Mi a gyerek neve?

Ilyen karmával érkezett a Földre

Tudd meg, milyen örökséget hozott magával előző életéből, és mi a dolga jelenlegi megtestesülésében. A legnépszerűbb májusi névnapok.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ezoterikus szemlélet szerint a név nem egyszerűen csak az emberek megkülönböztetésére szolgál, hanem számos fontos információt is magában hordoz követőjéről.

Így csemetéd neve egyebek között arról a szellemi-lelki örökségről is árulkodik, amit a gyerek előző megtestesüléséből hozott magával, sőt, az előtte álló feladatokra is következtetni enged. Ismerd meg a legnépszerűbb májusi névnapokat!

Evelin - Életet adó nő

Evelin nevű kislányod karmája az, hogy a benne lévő nőies minőségek - úgymint elfogadás, megértés, együttérzés, segítőkészség - révén jobbá tegye szűkebb és tágabb környezetének életét. Kiváló feleség és anya válik majd belőle, aki minden körülmények között képes együtt tartani a családot.

Mindez azonban nem zárja ki, hogy a hivatásában is sikeres legyen - ebben pedig a tehetség és az ambíció mellett gyermeked szerencsés természete is meghatározó szerepet játszik majd. Mivel azonban szívesebben ad, mint kap, esetében fennáll a szétforgácsolódás veszélye. Ezt megelőzendő tudatosítsd benne, hogy néha nem szégyen egy kicsit önzőnek lenni.

Ivett - Tiszafa

Ivett nevű kislányod karmikus feladata a függetlenség kivívása és megteremtése, illetve az, hogy saját életén keresztül a körülötte lévőket is erre ösztönözze. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy alapvetően képtelen elviselni a korlátokat, ám az ésszerűtlen elvárások és szabályok ellen fellép - igaz, esetenként talán túlságosan is határozottan.

15 tipikus nevelési baki

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ugyanígy emberi kapcsolataiban is az autonómiára törekszik, és jó esély van arra, hogy idővel - megalapítva saját vállalkozását - a hivatásában szintén a maga urává válik. Környezete általában felnéz rá, sokan több-kevesebb sikerrel követik is példáját, ám keresetlensége miatt akadhat néhány rosszakarója is. Ezt megelőzendő érdemes bizonyos fokú alkalmazkodásra és visszafogottságra tanítanod.

A legjobbak gyerekeknek
Könyvet, CD-t, filmet, programot keresel? Itt mindent megtalálsz, ami a gyerkőcöt is érdekelni fogja, és te is sok hasznos információt tudhatsz meg!

Imola - Vizes terület, imolafű

Imola nevű kislányod karmikus feladata az, hogy megtanuljon úgymond belülről, az érzéseire és az ösztöneire hallgatva élni. Ennek érdekében nemritkán félre kell tennie a racionális gondolkodásmódot, amit környezete némi szkepticizmussal és értetlenséggel fogadhat - az idő azonban rendszerint gyermekedet igazolja.

Tehetségesnek bizonyulhat az olyan határtudományokban is, mint az asztrológia vagy a számmisztika, sőt, az sem kizárt, hogy sikeres szellemi-lelki tanító válik majd belőle. Ám még ha valamilyen úgymond földhözragadtabb pályát választ is, rendkívüli beleérző képességének nap mint nap nagy hasznát veheti.

A tökéletes játszósarok

Bármilyen karmát hozott is magával gyermeked, a legfontosabb fejlesztő tevékenység számára a játék. Biztosítsd számára az ehhez szükséges feltételeket videónk segítségével.

Jakab - jelentése bizonytalan

Jakab nevű kisfiad a karmája szerint tanulni és tanítani született erre a világra. Gyors felfogóképessége és kiváló memóriája révén folyamatosan bővíti ismereteinek körét, szerteágazó és naprakész tudását pedig örömmel megosztja másokkal. Mindebben jó verbális készsége is segíti. A fentiek révén egyfajta közvetítő szerepet tölt be a környezetében - a maga eszközeivel igyekszik közelebb hozni egymáshoz a különböző álláspontokat, egy-egy vitás helyzetben pedig a békebíró tisztjére is felkérhetik. Elsősorban a tanítói-tanári, a jogi és a diplomáciai pályán teljesedhet ki, de jól boldogul minden más területen is, ahol az emberi kapcsolatok kiemelt jelentőséggel bírnak.

Ármin - Ihletett, tisztánlátó

Életének központi témája a hit megalapozása és elmélyítése - mind önmagára, mind a környezetére vonatkoztatva. Ármin nevű kisfiadnak legelőször is saját magában kell megtanulnia hinni, amit értékeinek tudatosításával és önbizalmának erősítésével segíthetsz elő. Ezek után tud majd hinni a külvilágban is - így pedig nem esik majd nehezére elfogadással, megértéssel és együttérzéssel viseltetni a körülötte lévők iránt, amivel egyben karmikus feladatának is eleget tesz. Nem kizárt, hogy mindehhez a művészet valamely ága jelenti majd számára a kommunikációs csatornát, annyi azonban biztos, hogy átlagon felüli intuíciójának nagy hasznát veheti a mindennapok során.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Mihály - Istenhez hasonló

Mihály nevű gyermekedet nagyszerű képességekkel ruházták fel a karma mesterei - ezek birtokában pedig képes lesz eleget tenni életfeladatának, ami nem más, mint a biztonság megteremtése és megőrzése. Nemcsak önmaga és szerettei számára alakít ki stabil hátteret, hanem, ha módjában áll, a nála kevésbé szerencséseket is támogatja. A fentieken túl pedig egyfajta érzelmi biztonságot is nyújt a körülötte lévőknek: ő az az ember, akire mindig lehet számítani a bajban. Mindezeknek köszönhetően sokat szeretik majd, az ily módon kapott pozitív visszajelzésekből pedig rengeteg erőt és további motivációt meríthet.

Ezt is szeretjük