Így szoktasd a gyereket bilire akár már pár nap alatt: 3 tipp gyakorló anyukáktól

A trón nem minden gyerkőc számára vonzó elsőre.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A pelusos időszak ideje két és fél-három éves korban lejár, és a szülők megpróbálják gyermeküket közelebbi barátságba hozni a bilivel, ám nem mindig túl nagy sikerrel.

A kicsik zöme ugyanis jobban szereti a megszokott, számára természetes addigi megoldást, és nem szívesen foglalja el a helyét a neki szánt trónon. De hogyan érhető el mégis, hogy a csemete mielőbb átszokjon pelusról a bilire? Gyakorló anyukákat kérdeztünk meg, ők hogyan szoktatták rá a bilire a gyermekeiket.

Bori, 33

- Akkor hároméves Panna lányom nem nagyon akart még csak ráülni sem a bilire, sírt és toporzékolt, ha noszogattam, hogy legalább próbálja ki. Teljesen tanácstalan voltam, hogyan szoktassam mégis rá, de egy nap, amikor éppen gyerekruhákat nézegettem egy áruházban, akkor jött az isteni szikra: hercegnős kislánybugyikat láttam meg az egyik polcon.

Mivel tudtam, hogy odavan a Disney-hercegnőkért, megmutattam neki őket, milyen szépek, és választottunk neki néhányat. Aztán szép lassan rávezettem, hogy ezekbe a szép hercegnős bugyikba csak akkor tud belebújni, ha nem lesz rajta pelus, de kár lenne a szép bugyikért, ha pisisek lennének. Pár nap alatt rászoktunk a bilire, csak egy-két baleset volt, de akkor sem szidtam meg érte, viszont mindig megdicsértem, amikor időben rácsücsült a bilijére.

15 természetes megoldás gyerekbetegségekre

Nézegess képeket!

Elolvasom

Gyöngyi, 37

- Én először elmagyaráztam a kisfiamnak, Danikának, hogy már nagy kisfiú, a nagy fiúk pedig nem pisilnek be, hanem biliznek. Ezt nagyon okosan végighallgatta, de utána mégsem szólt, ha pisilnie kellett. Vettünk neki egy nagyon aranyos teknősbékás bilit, hátha az beválik, az tetszett neki, de még mindig nem akart ráülni.

Valahogy kedvet kellett neki csinálnom a bilizéshez: tudtam, hogy ha a fantáziájára hatok, akkor sikerülhet, mert nagyon szereti a meséket. Elmeséltem neki a teknős és a nyúl meséjét. Figyeltem a jeleket, mikor kell pisilnie, és amikor láttam, hogy kell neki, gyorsan-frissen szaladtunk a bilihez. Azt játszottuk, hogy ő a nyuszika, és utol kell érnie a lassú teknősbékát. Ezt a kis játékot nagyon megszerette, de ez nem volt kárára a biliprojektnek, mivel ismertem a jeleket, tudtam, mikor kell neki tényleg kimenni, és mikor nem, ezért, ha csak a játék kedvéért mondta, hogy nyuszikázzunk, huncut nyuszikának hívtam, és jót mulattunk az egészen.

Detti, 39

- Ikerlányaim vannak, nálam dupla meló volt a két kicsit rászoktatni a bilire. Annus előbb, Gerda később szokott rá, Gerda a tesóját utánozta jobbára, szerintem ez más dolgokban is így van. Kétéves koruktól már próbálgattuk a dolgot a férjemmel, kaptak egy-egy nagyon csajos bilit, de ez nem volt elég vonzó a lányoknak, jobbat kellett kitalálnunk.

Szórakoztatóvá próbáltuk tenni a bilizést. Vásároltunk a játékboltban külön a bilizéskor nézegethető zenélős könyvet, meséltünk nekik, ameddig trónoltak, énekeltünk, mondókákat mondtunk. Hároméves korukra nagyjából kijelenthettük, hogy a törekvéseket siker koronázta, megszerették a bilizést. Igaz, azért egy-egy hosszabb útra, ha sétáltunk vagy kirándultunk, még egy pár hónapig adtunk rájuk pelust.

Ezt is szeretjük