Már 1 gyerek után járhat a 38 ezer forintos iskolakezdési támogatás - A munkáltatódtól kérd!

Két gyerek után 76 590 forintot, 3 gyerekre már 100 ezer forint feletti összeget adhat a munkáltató.

penz
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az iskolakezdési támogatás cafeteriaelemként kérhető a munkáltatótól, és már tavaly is igen népszerű volt a béren kívüli juttatások körében. Egy olyan utalványról van szó, amellyel iskolaszerek, tankönyvek és ruházat vásárolható a gyerek számára. Az igénylés azonban bizonyos feltételekhez kötött, és évente kizárólag egyszer élhetsz a lehetőséggel.

Alkalmazottként azonban érdemes erre mielőbb felhívni a munkáltató figyelmét, mivel neki a tanévkezdést megelőző 60. naptól egészen az év utolsó napjáig, tehát december 31-ig van ideje kiosztani dolgozóinak ezt az összeget.

Az iskolakezdési támogatás összege a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó minimálbérének, azaz idén 127 650 forintnak a 30%-át teszi ki. Ez 2017-ben 38 295 forintot jelent, ami a munkáltató megítélésétől függően lehet kevesebb is, mivel a fent említett 30% csupán egy maximálisan adható keretösszeg.

Mennyi jár a családnak?

Az iskolakezdési támogatás összegét több tényező befolyásolja, függ egyrészt a gyerekek számától is. 2017-ben így alakultak az összegek:

  • 1 gyermek után maximum 38 295 forint
  • 2 gyermek után maximum 76 590 forint
  • 3 gyermek után maximum 114 885 forint
  • 4 gyermek után maximum 153 180 forint

Ki igényelheti?

Az iskolakezdési támogatás igénylésének alapfeltétele, hogy a munkavállaló legyen jogosult családi pótlékra is. A családi pótlékkal ellentétben azonban fontos tudni, hogy mind a két szülő kaphat iskolakezdési hozzájárulást akkor is, ha ugyanannál a munkáltatónál dolgoznak, és a munkáltató biztosít cafeteriát a dolgozói számára. 

Azon túl, hogy az iskolakezdési támogatást igénylő személynek jogosultnak kell lennie családi pótlékra, egyúttal meg kell felelnie az alábbi feltételek egyikének, amit nyilatkozattal igazolnia is kell a munkáltató felé:

  1. vér szerinti szülő,
  2. örökbefogadó szülő,
  3. a saját háztartásban nevelt gyerek szülőjével együtt élő házastárs, aki nem szükségszerűen örökbefogadó szülő,
  4. a szülővel együtt élő élettárs, ha az érintett gyermekkel életvitelszerűen együtt él és a szülővel élettársként legalább egy éve szerepel az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásában, vagy a szülővel fennálló élettársi kapcsolatát az ellátás megállapítására irányuló kérelmet legalább egy évvel megelőzően kiállított közokirattal igazolja,
  5. a nevelőszülő, a gyám
  6. az a személy, akinél a gyermeket a gyermekvédelmi törvény alapján ideiglenes hatállyal elhelyezték,
  7. a gyermekotthon vezetője, ha a gyermek otthonban nevelkedik,
  8. a javítóintézet igazgatója vagy a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka a javítóintézetben nevelt vagy büntetés-végrehajtási intézetben lévő és gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermek után,
  9. a szociális intézmény vezetője, ha a gyereket ott helyezték el.

Az iskolakezdési támogatást a gyerek első tanköteles iskolaévének novemberétől lehet igényelni. A tankötelezettség lejárta után, vagyis amikor betölti a 16. életévét, a támogatás még mindig igényelhető abban az esetben, ha a gyerek közoktatási intézményben tanul tovább. Az iskolakezdési hozzájárulás megilleti őt egészen annak a tanévnek az utolsó napjáig, amelyikben a 20. életévét betölti. Sajátos nevelési igényű gyerek esetében ez kitolódik 23 éves koráig.  A gyermek bizonyos feltételek mellett saját jogon is kérvényezhet iskolakezdési támogatást, ha tankötelezettsége megszűnt, és közoktatási intézményben tanul.

A cikk az ajánló után folytatódik

Miért jó a munkáltatónak?

Bár az iskolakezdési támogatás után a munkáltató fizet adót, jobban megéri neki a bérjellegű kifizetésekkel szemben ezt a cafeteriaelemet adni, mivel kedvezőbb adó- és járulékfizetés terheli: 15% személyi jövedelemadó és 14% egészségügyi hozzájárulás.  Idén bevezették azt az újdonságot, hogy nincs meghatározott összeg, ezért a munkáltató szabadon dönthet arról, mekkora mértékű támogatást szab ki erre a célra. Ugyanakkor nem köteles még ősszel adni az utalványt, december 31-ig van rá ideje. 

Az utalvány formájában kapott pénzösszeg nem használható fel szabadon. Kizárólag taneszközökre, tankönyvekre és ruházatra költhető el, országszerte több mint tízezer üzletben. Tulajdonképpen bármilyen ruházatra fordítható, amit a gyerek iskolába felvehet, és olyan, gyorsan fogyó iskolaszerekre, mint a füzet, ceruza, festék, ragasztó és társaik. Ez így is hatalmas segítséget jelent nagyon sok családnak, hiszen az iskolakezdésre rengeteg pénz megy el minden évben. Ezért, aki teheti, annak mindenképp érdemes kihasználni ezt a cafeteriaelemet.

Ezt is szeretjük