Ha fél a gyerek a haláltól

3 válasz, ami rendet tesz a lelkében

Tudd meg, hogyan fogadtathatod el csemetéddel a halál tényét nagyobb megrázkódtatás nélkül.

Néhány nemzedékkel ezelőtt az élet bizonyos velejárói tabunak számítottak. Közülük egyedül a halál az, amiről még napjainkban sem szívesen beszélünk, leginkább azért, mert félig-meddig tudatosan rettegünk az elkerülhetetlentől: magunk és szeretteink távozásától.

Így aztán nemzedékről nemzedékre egymást erősítik a társadalmi szokások és a félelem - míg mi, szülők meg nem szakítjuk valahogy ezt az ördögi kört.

Nem óvhatod meg a halál gondolatától

Bármennyire is szeretnéd, gyermekedet nem tudod megóvni a halál gondolatától, mert magától is észreveszi, hogy az bizony létezik: elpusztulnak a növények, a bogarak, elgázolt állatok hevernek az úton.

Ha már az első adandó alkalommal azt érezteted vele, hogy a halál nem beszédtéma, azzal valójában csak magadat kíméled - őt a legkevésbé sem. Amennyiben ugyanis a kicsinek egyedül kell rágódnia ezen a kérdésen, sokkal nagyobb szorongások ébredhetnek benne. Ráadásul megfosztod annak a lehetőségétől, hogy értelmével fel tudja fogni a mulandóságot, mire első ízben szembe kell néznie kedvenc háziállatának vagy akár egy szeretett hozzátartozójának távozásával.

Első lépésben tehát a halál tényével kell megismertetned csemetédet, természetesen oly módon, hogy az a lehető legkevésbé viselje meg őt. Magyarázd el neki, hogy mennyire eltérő a különféle élőlények élettartama: van olyan rovar, amelyiknek csak néhány óráig tart a földi pályafutása, aztán ott van a kisegér, akihez képest az emberek egy örökkévalóságig élnek, nem is beszélve az elefántokról.

- Te is meg fogsz halni?

Egy virág vagy pók elmúlását még bizonyára nem túl nehéz feldolgoznia a kicsinek - különösen, ha sikerül megértetned vele, hogy ez a dolgok rendje -, hiszen nyilván nem kötődött hozzájuk különösebben érzelmileg.

15 jel, hogy lelki problémákkal küzd a gyerek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ám számítanod kell arra, hogy a fentieket továbbgondolva neked szegezi a kérdést, hogy te is meg fogsz-e halni. Ahelyett, hogy megpróbálnád másra terelni a szót, vagy kitérő választ adnál, mondd azt a gyereknek: akik előbb jönnek, előbb is mennek el. Így a szülők általában hamarabb meghalnak, mint a gyerekek, de az ő életük is inkább csak akkor ér véget, amikor csemetéik már maguk is jócskán szülősorba léptek.

- És én is?

Erre a kérdésre egyetlen válasz adható - ám rengeteg minden múlik a megfogalmazáson, hiszen, mint mindenkit, a gyereket is félelemmel önti el a felismerés: véges az élete. Már önmagában az elmúlás mikéntje is ijesztő lehet számára, ha részben vagy egészben a tévéből szerzi a vonatkozó ismeretanyagot, így az a fajta halál, amiről fogalma van, többnyire erőszakos halál.

Könnyebben megemészti azonban a mulandóság tényét, ha elmagyarázod neki, hogy a halál normális körülmények között olyan, mint amikor az ember elszenderül - ráadásul esetében olyan sokára jön el, amikor neki már nemhogy gyerekei, hanem unokái, sőt, talán dédunokái is lesznek. Attól pedig legkevésbé sem kell tartania, hogy az amerikai akciófilm negatív figurája kilép a dobozból, és az életére tör - hiszen ő csak egy kitalált figura, aki valójában nem is létezik.

- És mi lesz utána?

Gyermeked bizonyára tudni szeretné azt is, hogy mi lesz vele a halála után, amire világképedtől függően többféle megnyugtató választ is adhatsz neki. Ha hiszel a halál utáni életben, bizonyára akad olyan magyarázat a tarsolyodban, ami rendet tesz az apróság lelkében.

Amennyiben nehezedre esne elfogadni a túlvilág létezését, mondd egyszerűen azt, hogy halála után eggyé válik majd a természettel - ám mindazok révén, amit maga után hagy, továbbra is jelen lesz hozzátartózói gondolataiban és szívében.

Halottak napja a gyerekkel

Sok szülő nem szívesen viszi ki halottak napján gyermekét a temetőbe, attól tartva, hogy a kicsit megriasztja ez a fajta élmény. Valójában az elhunyt hozzátartozók sírjának felkeresése egy kiváló lehetőség arra, hogy minél természetesebben beszélgessetek a halálról - ha maga a gyerkőc nem tiltakozik, érdemes élni vele.

Gyújtsatok gyertyát vagy mécsest, és idézzétek fel eltávozott szeretteitek emlékét. Mindezt akár otthon is megtehetitek, a lényeg, hogy a kicsi megértse: a halál éppúgy hozzátartozik az élethez, mint a születés. Ily módon pedig fejében szeretet, tisztelet és egyfajta meghittség társul az elmúláshoz, és, ha felnő, ezt adja tovább a saját gyermekeinek is.

Cikkünk Penelope Leach Picik és kicsik című könyve alapján íródott, mely a Park Kiadó gondozásában jelent meg.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük