7 gyerekbarát kisállat, amit lakásban is tarthatsz

Ilyet szerezz a kicsinek, ha nyúz érte

Egy kisállat felelősségre neveli a gyerkőcöt.

Dia

	A tengerimalac nemcsak bájos, hanem remek játszótársa is lehet a gyerkőcnek. Szereti a hasát, bármilyen zöldséget, gyümölcsöt szívesen fogad, ugyanakkor tápot is kell neki adni. A malackát nem zavarja, ha nyúzza a gyerek - persze csak finoman -, sőt, egyenesen kiköveteli, hogy foglalkozzanak vele. Éles hangja zavaró lehet időnként, de ha sír, azt mindig figyelemfelkeltés céljából teszi, például éhes, vagy egyszerűen csak szeretgetésre vágyik.

	Manapság már nem csupán húsvétkor szokás nyulat venni, egyre több kisgyerekes család választja a négylábú szőrmókot háziállatnak. A nyúl gondozása nem túl bonyolult, ám következetességet igényel, és a kis jószágnak szüksége van saját térre. Szereti, ha minden tiszta körülötte, ezért gyakran kell ki kell takarítani a lakosztályát. Az aprócska állat egyébként szintén zöldséget, gyümölcsöt és tápot eszik.

	Ha már idősebb a gyerkőc, és nagyobb felelősség képes vállalni, akkor a macska is remek választás lehet. Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy mélyebben a pénztárcádba kell nyúlnod, mint egy kisebb rágcsáló esetében, hiszen a macskatáp, az alom, illetve a rendszeres orvosi vizsgálatok, oltások nem túlzottan olcsók - bár, ahogy az állatvédők mondják, sok ember lényegesen többet költ úgymond felesleges dolgokra, mint amennyibe egy ilyen kis jószág etetése-gondozása kerül.

	Ha még sosem volt állatotok, vagy a gyerek még nem elég idős ahhoz, hogy felelősséget tudjon vállalni egy több figyelmet igénylő házikedvencért, akkor jó választás lehet a hal. Nem igényel nagy etetési procedúrát, és az akváriumot is bőven elég heti egyszer tisztítani.

	A madarakról, elsősorban a papagájokról sok rémhír látott már napvilágot, miszerint betegségeket terjesztenek, de a helyesen tartott szárnyas kis jószág semmiféle veszélyt nem jelent. Mérete aprócska, így jól elvan egy nagyobb kalitkában - bár érdemes naponta kiengedni egy kicsit -, ami pedig a táplálását illeti, beéri egy kis maggal - ám fontos, hogy az jó minőségű legyen. Békés természet, aki a gyerekekkel is jól kijön. Még jobb, ha van párja, így nem érzi magát magányosnak - ez egyébként nemcsak a papagájra, hanem valamennyi állatra igaz.

	Kutyát akkor érdemes tartani, ha több gyereked is van, hogy megoszthassák egymás között a feladatokat, vagy ha hajlandó vagy többet segíteni a gondozásában. A kutya a macskához hasonlóan elég sokba kerül, hiszen tápot kell neki vásárolni, egyes fajtáknak a szőrét is különös odafigyeléssel kell gondozni, és persze szükség van oltásokra, állatorvosi ellenőrzésekre. Ráadásul naponta legalább három alkalommal le kell vinni sétálni - hóban és fagyban is -, nem beszélve arról, hogy törődni és játszani kell vele. Mindez soknak tűnik, de az a feltétel nélküli szeretet, amit kaptok majd tőle, mindannyiótokat kárpótolni fog.

	A hörcsög szintén nagyobb gyerekeknek való, akik már tudják, miként kell egy állathoz közeledni. A rágcsáló otthona nem foglal sok helyet, forgácsot hetente egyszer-kétszer kell cserélni alatta. Az etetése sem nagy dolog, hiszen tápot és elsősorban almát, illetve más leves gyümölcsöket eszik, azokból is elég keveset. Ha a már kiskorától emberi kézhez szoktatják, akkor szelíd lesz, akár a lakásban is el lehet engedni, persze elzárva előle a veszélyforrásokat.

Ezt is szeretjük
Szerző: Debreceni Andi
Fotó: