Fantasztikus felvételek: így fejlődik embrióból gyermekké a magzat

Hihetetlen csoda, ahogyan két sejt egyesüléséből kilenc hónap alatt egy ember fejlődik ki.

Dia

	A bal felső képen egy, a petevezetékbe került hímivarsejtet láthatsz. Jobbra fent, a petesejt közvetlen szomszédságában látható a hímivarsejt, amely a bal alsó képen látható módon fúrja át magát a petesejt falán. Itt még akadnak versenytársai: közülük a leggyorsabb és legügyesebb győz. A jobb alsó felvételen a már bejutott hímivarsejtet láthatod.

Fotó: Lennart Nilsson

Dia

	A megtermékenyített petesejt levándorol a petevezetéken, a sejtosztódás pedig nagy ütemben kezdetét veszi. A bal felső képen a méhfalra tapadt zigótát láthatod. A tőle jobbra lévő képen a fejlődésnek indult agyat tekintheted meg, balra lent pedig a fogantatás utáni 18. naptól dobogó szívet. A jobb alsó felvétel egy négyhetes magzat fotója.

                        	Ezen a ponton érdemes egy közeli képet szánni a magzat arcfejlődésének: ugyanis az ötödik héten már elkülönülnek a szemgödrök, az orrnyílás, illetve a szájnyílás.

                        	40 nap után a méhlepény már jól látható. A méhlepény, azaz a placenta a magzat táplálásában kulcsszerepet játszik, ahogy abban is, hogy megszűrje a felé áramló esetleges méreganyagokat, illetve biztosítja számára az oxigénfelvételt is. A köldökzsinór ugyanis a placentához kapcsolódik, a placenta pedig összeköttetés az anyaméh fala és a fejlődő baba közt.
                        	A jobb felső képen egy nyolchetes magzatot láthatsz, a balra lent látható képen pedig a fejlődés 16. hetében lévő magzatot tekintheted meg. Ilyenkor a magzat már használja végtagjait,  felfedezi önmagát és környezetét az anyaméhben.

	18 hetesen - balra fent - a baba már hall a méhben, és összerezzenéssel reagálhat a nagyobb zajokra. Jobbra fent a kéz fejlettségi szintjét láthatod egy bámulatosan közeli felvételen, a 19. hétről. A 20. héten a baba már majdnem 20 centiméteres, arcát és fejét pedig, mint a bal alsó képen láthatod, úgynevezett lanugo borítja, azaz apró pihés szőrzet. Jobbra lent egy, a 24. héten készült felvételt láthatsz.

	Hat hónap után a baba megfordul az anyaméhben, innentől fogva fejjel lefelé helyezkedik el, azaz abban az irányban, amerre kifelé vezet majd az út, ha eljön az ideje. A lenti képen egy 36 hetes babát láthatsz, azaz így néz ki a baba alig néhány héttel a születése előtt.

Ezt is szeretjük
Szerző: Kovács Gabriella
Fotó: