Geréb Ágnes és a kettős mérce: mit gondolunk mi, nők?

Otthonszülés témában írt pro-kontra írásunk következik.

Otthonszülés mellett és ellen
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Geréb Ágnes, a hazai otthonszülés anyja, úttörője két év börtönbüntetést kapott, illetve tíz évre eltiltották a szülésznői foglalkozás gyakorlásától. A szülész-nőgyógyász-bábát egy 2003-as és egy 2007-es tragikus otthonszülési eset kapcsán ítélték el.

A helyeslés és a felháborodás hangjai az ítélet megszületése óta nem csitulnak. A témában írt pro-kontra írásunk következik.

Visszamaradottság, ha nem engedik otthon szülni a nőket

Miért is félünk az otthonszüléstől?

Hazánkban a Rákosi kormány 1950-ben tiltotta be az intézményen kívüli szüléseket. Az azóta eltelt évtizedek során felnőtt két-három generáció, akiknek agyába a világra érkezés egyetlen lehetséges módjaként égett be a kórházi születés. Az otthonszülés támogatóiban sokan látnak boszorkányokat, felelőtlen anyákat, istenverte hippiket. Pedig, hogy az intézményen kívüli szülés hatvan év törvényi tiltást követően - Geréb Ágnes 22 évnyi küzdelmének eredményeképpen -, 2011 óta újból legális Magyarországon, egy nagyon is valós, női igényen alapszik.

Kórházi szülészeti gyakorlat a mai Magyarországon

Sok anyából az első gyermeke születésekor átélt trauma váltja ki a vágyat: legközelebb - ha egyáltalán újra vállalni meri - másként szeretné. A szülészeti erőszak fogalma nagyon is ismerős kifejezés ma hazánkban. A szüléssel kapcsolatos internetes fórumok, baba-mama találkozók állandó témáját jelentik a negatív szüléstörténetek, melyek során az édesanya kiszolgáltatottságot, megszégyenítést, testi vagy lelki értelemben vett erőszakot élt át. A kórházi szülészeti gyakorlatot sok helyen a sietség - és az ebből fakadó, gyakran indokolatlan orvosi beavatkozások sora -, a szülő nővel szemben tanúsított méltánytalan, megalázó bánásmód jellemzi. Mindezt egy olyan embert próbáló és soha vissza nem hozható szituációban, amikor türelemre, támogatásra volna szükség. Szülést indítanak idő előtt, mert a doktor úrnak ügyeleti ideje van, teniszmeccse, nyaralása lesz. 

Amit Geréb Ágnes tett - a nőkért

A szülés normál esetben nem egy előre programozható műtét, mely a külvilág igényeihez alakítható. Egyedül az anya és a baba igényeit, tempóját kell maximálisan tiszteletben tartani. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászként, illetve bábaként ezt az egyszerű - ám kétségkívül időigényes - dolgot tartotta szem előtt. Képes volt a hierarchikus kórházi bánásmód helyett egyenrangú partnerként kezelni a nőket. A szülést nem vezetni, hanem kísérni. Ő volt az az orvos is, aki a ’70-es években először kezdett el itthon apákat becsempészni a szülőszobába. Mert egy nőnek ott jó szülni, ott a legkisebb a komplikáció kockázata, ahol biztonságban érzi magát.

Varázslatos intim felvételek otthonszülésekről: ezt látja testközelből a dúla

Nézegess képeket!

Elolvasom

2010-es letartóztatásáig 7000 klinikai és 3500 otthonszülésnél volt jelen. A két vádpont, melyekben a Fővárosi Ítélőtábla 2018-ban bűnösnek találta: egy 2003-as ikerszülés, melynek során az egyik baba maradandó károsodást szenvedett, majd fél év múlva meghalt, valamint egy 2007-es vállelakadásos szülés, mely az újszülött halálával végződött.

A szomorú esetekről sokan hiszik: kórházban nem történt volna tragédia. Pedig a vállelakadás egy olyan váratlan dolog a szülészetben, melynek során évente öt újszülött hal meg. Kórházi körülmények között. Csak nem hallunk az esetekről. Nincs feljelentés. Nem kap sajtónyilvánosságot. A szakma összezár, az orvoslobbi erős. De az otthonszüléssel kapcsolatos minden egyes komplikáció vádemelést von maga után.

A KSH adatai szerint a kórházi születés körüli halálozás ma hazánkban évi 6,6 ezrelék, ami nemzetközi összehasonlításban magasnak számít - a finneknél például csak fele ennyi perinatális haláleset történik. E tekintetben az EU-s rangsorban a cseppet sem előkelő 19. helyen állunk. Tehát lássuk be: a kórházi szülés sem kockázatmentes hazánkban.

Geréb Ágnes ügyében olyan igazságügyi szakértők véleménye alapján döntöttek, akik nemcsak az otthonszülés, de a háborítatlan szülés természetéről is vajmi keveset tudnak. Akik rutinszerűen átvágják a gátat, hogy az ne sérüljön, akiknél a szülés csak szülőágyon kiterítve, kengyelbe tett lábakkal képzelhető el, akiknél az első császármetszést szigorúan egy újabb követheti. A Geréb Ágnes mellett kiálló Brit Királyi Bábakollégium elnöke, Lesley Page szerint vitás kérdésekben egy bábai szakmai testület véleményére lenne szükség.

Információn alapuló, szabad döntés

Nem, Geréb Ágnes nem akarja kihúzni a pénzes borítékokat a kórházi orvosok zsebéből. Célja mindössze annyi, hogy a nők információn alapuló szabad döntést hozhassanak. A saját testükkel, gyermekük születésével kapcsolatban.

A fiam 2016 tavaszán született. Kórházban. Életem talán legszebb élménye. De a megfelelő intézmény és szülésznő megtalálását gondos kutatómunka előzte meg. Ha egy közeli barátnőm nem elkötelezett híve az otthonszülésnek, sosem mélyedek el a természetes szülés témájában. De megtettem, és azóta is hálás vagyok neki, magamnak és Geréb Ágnesnek, hogy nem kellett átélnünk azokat a kellemetlen, fájdalmas, megalázó beavatkozásokat - a beöntéstől kezdve a rutinszerű oxitocinadáson át a gátmetszésig -, melyek ma sok helyen részét képezik a hazai kórházi protokollnak.

Horváth Eszter

Az érdemek és a felelősség elismerése is fontos

Geréb Ágnes 2012-es ítéletét - két év szabadságvesztés és tíz év foglalkozástól való eltiltás - hagyta helyben a bíróság a múlt héten. Az ítélet után hívei, és ő maga is, boszorkányüldözésről beszélnek, mintha elfelejtenék, hogy nem az otthonszülésről döntöttek a bírák, hanem egy foglalkozásától eltiltott szakemberről, aki nem végezhetett volna semmilyen beavatkozást, ott sem lehetett volna. És ennyi. Ez nem boszorkányüldözés, a bíróság, ha akar, sem nagyon tehetett volna mást, és bőven nem a maximálisan kiszabható büntetést ítélte meg az ügyben. Ha valaki nem gyakorolhatja a hivatását, de újra és újra megteszi, akkor egy idő után érthető, ha a bíróság úgy dönt, hogy valahogyan ennek gátat szab.

Félreértés ne essék, nem vitatom az otthonszülés létjogosultságát, aki háborítatlanul szeretné megszülni a gyerekét, ma már megteheti, bár nyilván még itt is akad rengeteg tennivaló. Arról nem is beszélve, hogy a helyzet akkor lesz ideális, ha a leendő anyák nem azért választják az otthonszülést, mert rettegniük kell a kórházi élményektől, attól, hogy úgy beszélnek velük, mint egy idiótával, hogy nem tájékoztatják őket, hogy sokszor feleslegesnek tűnő beavatkozásokat végeznek. Remélem, hogy egyszer megvalósul mindez. 

Geréb Ágnes úttörő munkássága megkerülhetetlen, olyan maradi és a család születését figyelmen kívül hagyó gyakorlatokat rombolt le, amiért csak hálás lehet neki mindenki, aki például ma az apás szülés vagy az otthonszülés mellett dönt Magyarországon. Érdemei kétségtelenek, de az, hogy fantasztikusan dolgozott, és fontos eredményei vannak, nem azt jelenti, hogy ne lehetne felelősségre vonni olyan ügyekért, melyekben nem járt el kellő körültekintéssel. Egy Index-interjúban elmondta, hogy nem volt tisztában azzal, hogy ikerszülést csak kórházban lehet levezetni, azokat a külföldi protokollokat vette figyelembe, amik ezt tartalmazták. Amik nem, azokat nem. Számomra elfogadhatatlan, hogy egy szakember ne foglalkozzon a szakmáját érintő előírásokkal.

Geréb Ágnest nem feszítették keresztre, egyszerűen vállalnia kellett a felelősséget a döntéseiért a hatályos törvények szerint. 

 Fehér Ági

Ezt is szeretjük