Ezért lehet sikertelen felnőtt a gyerekből

Meglepő eredményre jutott egy új kutatás

A gyerekkori alváshiánynak hosszú távú következményei lehetnek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A brit gyerekek kétharmada nem alszik eleget, a hatévesek átlagosan csak este fél tízkor kerülnek ágyba - derítette ki egy brit tanulmány. Kétezer gyerek alvási szokásait térképezte fel a szigetország minden tájékáról.

A probléma súlyosságát mutatja - írta a The Daily Telegraph című brit lap -, hogy a kisiskolások negyede hetente legalább egyszer elalszik tanítás közben. Ha pedig a gyerkőc alvászavarossá válik, az felnőtt életének teljesítményére is kihathat.

Kialvatlan fiatalok

Míg régen a lefekvés utáni meséhez ragaszkodtak altatóként, mostanság tévé vagy számítógép hangjára szundítanak el a gyerekek. A nagyobbak az alvásidejükből áldoznak netezésre, tévézésre, számítógépes játszadozásra. Utóbbit az iskolások csaknem 70%-a teszi estéről estére, 62%-uk a világhálón a YouTube videomegosztó portált látogatja szintén minden áldott este. A felmérés földrajzilag azt mutatja, hogy Birminghamben alszanak a legkevesebbet a gyerekek - egy tízéves éjjelente átlagosan 7 óra 28 percet -, Oxfordban pedig a legtöbbet - 11 óra 22 percet. Az átlag hatéves 21.33-kor alszik el, a nyolcesztendős 21.49-kor, a 15 éves pedig 23.52-kor.

- Az adatok egybecsengenek a mi felméréseinkével, amelyek 250 általános iskolai tanárra terjedtek ki. Tízből kilenc arra panaszkodott, hogy a gyerekek kialvatlanságuk miatt nem tudnak figyelni - idézte a lap Jan Turnert, a brit Alvás Tanács munkatársát, aki szerint a szülők nem kellően szigorúan parancsolják ágyba gyerekeiket.

9 mindennapos dolog, ami stresszt okoz a gyereknek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezért nem alszik

Hazai adatok nem állnak rendelkezésre, ám szinte biztosra vehető, hogy itt sem jobb a helyzet. Nálunk is sok édesanya panaszkodik arról, hogy a gyerkőcöt ágyba dugni legalábbis roppant kellemetlen rituálé, mivel a kicsi nem akar időben elaludni, ám az esetek jelentős részében ez csak a jéghegy csúcsa. Valójában ugyanis sokkal komolyabb problémák állnak annak háttérben.

Ha például sokáig dolgozol, és későn érsz haza, máris kitolódhat a lefekvés ideje. A lelkiismeret-furdalás ugyanis, amiért nem töltöttél elég időt csemetéddel, úgy nyilvánul meg, hogy este próbálod behozni a lemaradást.

Ez a mai világban mindennapos jelenség. Ám a gyerek megérzi, ha bizonytalan vagy a lefektetést illetően, ezért mindig látszódjon rajtad, hogy nem viccelsz - te vagy a főnök, és te határozod meg, mettől meddig tart az alvási idő. Legyél erélyes - de ne félelmetes, és a hangos szavakat is kerüld -, mindig ugyanabban az időben parancsold ágyba csemetédet, ugyanis a rendszertelenség súlyos alvászavarhoz vezet.

Így lesz könnyebb az altatás

Ahhoz, hogy ne kelljen minden estét veszekedéssel zárni, érdemes néhány dolgot betartanod a már említett rendszerességen kívül. Ha a gyerek nem tudja mindazon ingereket, eseményeket feldolgozni, melyek a nap folyamán érték, akkor előfordulhat, hogy csak hánykolódik az ágyában, ahelyett, hogy kialudná magát. Ezért lefekvés előtt mindig beszéljétek át a történteket - ez már önmagában feszültségoldó hatással bír.

Életkori sajátosság, hogy a kisgyerekek legtöbbje fél az elkülönítéstől. Érdemes nyitva hagyni csemetédnek az ajtót, hogy ne érezze magát egyedül, de akár kisebb fényforrásokat, világító matricákat is tehetsz a szobájába, melyek ugyancsak bizonyos fokú biztonságérzetet keltenek benne.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A fáradtságnak megvannak a maga jelei, például nyűgösség, szemdörgölés, figyelmetlenség. Ha ezeket észleled, akkor érdemes átkísérni a gyerkőcöt a szobájába, és lassan, megnyugtató hangon mesélni neki. Így sokkal hamarabb elalszik, mint ha csak úgy bedugnád az ágyba, és ráparancsolnál, hogy csukja be a szemét.

A te gyereked hány órát alszik egy nap?

Ezt is szeretjük