bár vannak általános jelek, a legtöbből már arra is következtethetsz, hogy a kicsit milyen irányba lesz érdemes terelgetned később.

Korai beszéd

Egyes gyerkőcöknél a tehetség első jele, hogy jóval hamarabb kezdenek értelmes szavakat, sőt, mondatokat formálni, mint az első szülinapjuk. Amennyiben csemetéd is a cserfesek közé tartozik, és nyolc hónapos kora körül már kiejti első értelmes szavait, könnyen lehet, hogy később is érdekelni fogja a beszéd világa.

Ez alapján azonban még sok irányba fejlődhet a tehetsége, ugyanis a legtöbb kiemelkedő gyerkőcre jellemző a gyors korai fejlődés.

Hosszan koncentrál

Ha az átlaghoz képest már kicsi korában megfigyelhető, hogy ahelyett, hogy állandó figyelmet igényelne, a baba hosszan képes koncentrálni az egyes tárgyakra, és azok le is kötik, könnyen lehet, hogy tehetséges lesz. A jó megfigyelőkészség többnyire a jó logikával is együtt jár, így a reál területeken feltételez kiemelkedő eredményeket a jövőben. Ha azonban a számok helyett a színes ceruzák és a könyvek vonzzák majd, valószínűleg alkotó tehetség lesz a gyerkőc.

15 tipp, hogy angyali gyerkőcöt nevelj

Nézegess képeket!

Elolvasom

Barátságban a számokkal

Ha gyermeked már három hónapos kora körül jóban van a számokkal, és nem csupán az egyszerűbb mennyiségeket, de az azokat jelölő számokat is felismeri, valószínűleg később is remek matematikai érzékről tesz majd tanúbizonyságot. Hasonló esetben érdemes neked is ebbe az irányba terelgetned, akár a fölött is szemet hunyva, ha esetleg az irodalom és a történelem teljesen hidegen hagyja.

Ugyanakkor számos remek zenésznél is kiemelkedő korai matematikai képességet tapasztaltak a szülők, lehet tehát, hogy a reál tudományok helyett a hangjegyek világának szerelmese lesz.

Fejlett rajzkészség

Ha gyermeked egyéves kora körül, amikor a legtöbben még csak firkálnak a lapra, már felismerhető alakokat rajzol, minden bizonnyal tehetséges lesz. A gyorsan fejlődő rajzkészség remek kézügyességre és jó alkotóképességekre utal.

Hogyan neveld a gyerkőcöt?

Ha gyermeked valamilyen területen kiemelkedően tehetséges, anyaként alapvetően nem kell hozzá másképp viszonyulnod, mint akkor, ha átlagos lenne. Ugyanúgy a boldogsága legyen a célod, adj meg neki minden segítséget ahhoz, hogy magabiztos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon.

Semmiképpen ne ess abba a hibába, hogy gyermekedtől várod el a te életedből esetlegesen kimaradt sikereket csak azért, mert ő valamiben különösen jó. A tehetség nem azt jelenti, hogy a gyerkőc tökéletes, így ugyanúgy számíthatsz a részéről iskolai gondokra, sőt, rossz jegyekre is, hiszen lehet, hogy csak a képességeinek megfelelő tantárgyakban teljesít majd remekül. Valószínűleg magatartási problémákkal is számolhatsz, hiszen számára is nehéz lehet kezelni, hogy a többiekhez képest más.

Gyerekkori magatartási zavarok

Ha kíváncsi vagy, milyen magatartási zavarokra számíthatsz óvodás korban csemetédnél, nézd meg videónkat! Nemcsak a leggyakoribb problémákat ismerheted meg, de a megoldásukra is hasznos tippeket kínál szakértőnk.

Segítheted azonban a beilleszkedésben, ha te magad nem hangsúlyozod különbözőségét a kelleténél jobban, és támogatod abban, hogy a kortársaival barátkozzon. Emellett persze a képességeit sem szabad elhanyagolnod: járasd külön órákra, vagy keress olyan tagozatos iskolát a számára, ahol a kedvenc területével foglalkozhat. Ha találsz ilyen intézményt, a hozzá hasonló érdeklődési körrel rendelkező csemeték között akár a barátkozás is könnyebb lehet számára.

Cikkünk Sue Atkins Legyél te a legjobb szülő című könyvének segítségével készült.

Ezt is szeretjük