Életveszélyben a gyerek

Így tedd biztonságossá a lakást

A minden háztartásban fellelhető, hétköznapi tárgyak is veszélyeztethetik a kicsi épségét.

A gyerek alapvetően kíváncsi, így teljesen normális, hogy mindent érinteni, érezni akar. Minél mobilisabb és függetlenebb, annál valószínűbb, hogy bajba sodorja magát, hiszen érdeklődését a felnőttek tárgyai, illetve a háztartási felszerelések keltik fel.

Ha nem akarod a következő éveket azzal tölteni, hogy állandóan nemet mondasz csemetédnek, a baleset-, sőt, életveszélyről nem is beszélve, tedd gyerekbiztossá az otthonodat.

Mindennapos dolgaink

Miután a legfőbb veszélyforrást jelentő tárgyakat - késeket, ollókat, éles eszközöket - elzártad, azt gondolhatod, lazíthatsz. Ugyanakkor egyéb olyan mindennapos tárgyak is vannak a gyerek közelében, amelyek veszélyt jelentenek rá nézve, ha megkaparintja őket.

Fatális lehet, ha a gyógyszerek nincsenek elzárva, mondván, hogy a kicsi úgysem éri el, illetve nem tudja kibontani őket - a gyermekorvosok a megmondhatói, hány ilyen jellegű mérgezés történik évről évre. Időnként a szülők olyan háztartási kellékekről is megfeledkeznek, mint a hipó, a lefolyótisztító vagy a mosogatószer - praktikus okokból a felnőttek számára jól hozzáférhető helyen tárolják ezeket a vegyszereket, nem gondolva arra, hogy - bár némi küzdelem árán, de - előbb-utóbb a gyerkőc is eléri őket.

A kertben lévő tárolóhelyiségekben pedig gyakran találhatók rovarölők és gyomirtók, amelyeket szintén távol kellene tartani a gyerekektől.

A bajt megelőzendő tartsd a gyógyszereket magas, lehetőleg zárt szekrényben, helyeztess biztonsági zárakat a konyhaszekrény alsó részeire, és zárd kulcsra a kerti tárolót.

Otthon is veszélyben a gyerek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Tiltott területek

Előfordulhat, hogy otthonodban néhány helyet egyszerűen nem tudsz gyerekbiztossá tenni. Ilyen lehet például egy hobbisarok, telis-tele szerszámmal, amely számos veszély forrása lehet, mégsem lehetséges hét lakat alatt tartani.

A gyereknek már egészen kicsi korától tudnia kell, hogy vannak olyan területek, amelyek számára nem megközelíthetőek, hacsak nincs vele felnőtt. Ezeket már akkor mutasd meg neki, amikor járni kezd, így sokkal valószínűbb, hogy a tiltást akkor is normálisnak fogja tekinteni, amikor nagyobbá és ezáltal szabadabbá válik.

Természetesen ekkor is folyamatosan rajta kell tartanod a szemed, hiszen a tiltott gyümölcs mindig édesebb. Ha pedig valami miatt éppen nem tudod figyelemmel kísérni csemetéd tevékenységét, inkább helyezd őt el a lakás valamely gyerekbiztos pontján.

Fulladásveszély

Egy átlagos otthonban számos olyan, látszólag ártalmat dolgot találni, amit a gyerek véletlenül lenyelhet. Minden olyan tárgyat, ami belefér a kicsi szája - például pénzdarab, tollkupak - gondosan el kell zárni előle.

Ha mégis megtörténik a baj

Ha a gyerek lenyel valamit és fulladozni kezd, lehet, hogy egyszerűen csak köhögésre kell ösztönöznöd. Ha ez nem működik, tartsd őt előre, és üss néhányszor a kezed élével a lapockák közti területre. Ha ez sem segít, akkor a mellkas megnyomásához kell folyamodnod.

Térdelj a gyerek mögé, és tedd az egyik öklödet a hüvelyujjaddal befelé a mellcsontjára, fogd meg az öklödet a másik kezeddel, és élesen rántsd befelé-felfelé. Ismételd ezt meg öt alkalommal, három másodpercenként egyszer. Ha a fulladás nem szűnik meg, illetve a gyerek gyengülni látszana, azonnal hívd a mentőket - de legjobb, ha ezt már az elsősegélynyújtás kezdetén megteszed, hiszen ezzel is értékes másodperceket nyerhetsz.

A legjobbak - kisebbeknek és nagyobbaknak

Könyvet, CD-t, filmet, programot keresel? Itt mindent megtalálsz, ami a gyerkőcöt is érdekelni fogja!

Mérgező növények a szabadban

Csemetédet nem csak a lakáson belül fenyegetheti veszély. Videónkból megismerheted azokat a szabadban termő, mérgező növényeket, melyekkel jó eséllyel a lakóhelyeteken is találkozhatsz.

Kerti veszélyforrások

Már az éppen csak járni tudó gyerekek is nagyon szeretnek a kertben jönni-menni, később pedig jó időben ez válhat a főhadiszállásukká. Ám itt is könnyen baj érheti őket, különösen, ha a kert utcára vagy pláne forgalmasabb útra nyílik. Legyen a kerítés biztonságos, a kertkapu zárható, hogy a kis szökevényjelölt semmiképp se juthasson ki.

A játékoknak meg kell felelniük a gyerek életkorának, így, ha már nagyobb, nem lesz szüksége állandó felügyeletre. Fontos viszont, hogy rendszeresen ellenőrizd ezeket a játékokat - nézd meg, nem tört-e le valamelyik részük, illetve nincs-e bennük valamilyen hiány. A hintát és a különböző mászófelületeket valamilyen puha talaj - például homok vagy fű - fölé helyezd, sose legyen beton az alap. A kicsik sokszor hajlamosak menet közben kiszállni a hintából, holott tudják jól, hogy ezt nem szabad, de egy nagyobb lurkó is bármikor elveszítheti az egyensúlyát.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ha a kertben olyan terület is van, amely veszélyes lehet a gyerekre nézve, feltétlenül kerítsd el. Ne várd el csemetédtől, hogy csak azért, mert azt mondod, hogy nem szabad, nem megy a kertben lévő tó vagy medence közelébe. Fedd be azt valamivel, így megakadályozhatod, hogy a gyerek beleessen.

Alison Mackonochie: A kisgyermekek dührohamai és egyéb rossz viselkedési formák

Kifejezetten megrázó lehet, amikor a korábban elragadó, jól irányítható kisbabánk dühös, rosszkedvű kisgyermekké változik. Még akkor is nagyon nehéz ezt a helyzetet kezelni, ha ez a fázis egyébként teljesen normális szakasza a gyermek fejlődésének. Ebben a mindent magában foglaló útmutatóban számos praktikus, gyakorlatias tanácsot találhatunk, mely elviselhetővé, sőt szerethetővé teszi a gyermek fejlődésének ezt a nehéz, de egyúttal örömteli fázisát.

Megérteti a gyermek viselkedésének hátterében álló tényezőket. Rávezet arra, hogyan kerüljük el a leggyakoribb hisztit előidéző okokat. Megtanít arra, hogy sokkal inkább a pozitív neveléssel, mint büntetéssel alakítsuk gyermekünk viselkedését.

Kiadja a Hajja és Fiai Kiadó.
A könyv ára 1995 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük