Így romlik el a házasság a gyerek érkezése után - A szakértő szemével

A legtöbb félrelépés erre az időszakra esik. Tudd meg, miként előzheted meg a bajt!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy az én határozott álláspontom szerint a gyerek ront egy kapcsolaton, szeretném leszögezni, hogy szerintem a gyerek fantasztikus lehetőség, hogy két ember felfedezhesse egymás gyermekkori és gyermeki világát - írja Belső Nóra Utak egymástól című könyvében.

Ekkor kezdünk szembesülni igazán azzal, hogy honnan is jött ő, a társunk, hogyan nevelték, milyen mintákat hozott magával, hiszen mindezt a saját gyermeke nevelésébe fogja átültetni. Ugyanakkor, innentől fogva, sok-sok nézeteltérés alakul ki.

Nem csak ez a gond

De nem is csak ez a gond. A gyerek, mert sokan így nevezik, pedig neve is van, kötelezően ott van. Ott van, és ott is marad. 24 órában, 52 hétben és évekig. Először egy szobában, sőt, sokaknál egy ágyban, aztán - jó esetben - a szomszéd szobában, ott van a nyaraláson, a síelésen, mindenhol, ahol a két ember csak kettesben volt.

És ez egy idő után érzékelhetően megváltoztatja pár szokásait. Eltűnnek az intim élet helyszínei, mert vagy a gyerek, vagy egy pelus, vagy éppen a nagyi van ott.

Nőből anyatigris

Sajnos a nők sokat hibáznak ebben az időszakban. Megszűnnek A NŐ-nek lenni, egyre inkább anyává, sőt, anyatigrissé válnak, és a férfiakat kiszorítják addigi közös életük számos területéről.

Nem egy pasastól hallottam már, hogy a gyerek születését követően rá sem ismer a feleségére, hogy ez nem ugyanaz a nő, akit ő megismert és elvett, és hogy ő most már csak pénzkereső automata, aki útban van, vagy legalábbis kisegítő személyzetként funkcionál. Mindemellett szex, az nuku. Még annyi se, mint azelőtt, amikor már szintén kevés volt, de hát a sok munka, meg a terhesség… És emellett a pluszkilók, a szoptatós melltartó és a sosem tökéletes hajazat.

9 szexi fehérnemű, amiben vonzó kismama lehetsz

Nézegess képeket!

Elolvasom

A torta hiányzó szelete

És ebben igazuk van. Óriási hiba a nő részéről, ha ebben az időszakban nem ügyel a torta minden szeletére, a tejszínről nem is beszélve. Mert a férfiak édesszájúak, és az előbbi helyzetet nem tűrik sokáig. Döbbenetes tény, de igaz, hogy a legtöbb hűtlenség és kalandozás éppen erre az életszakaszra esik. Mi, nők azt gondoljuk, hogy párunkkal az élet most teljesedett ki, most értünk a csúcsra, mármint kapcsolatilag, most bontakozott ki a női énünk, hiszen szeretők, társak és anyák lettünk. És ez így igaz.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

De a szeretősdi sokaknál feledésbe merül, és én ezekről a helyzetekről beszélek. Alattomos csapda, hiszen ott a gyerek, aki mindennek az "oka", és lehet rá hivatkozni: most itt alszik köztünk, túl sokat kel fel, hasfájós, fogzik, fél a sötétben, végtelen ok. Most nem lehet, mert a gyerek alig tudott elaludni, vigyázz, mert már simán bemászik ide is, esetleg: tudod, hogy feszélyez, ha itt az anyád.

Mi a megoldás?

Csak röviden: a gyereknek a saját ágyában és szobájában a helye, a nagyi a saját lakásában vállalja a szitterkedést, és legyen kettesben nyaralás vagy hétvége, önző módon, kegyetlenül. Hiszem, hogy egy szülőpárnak joga és szüksége van saját meghitt viszonyának ápolására. Ez inkább szolgálja a gyermek érdekét, hiszen nagyobb valószínűséggel marad meg a kiegyensúlyozottság és a harmonikus családi élet, mint a folyton frusztrált és veszekedő párok esetén.

Így lesz csábító a dekoltázsod 7 természetes módszerrel

Nézegess képeket!

Elolvasom

Szinte mindig nehéz időszakok vannak

A gyermek növekedése és okosodása aztán újabb és újabb kihívások elé állítja a szülőket, a kamaszkorról nem is beszélve. Akkor a gyerek már nemcsak hallhat és láthat, de tud is. Ekkortájt nagyon sok férfi érzi igen kényelmetlenül magát. Az egy házban a kamasz fiammal vagy a tini lányommal egy fedél alatt érzés gyakran visszavonulásra készteti a pasit - legalábbis otthon. Érdemes egy nőnek ezzel is tisztában lenni, hiszen a gyerekek kirepülése előtt ez az egyik legkritikusabb szakasz. Jól jöhet ilyenkor egy kis kiruccanás egy másik ágyba, ahol nyugi van, és csak az örömökre kell koncentrálni.

Férfiak is, nők is eljuthatnak idáig, és ez nem meglepő, bár szomorú, hiszen máshol szerzik be azokat az örömöket, amelyekért egykor a párjuk mellett maradtak. Ha végiggondoljuk, egy pár életében szinte mindig nehéz időszakok vannak, amelyekben mindig megtalálhatóak azok a problémák, amelyek tönkrevágják a kapcsolatot, és amelyek következtében megjelenhet a harmadik. Ha engedik.

Cikkünk Belső Nóra Utak egymástól című könyvének segítségével készült.

Vajon mennyire meghatározóak nemi szerepeink a mindennapi érintkezések során? Mik a kiegyensúlyozott és örömteli párkapcsolatok kialakulásának alapkövei? Mitől tud hatékonyan működni a kommunikáció két ember között? Napjainkban az emberi kapcsolatok - amelyek talán a legfontosabb erőforrást jelentik az életünkben - mind gyakrabban mondanak csődöt. A válások száma folyamatosan nő, és a hosszú távú párkapcsolatok működtetésébe is sokan buknak bele.

Belső Nóra könyve alaposan, ugyanakkor kellő érzékenységgel járja körül a témát, és rámutat: a legtöbb embernek az érzelmi kapcsolatok kezelése jelenti a fő problémát. A szerző kérdésfelvetései, gondolatai, pszichiátriai praxisából hozott, vagy épp személyes, bensőséges történetei, illetve a hétköznapi társas helyzeteket elemző sorai új megvilágításba helyezik a generációkon átívelő problémákat, és mindenkinek segítenek eligazodni a párkapcsolati érintkezés útvesztőiben.

Kiadja a Jaffa Kiadó.
Ára 2352 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
Ezt is szeretjük