Hoffmann Rózsa szerint mégsem bukta az állami napközi

A köznevelésért felelős államtitkár szerint az oktatáspolitika jól mérte fel a valós társadalmi igényeket.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Októberben Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának alelnöke közleményben ismertette: az Emberi Erőforrások Minisztériuma az állami napközivel kapcsolatban írásbeli kérdésükre azt közölte, hogy az alsó tagozatos diákok 27%-a kért teljes vagy részleges felmentést a tanórák utáni iskolában tartózkodás alól, de ez az arány a felső tagozatos diákoknál már 70%-os.

Hoffmann Rózsa szerint viszont országszerte nő az igény az általános iskolákban szervezett délutáni foglalkozásokra. Mire alapozza optimizmusát a köznevelésért felelős államtitkár?

"Jól mérték fel a valós társadalmi igényeket"

Az államtitkár orosházi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az igény növekedéséről számoltak be több megyében iskolák vezetői, és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ - Klik - adatai is ezt igazolják.

Hoffmann Rózsa, aki az orosházi tankerületben tett látogatást, kiemelte: a tapasztaltak is megerősítették abban, hogy az oktatáspolitika jól mérte fel a valós társadalmi igényeket, amikor megteremtette az általános iskolai délutáni foglalkozások feltételeit. Azok a családok, amelyekben mind a két szülő dolgozik, ritkán tudnak megfelelően gondoskodni gyermekeik délutáni felügyeletéről, és egyre több ilyen szülő jelzi igényét, hogy gyerekei délutánonként változatos szakköri foglalkozásokon és tanulási programokon vehessen részt.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a 2011-es köznevelési törvény alapján ez év szeptemberétől az általános iskolákban délután négy óráig, igény esetén öt óráig foglalkozásokat kell kínálni a gyerekeknek, amelyeken nem kötelező részt venni, bár szerinte kívánatos lenne. Utalt arra: a jelenlegi szabályozás átmenet a majdan megvalósítandó egész napos iskola irányába.

Az orosházi gyakorlat

Hoffmann Rózsa elmondta, Orosházán az iskolák délutáni nyitva tartása és a mindennapos testnevelés bevezetése országosan is figyelemre méltó. Ennek alapján azt kérte a várostól, hogy legyen gazdája és szervezője egy országos programnak, annak érdekében a szélesebb szakmai közvélemény is megismerje az orosházi módszereket és gyakorlatot.

7 mindennapos dolog a rossz jegyek mögött

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dancsó József polgármester a felkérést elfogadva kiemelte: Orosháza a kistérség oktatási központja, fontos számára, hogy lehetőségein belül segítse a járási tankerület munkáját. Az önkormányzat új irodahelyiséget biztosít térítésmentesen a tankerület részére és napi szakmai tanácsokkal segíti munkájukat.

Mint mondta, a mindennapos testnevelést a város sikeresen integrálta a városi sportegyesületek életébe. Az önkormányzat több mint 200 millió forintot költ a sportegyesületek támogatására, így az iskolások 13 népszerű sportág közül tudnak választani. Kitért arra, hogy Orosháza a 2014-es költségvetésében alacsony költséggel fenntartható tornatermi és tanuszodai beruházási tervek szerepelnek, megvalósításukhoz hazai és európai uniós támogatásra pályáznak.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Hány éves kortól érdemes nyelvet tanulni?

Megoszlanak a vélemények arról, hogy milyen korban érdemes elkezdeni egy idegen nyelv elsajátítását. Videónk révén megismerheted a szakértő álláspontját.

Kép: MTI.

Ezt is szeretjük