Egyetlen ok a magatartászavar mögött - Amire a legtöbben nem gondolnak

Hiperaktívnak hiszik a gyereket, pedig csak kialvatlan.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A magatartási zavar összefügg a rendszertelen alvásidővel: azok a gyermekek, akik minden este ugyanakkor fekszenek le, rendesebben viselkednek - derült ki egy kutatásból.

Nem mind hiperaktív, aki annak látszik

Mind szüleik, mind tanítóik hiperaktívabbnak ítélték azokat a hétéveseket, akik rendszertelen időpontokban mentek aludni, mint a rendszeresen ugyanabban az időben elalvó társaikat. Úgy vélték, előbbieknek több a társas, érzelmi és viselkedési problémája is - tudósított a Live Science című tudományos-ismeretterjesztő portál a Pediatrics című szaklapban megjelent tanulmányról.

A kutatók azt is felfedezték, hogy a gyerekek viselkedése annál rosszabb lett, minél hosszabb időn át nem volt állandó lefekvési idejük. Ellenben észrevehetően javult a magatartásuk, amint rendszerességre tértek át.

A későn fekvés is rossz

A tanulmány során több mint tízezer, 2001 és 2002 között született gyermek adatait vizsgálták meg. Amikor elérték a három-, öt- és hétéves kort, szüleik kérdőívet töltöttek ki, melyen megválaszolták, mikor mentek aludni gyermekeik az iskolaév idején, hétköznapokon.

9 ötletes alvássegítő szerkentyű 5000 forint alatt

Nézegess képeket!

Elolvasom

A kérdőívek segítségével mind a szülők, mind a tanítók értékelték a gyerekek magatartását, osztálytársaikkal való kapcsolatát, érzelmi reakcióikat és esetleges hiperaktivitásukat is. Az derült ki, hogy a hétévesek kilenc százalékának nem volt rendszeres lefekvési ideje.

A rendszertelen alvásidőnek volt a legnagyobb hatása a gyermekek viselkedésére, ám a későn fekvők is hajlamosak voltak rosszabbul viselkedni. Az alváshiány az iskolai teljesítményt, a hangulatváltozásokat, az evési szokásokat éppúgy befolyásolta, mint a magatartást.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Az állandó alvásidő a teljesítményre is hat

Carolyn D'Ambrosio, a Tufts Orvosi Központ alváscentruma és a bostoni Gyermekkórház igazgatója - aki nem vett részt a kutatásban - elmondta: az állandó alvásidő struktúrát és állandóságot visz a gyermek életébe, a lefekvés pontos idejének betartása pedig rendszeresen elegendő pihenőidőt biztosít számára, hogy másnap a legjobb teljesítményt nyújthassa. A fiatal agy számára létfontosságú a megfelelő mennyiségű alvás, mert még fejlődésben van - tette hozzá az orvos.

2 ok az éjszakai bepisilés hátterében

Sok gyereknek nem az alvással, hanem az éjszakai szobatisztasággal akad problémája - még viszonylag nagyobb korban is. Tudj meg többet a témáról videónkból!

Ezt is szeretjük