Nagy bébiitalteszt: íz és összetevők alapján rangsoroltuk a kínálatot

Négy márka almaitalait vetettük össze, hogy megtudjuk, melyik egészségesebb és finomabb.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ami a baba pocakjába kerül, az építi szervezetét, egészségét, így semmiképpen sem szabad félvállról venni a kérdést - mind az ételét, mind az italát gondosan kell megválasztani.

A kisbabának testsúlykilogrammonként 150 milliliter a folyadékszükséglete, amely szükségletet az első hat hónapban nagyrészt az anyatej fedez, de érdemes már kezdettől babavizet is adni neki, kiegészítendő a folyadékbevitelt. A pici korára és a tea fajtájára tekintettel lehet kínálni direkt babáknak előállított, nem élénkítő hatású teát, négy-hat hónapos kortól pedig zöldség- és gyümölcsleveket is a babának, de semmiképpen sem cukrozottat, hanem bébiital formájában árusított ivólevet, illetve házilag készítettet, gondosan figyelve a baba személyes igényeire.

A babaitalokról

Ízek széles palettáját kínálják az üzletek zöldség-, illetve gyümölcslevekből, amelyeket kifejezetten kisbabáknak készítenek. Anyaként fontos, hogy jól válassz, ügyelve az összetevőkre, és az sem utolsó szempont, hogy ízlik-e a babának, amit kap, hiszen természetes, hogy szívesebben fogadja, ami finom, mint ami nem olyan ízletes.

Hogy segítsünk neked átlátni a bébiitalpiacot, melyik terméket érdemes inkább választanod a babának, négy márka azonos, illetve szinte azonos ízű, négy hónapos kortól adható bébiitalát vettük górcső alá, mely egészségesebb összetevőit nézve, illetve háromfős teszt keretében meg is kóstoltuk ezeket, hogy tapasztalatainkat megoszthassuk veled. Ezek alapján rangsoroltunk. A termékek ára üzletenként változhat, mi az egyik nagy drogérialánc most aktuális árait tüntetjük fel viszonyításképpen.

Kinella alma bébiital - 200 milliliter, 389 forint

Íz: íze intenzív, friss, háromból két kóstoló szerint nem bántóan édes, érezni a tiszta almaízt. Egy kóstoló szerint alig érezhetően, de van egy pici utóíze, ő a harmadik, a másik két tesztelő négyből az első helyre tette ezt a bébiitalt íze alapján.

Összetevők: mellette szól, hogy biogyümölcsből készült, 100%-os gyümölcstartalmú és tartósítószer-mentes. Hozzáadott cukrot nem tartalmaz, csupán a gyümölcs saját cukortartalma lelhető fel benne. C-vitamint tartalmaz, ami immunerősítő, segíti a vasfelszívódást, és az ínynek is jó, ez szintén értékelendő.

15 dolog, amit kerülj, amíg szoptatsz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kecskeméti alma-körte bébiital - 200 milliliter, 319 forint

Bár nem natúr alma, a két gyümölcs aránya 80-20% az alma javára, így bekerült a tesztünkbe.

Íz: íze szinte a felnőtteknek szánt gyümölcsléével azonos mértékben édes, finom és intenzív, pedig a címke szerint aromamentes. Illatos, kívánatos, sűrűbb állagú, ami a körtének tudható be. Háromból két kóstoló harmadik, egy első helyre rangsorolta.

Összetevők: a címke nem utal rá, hogy a termék bio lenne, ami a többi itallal szemben egy lépés hátrányt jelent. 100%-os a gyümölcstartalma, tartósítószer- és színezőanyag-mentes, és nincs benne hozzáadott cukor. 100 milliliterben 10 gramm cukor van, ez kicsit magas, viszont egészében a gyümölcsből származik. C-vitamint a Kinellához hasonlóan tartalmaz.

Hipp alma bébiital - 200 milliliter, 449 forint

Íz: kevésbé intenzív az íze, nincs határozottan almaíze, picit felvizezett hatást kelt. Három tesztelő közül kettő a harmadik helyre tette íze alapján, egyvalaki pedig az elsőre a Hipp termékét.

Összetétel: 100%-os a gyümölcstartalma, bio, hozzáadott cukortól és tartósítószertől mentes. 100 milliliterben 11 gramm cukor van, picivel több, mint a Kecskemétiben. C-vitamint tartalmaz, akárcsak a teszt többi alanya.

Babydream alma bébiital - 500 milliliter, 321 forint

Íz: negyedik versenyzőnk az egyik nagy drogérialánc terméke, ami azonban egyhangú vélemény alapján utolsó helyre került íze alapján. A legkevésbé ebben a termékben érhető tetten az almaíz, ám tény, az általunk kóstolt ital gyümölcstartalma nem 100, csak 50%-os volt. Mindemellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a babát nem feltétlenül bölcs döntés túl intenzív ízekhez szoktatni, hiszen az későbbi táplálkozási szokásait rossz irányba terelheti.

Összetétel: szintén biotermék, és nincs benne tartósítószer, színezőanyag és aroma, illetve hozzáadott cukor sem, ami pozitív tulajdonságként könyvelhető el, mégsem előny a többi termékkel szemben, hiszen ezt szerencsére minden fent említett gyártó szem előtt tartja.

A Babydream kínál 50%-os és 100%-os gyümölcstartalmú almaitalt is, de negatívumként jegyeznénk meg, hogy az előbbi verzió műanyag palackban, az utóbbi tetracsomagolásban, nem pedig üvegben kerül a boltok polcaira.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük