Szörnyek, sötétség vagy rablók: mire utal a pszichológus szerint a gyerek félelme?

Normális, vagy aggódnod kell, hogy a gyereked fél?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Anyaként talán neked sem ismeretlen probléma, hogy a félelem a legkülönbözőbb dolgoktól, így például a sötéttől, ágy alatt vagy szekrényben megbújó szörnyektől, idegenektől, rablóktól gyakran előforduló dolog a kicsiknél.

De vajon honnan erednek ezek a félelmek, meddig nincs okod aggódni, és hol jön el az a pont, amikor már szakértői beavatkozást igényelnek a gyerek félelmei? Erről kérdeztük Joó Attila gyermekpszichológust.

Félni természetes

A szakértő szerint az, hogy az ember bizonyos dolgoktól fél, teljesen természetes és szükséges dolog. Ahogy egy kisbaba elkezd fejlődni, növekedni, kisgyerek, majd tini, később pedig felnőtt lesz, minden életkorban más-más típusú félelmekkel találkozik.

- Kisbabakorban jelenik meg a szeparációs félelem, vagyis, hogy az ember egyedül marad, óvodáskorban a sötétségtől, fantázialényektől való félelem, iskoláskorban a teljesítménnyel kapcsolatos szorongás, serdülőkortól a szociális vonatkozású félelmek jellemzőek - mondja Joó Attila.

Szörnyek az ágy alatt?

Kisgyermekkorban tehát a legjellemzőbb, hogy a gyermek a sötétségtől, illetve különféle lényektől kezd félni. A sötétségtől való félelem abszolút emberi és természetes dolog a szakértő szerint, hiszen ilyenkor nem látjuk, mi is van a környezetünkben, és ez elveszi a biztonságérzetet.

12 gyakori rémálom gyerekeknél

Nézegess képeket!

Elolvasom

- A szörnyektől való félelem lelki eredetű is lehet. A gyerek, amint különbséget tud tenni jó és rossz közt, és fel tudja ismerni, mikor cselekedett valami rosszat, megismeri a bűntudat érzését, és ez az érzés a tudata mélyéről ilyen formában törhet elő - mondja a gyermekpszichológus.

Az is előfordul, hogy valamilyen trauma éri a gyereket, és az csapódik le a félelmek formájában. Ha például betörtek korábban a lakásba, és erről a gyerek is tud, vagy csupán sejti, könnyen lehet, hogy félni fog a betörőktől. Időbe kerül, amíg feldolgozza a történteket - folytatja.

Van ok aggodalomra?

Hogy mikor van ok aggodalomra, azt elsősorban a szülő tudja meghatározni. Az ő feladata ugyanis, hogy képes legyen helyesen kezelni a gyerek félelmeit, és megpróbálja eloszlatni azokat. Amikor a szülő azt érzi, minden erőfeszítése hiábavaló, a gyerek akkor is fél, és a félelmei már a mindennapok nyugalmát zavarják, érdemes elmenni egy szakemberhez - tanácsolja Joó Attila.

Mit tehetsz?

A legfontosabb dolog, hogy ne kezeld szélsőségesen a gyerek félelmeit. Nem jó, ha elbagatellizálod, és az sem, ha túlaggódod a dolgot. Ha gyermeked fél, ne mosolyogd meg, és legyints, mondván, nincs ott semmi. Számára ez egy probléma, és nem jelent neki megnyugtató magyarázatot, ha ennyivel lerendezed. Mutass együttérzést, esetleg meséld el, hogy gyerekkorodban te is féltél néha, de legyőzted a félelmed.

- Mindemellett, ha megijedsz a gyerek félelmétől, látja rajtad az aggodalmat, az is legalább ennyire rossz megoldás, mint ahogy a színlelt nyugalom is aggodalmad ellenére, utóbbi ugyanis összezavarja a gyereket. Rajtad azt kell látnia, nyugodt vagy, hogy biztonságban érezhesse magát. Találj rá módot, hogy akár segítséggel, de visszanyerd a nyugalmad, hogy a gyerek követhesse a mintád - mondja a szakértő.

A hétköznapokban számos módon segíthetsz a gyereknek, hogy ne féljen. Ha például fél egyedül maradni lefekvéskor, amögött a szülőtől való elválás jelentette félelem húzódhat meg. Érdemes bevezetnetek egy lefekvési rituálét, ami mindig ugyanúgy zajlik. Esti meseolvasás, puszi, integetés, lámpaoltás - vagy valami hasonlót.

Ha a gyerek a sötéttől fél, érdemes megmutatnod neki, hogy a villany felkapcsolásával látni, nincs semmi félelmetes a szobában, és tégy neki elérhetővé egy kis lámpát, amit maga is felkapcsolhat, véget vetve a sötétségnek. Ezzel bátrabbá teheted.

Ha pedig mesékről van szó, kerüljétek az agresszív rajzfilmeket! Inkább olvass, vagy még jobb, ha fejből mondasz mesét a gyereknek, akár minden nap ugyanazt, ha úgy kéri. Ezzel amellett, hogy fejleszted a kommunikációs képességeit és erősíted a köztetek lévő köteléket, mindig kézben tarthatod, ellenőrizheted, milyenek a reakciói, és így nem kell tartani tőle, hogy félni fog a mese hatására, így tanácsolja a gyermekpszichológus.

- Napközben is segíthetsz a gyereknek az este jelentkező félelmei leküzdésében. Az ügyes szülő megpróbálja kitapogatni, milyen megoldást mond maga a gyerek a félelmek leküzdésére. Például egy játék formájában erre fény derülhet: hogyan győzné le a szörnyet? Egy játékállat, egy varázspálca vagy egy kis varázsige is jelentheti a megoldást - mondja Joó Attila.

Ezt is szeretjük