8 pozitív tartalmú, ám annál károsabb szülői dicséret

Ne mondd a gyereknek!

Nemhogy nem javítják, egyenesen rongálják az önbecsülését.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bizonyára te is tisztában vagy a pozitív megerősítések erejével, és gyakorta megdicséred csemetédet, ami az egyik legjobb dolog, amit tehetsz. Hiszen a gyerkőc a legkevésbé sem lesz elbizakodott vagy elkényeztetett csak attól, hogy jóságát néhány kedves szóval jutalmazod.

Sokkal inkább olyan viselkedés felé terelheted őt, amilyet látni szeretnél tőle: azt ismered el, azt bátorítod. Közvetetten pedig eltereled attól a fajta viselkedéstől, ami kevésbé kívánatos. Bizonyos fajta dicséretek azonban nem feltétlenül célravezetőek, sőt, vakvágányra vihetik a gyerek önértékelését - tudd meg, melyek ezek.

Ahogy ne fejezd ki az elismerésed

Az alábbi módozatok nemhogy nem javítják, de egyenesen károsítják a gyerek önértékelését, ráadásul a kettőtök közötti kapcsolat minőségét is rontják.

Ne hangsúlyozd túl a siker vagy az elért eredmény jelentőségét, ha mégis így teszel, azzal csak növeled a nyomást és a feszültséget a gyerekben.

A humornak mindig van létjogosultsága - de nem mindegy, milyen formában. Ügyelj rá, hogy viccesnek szánt szavaiddal még véletlenül se hozd zavarba a gyereket. Légy érzékeny mind rá, mind pedig az adott szituációra.

Ne használj pusztán arra pozitív megnyilvánulásokat, hogy elérd a gyereknél, amit akarsz. Ez pillanatnyilag célravezető lehet, hosszabb távon azonban garantáltan nem működik.

A dicséretet nem kell túlragozni - minden körülmények között kerüld a szentimentalizmust, a rajongást és a szószátyárságot. Légy kedves és egyszerű.

- Nyughass, mert elvisz a mumus!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ne légy őszintétlen - erre semmilyen körülmény és semmilyen magyarázat nem ad jogalapot. Ráadásul a kicsiknek még jól működik az a bizonyos hatodik érzékük, és azonnal rájönnek, ha egy-egy megnyilvánulás nem szívből jön. Az édesanya vagy édesapa jellemzően önzetlenül teszi a gyerekéért, amit tesz, ám ők is csak emberek, akiknek bizony jólesik a pozitív visszajelzés. Ám soha ne dicsérd meg a gyereket csupán azért, hogy kicsikarj belőle valamiféle viszonzást. Ennek túl nagy az ára hosszabb távon.

Ha több gyereked van, ha csak lehet, soha ne hagyj ki senkit a dicséretből. Ha valamelyikük felé elismerésedet fejezed ki mondjuk az aktuális viselkedéséért, említsd meg a másikuk valamely, közelmúltbeli jóságát is

Felnőttként is ebből merít erőt

Nincs tehát más dolgot, mint a fenti buktatókat kikerülve egyszerűen, ám őszintén fejezni ki az elismerésedet gyermeked iránt.

Hidd el, felnőttként igazán szerencsésnek érzi majd magát azért, hogy olyasvalaki mellett nőhetett fel, aki képes volt tudatni vele megbecsülését és csodálatát - nem beszélve arról a rengeteg szép emlékről és nagyszerű közös élményből, melyekből a későbbiek során is erőt meríthet. Sőt, mi több, valószínűleg ő maga is képes lesz a körülötte lévők tudtára hozni elismerését, megbecsülését és csodálatát, több örömet találva ezáltal az élet minden pillanatában.

Cikkünk Diana Loomans és Julia Godoy Hallgass a gyermekedre! - A boldog gyermek nevelésének 12 útja című könyve segítségével készült, amely a new Fusion Kiadó gondozásában jelent meg.

OLVASD EL EZT IS!

Ezt is szeretjük