4 mondat, amit soha ne mondj egy kamasznak: nem csak a lelkét nyomorítja meg

Néhány mondat örökre nyomot hagyhat a gyerek lelkében.

GettyImages-897429074
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kamaszkort a második dackorszaknak szokták nevezni, nem véletlenül: amíg a totyogó sírással, toporzékolással hívja fel a figyelmet valamire, ami nem tetszik neki, a tizenéves gyermek ajtócsapkodással, "engem nem ért meg senki" vagy "utállak" felkiáltással hozza a szülő tudtára azt, ha valamiről teljesen ellentétes az álláspontja.

Ebben az időszakban a kamaszok agya másképp működik, mint a felnőtteknek, emiatt másképp reagálnak bizonyos megnyilvánulásokra, ellenséges viselkedésükkel, hullámzó érzelmeikkel és dühkitöréseikkel egyre többet konfrontálódnak a szülőkkel.

4 mondat, amit sose mondj a gyereknek!

Éppen ennek kivédése - vagy legalábbis csillapítása - szempontjából a szülők és a gyerekek közötti kommunikációra kiemelt figyelmet kell fordítani. Bár vannak olyan mondatok és megjegyzések, amelyek berögzülve a lehető legrosszabbkor hagyják el a szülők száját, ezek egyáltalán nem hatékonyak, mi több, egy kamasz számára inkább idegesítőek és bántóak lesznek.

GettyImages-137106701

Ha a szülő nem figyel rá, milyen szavak hagyják el a száját, azzal akár életre szóló lelki sérülést, önértékelési gondokat, megfelelési kényszert okozhat a gyerekben, ezért gondosan, megfelelő kommunikációval kell kezelni a kényesebb helyzeteket.

"Én megmondtam!"

Bizonyára gyerekként te sem hallgattad szívesen a szüleidtől, az "Én megmondtam!" kifejezést. A szülő ezzel azt érezteti, hogy neki igaza van, hiszen ő előre megmondta, mi fog történni a szófogadatlan csemetéje miatt, a gyerek pedig még csak egy gyerek, aki a legtöbbször téved, és rossz döntéseket hoz, emiatt elkezd saját magában és képességeiben kételkedni. Helyette próbáld vele megbeszélni legközelebb, hogy mit csináljon másképp, vagy hagyd, hogy a saját hibáiból tanuljon!

A cikk az ajánló után folytatódik

"Amíg az én házamban élsz, az lesz/azt teszed, amit én mondok!"

Az ilyen és ehhez hasonló fenyegetőző mondatokkal a szülő az engedelmességet próbálja kikényszeríteni a gyereknél, éreztetve vele a kiszolgáltatottság érzését. A gyerek gúzsba kötve érzi magát, ami ellen egyre jobban lázad majd, kockáztatva a jó szülő-gyermek kapcsolatot. 

Valljuk be, ez a mondat amúgy sem vezetne eredményre, hiszen melyik kamasz mondaná a szülőnek, hogy rendben van, mondd, mit csináljak, hogyan viselkedjek, hogy az számodra megfelelő legyen. Helyette csak egy kis útmutatásra van szüksége, a szabályok tisztázására, mi elfogadott, és mi nem a közös otthonban, ezeket pedig nem csak neki, de a család minden tagjának be kell tartania.

"Hagyd, majd én, te rosszul csinálod!"

Ha a szülő megkéri gyermekét, hogy segítsen neki valamiben, aztán elveszi tőle, mondván, hogy nem jól csinálja, nem csodálkozhat, ha legközelebb nem lesz hajlandó kivenni a részét a feladatból. Ezzel a mondattal azt érezteti vele, hogy még ennyire sem képes, ami később a magába vetett hitét ingathatja meg. Helyette jobb megmutatni neki, hogyan kellene elvégeznie a kapott feladatot, vagy egyszerűen megcsinálni együtt, csapatmunkában.

GettyImages-137106696

"Nem igazán szívelem a barátodat!"

Bár szabad a véleménynyilvánítás, jobb, ha nem a lányod, fiad barátaival teszed ezt. Persze, ha megtudod, hogy titokban füvet árul, vagy lopásra sarkallja a csemetédet, felszólalhatsz ellene, de ha csak azért tiltanád meg, hogy találkozzanak, mert neked valamiért nem szimpatikus, ezzel csak azt éred el, hogy a saját gyermeked eltávolodik tőled, nem beszélve arról, hogy úgy érezheti, nem támogatod döntésében, ki az ő barátja, vagy ki nem. Ha komolyabb dolog miatt kérnéd őt, hogy szakítsa meg a baráttal a kapcsolatot, szorítkozz a tényekre, ne legyél ingerült, és mondd el, miért aggódsz. Nyugodt, megfelelő kommunikációval remélhetőleg ő is megnyílik majd neked. 

Amikor a gyerek szó szerint veszi, amit mondanak neki - Vicces képek

A Bored Panda gyűjteményéből szemezgettünk néhány fotót: vitathatatlan, hogy ezek a gyerekek megérik a pénzüket!

Amikor a gyerek szó szerint veszi, amit mondanak neki: ennél viccesebbet ma már nem látsz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Borító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük