Gyűlölik egymást a testvérek?

4 jel, hogy felnőttként jóban lesznek

Gyermekeid állandóan marakodnak? Nem biztos, hogy ez örökké így marad: figyelj a biztató jelekre!

Minden szülő arra vágyik, hogy gyermekei odaadóan szeressék egymást, és soha ne veszekedjenek. Bár ez alapvetően rajtuk is múlik, sok testvérkapcsolatra az egyenlő bánásmód dacára is jellemzőek az állandó viták és az egymással szemben érzett féltékenység.

Ha a te gyerekeid sem jönnek ki valami fényesen, és attól tartasz, hogy ez a rossznak tűnő viszony felnőttkorukban is megmarad, akkor érdemes jobban megfigyelned kapcsolatukat. Hiszen van néhány apró jel, mely számodra is elárulja, hogy igazából a viszályok csak felszíniek, és később remek kapcsolat kerekedhet az állandó hadakozásból.

A bajban összefognak

Felnőttként nagy valószínűséggel nagyon jóban lesznek gyermeked, ha annak ellenére, hogy állandóan piszkálják egymást, és a legkisebb apróságon is képesek összeveszni, amikor közösen tesznek rossz fát a tűzre, a végsőkig kitartanak egymás mellett. Ez a fajta összetartás és egymás fedezése amellett, hogy sejteni engedi a későbbi bizalmi viszonyt, azt is jelenti, hogy az igazán nagy bajban akármikor számíthatnak majd egymás segítségére.

Ebben az esetben tehát minden féltékenység és veszekedés ellenére nincs okod aggodalomra, hiszen a viszályok valószínűleg elmúlnak majd. Feltéve, hogy te is erősíted csemetéidben a támogatás fontosságát, és akármilyen huncutságot tettek, legalább azt értékeled, hogy nem árulkodtak egymásra.

Csak a testemen át

Akármennyire gyűlölködő is a hangulat időnként a kicsik között, a jövőben valószínűleg másképp lesz ez, ha gyermekeid nem tűrik meg, hogy testvérükről bárki is csúnyát vagy rosszat mondjon. Amennyiben annak ellenére, hogy a hétköznapokon képesek kemény szócsaták során ezt-azt mondani egymásra, ám ezt egyetlen kívülállótól sem tűrik el, sőt, heves védekezésbe kezdenek, amint valamilyen sértés éri testvérüket, akkor nem igazán kell aggódnod a hétköznapi viszálykodás miatt.

15 tipp, hogy angyali gyerkőcöt nevelj

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hiszen idővel valószínűleg ki fogják nőni, ám addig is bizakodásra adhat okot, hogy, ha a kívülállókkal szemben képesek egymás mellé állni, akkor rövid időn belül te is láthatod majd annak a jeleit, hogy egymás között is kezdik megtalálni a közös hangot.

Rajtad is múlik
A testvéreknél a viszály leggyakoribb oka a féltékenység, aminek az adhat alapot, ha az egyik úgy érzi, hogy a másik több szeretetet kap a szülőktől. A jövőbeli jó viszonyt te is megalapozhatod azzal, ha ügyelsz arra, hogy mindig mindenből ugyanannyit kapjanak, és mindegyiket a saját képessége szerint értékeled. Ha ugyanis egymáshoz hasonlítod őket, és nem egyenlően bánsz velük, akaratlanul is negatív versengést idézhetsz elő közöttük.

Rejtett kedvesség

A hétköznapokon alig tudod kezelni, hogy valamelyiküknek mindig éppen arra a játékra fáj a foga, amivel a másik játszik, vagy, hogy állandóan megy a küzdelem egymás csokiadagjának megszerzéséért? Figyeld meg, hogy ez mindig így van-e. Ha az egyikük megbetegszik, és a másik vigasztalásképp azonnal viszi neki kedvenc maciját vagy legféltettebb kisautóját, akkor nem kell aggódnod gyermekeid jövőbeli kapcsolatát illetően.

Ez a gesztus ugyanis a kicsikben mélyen meglévő aggódást szimbolizálja, mely ösztönös érzés csak akkor alakul ki az emberben, ha igazán szeret valakit. Ha tehát a jelenben nehéz perceket is okoznak állandó civakodásaikkal, felesleges azon izgulnod, hogy csemetéid soha nem lesznek szerető és összetartó testvérek.

Úgy hiányzik

Az állandóan viszálykodó testvérek között a szülők gyakran úgy próbálnak meg tűzszünetet tartani, hogy felváltva kimozdítják őket a családi környezetből, például elutaztatják őket hétvégére a nagyszülőkhöz, vagy nagyobb gyermekek esetében - főleg a nyári időszakban - befizetik őket táborozni.

Ha te is ezt a megoldást választod, ám a külön töltött idő alatt azt tapasztalod, hogy az otthon maradt apróság gyakran hiányolja a távol lévő testvért, vagy legalábbis nem annyira vidáman játszadozik, megnyugodhatsz a jövőt illetően.

Ez ugyanis azt jelenti, hogy a hétköznapokon produkált veszekedések és háborúzások csupán csak a külvilágnak szólnak, és a szívük mélyén a testvérek már most is ragaszkodnak egymáshoz. Ez a lelki kötődés pedig előrevetíti, hogy a fiatalkorban tapasztalt ellentétek idővel elmúlnak majd, és felnőttként jó kapcsolatuk lesz.

Ezt is szeretjük