Ennek a generációnak a tagjaiból lettek a legrosszabb nagyszülők: ez az oka
Sokak szerint ebből a generációból a legrosszabb nagyszülők kerültek ki.
Az 1965– 1979 között született X generáció tagjai szép lassan a nagyszülőkorba léptek, azonban a gyerekeik szerint nagyon rosszul teljesítenek ebben a szerepkörükben. Miközben gyermekeik önzőnek látják őket, és felróják nekik, hogy nem szívesen segítenek az unokák körül, érdemes azt is megvizsgálni, miért válhattak ennek a nemzedéknek a tagjai ilyenné, és hogy valóban önzés áll-e a jelenség hátterében?
A legrosszabb nagyszülők generációja
Egy Kylie Muse nevű tiktoker videójában arról panaszkodik, hogy X generációs szülei annak idején elhanyagolták őt, és most az unokákkal is ugyanezt teszik:
– Nagyon gyakori volt annak idején, hogy az X generációs szülők elhanyagolták a gyerekeiket, de engem igazán az bosszant, hogy semmit sem tanultak az elmúlt 20-30 évben, és nem szeretnék az unokáikkal bepótolni azt, amit a gyerekeikkel elmulasztottak. Mindezt pedig a túlzásba vitt individualizmus és a büszkeség miatt – véli.
De vajon igazságosak ezek a vádak?
Egy elhanyagolt generáció
A 60-as évek közepétől a 70-es évek végéig született gyerekek az elmúlt időszak leginkább elhanyagolt generációja voltak. Steigervald Krisztián generációkutató is sokat ír róluk: ők voltak a közmondásos kulcsos gyerekek, akiknek mindkét szülőjük dolgozott, ők egyedül mentek haza az iskolából, megmelegítették a hűtőben talált ebédet, majd vagy leültek tanulni egyedül, vagy – ami gyakoribb volt – az utcán bandáztak estig, bármiféle felnőtt-támogatás vagy irányítás nélkül. És bár sokan közülük egy paradicsomi állapotként emlékeznek vissza erre a szabad időszakra, az ekkor szerzett tapasztalatok nem múltak el nyom nélkül.
Az X generációs fiatal hamar megtanulta, hogy a harcait magának kell megharcolnia, ehhez semmiféle külső segítséget nem kap. Nagyon korán önállóvá vált, és mindig a legjobban akarja kihozni magából. Ők voltak az első olyan generáció is, akik már nagyon ritkán éltek egy fedél alatt a nagyszülőkkel, így mintájuk sincs az intenzív unokázásra.
A fáradt, maximalista, munkájában és korábban a szülőségében is tökéletességre törekvő idősebb X generációs egyszerűen kiégett. Szeretik az unokáikat, de nem kívánnak bármikor ugrasztható, ingyenes bébiszitterekké válni. A saját gyerekeik kirepülése után végre újra önmaguknak szeretnének élni, úgy, ahogyan azt egészen fiatal gyerekkoruk óta megszokták.
Miért hat csodásan a gyerekre a nagyszülőkkel eltöltött idő? Nem csak kevesebb érzelmi problémájuk van
A gyerek fejlődésére pozitívan hat a nagyszülőkkel eltöltött idő.
ElolvasomKép: fizkes / Getty Images
OLVASD EL EZT IS!
- nyugdíj
- gyereknevelés















