Hatalmas áremelkedés jöhet az iskolai menzákon ősztől - Akár ezer forint is lehet egy ebéd

Egy iskolai ebéd ára akár az ezer forintot is elérheti szeptembertől.

D  YT20171219012
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy iskolai ebéd ára akár az ezer forintot is elérheti szeptembertől, nyilatkozta Sáfár Ferenc, a Turisztikai és Vendéglátó Munkáltatók Országos Szövetségének (VIMOSZ) közösségi étkeztetési szekciójának vezetője az Indexnek.

A helyzet elsősorban az üzemi konyhákat sújtó élelmiszer-, rezsi- és üzemanyag-drágulásnak köszönhető. Az infláció miatti pluszkiadásokat a közétkeztető cégek csak áremeléssel lesznek képesek kompenzálni.

Drágulhatnak az iskolai menzák

Sáfár Ferenc elmondta, hogy még nem mindenhol egyeztek meg a közétkeztető cégek az önkormányzatokkal arról, hogy mennyibe kerüljön szeptembertől az iskolákban, óvodákban és bölcsődékben a menza.

A közétkeztetők a nyár elején még 20 százalék körüli áremelkedéssel kalkuláltak, mely alapján szeptembertől 800-900 forintba került volna teljes áron egy iskolai ebéd. Ezt az összeget kellett volna megosztania egymás közt a szülőknek és az önkormányzatnak körülbelül fele-fele arányban, így a családoknak 400-500 forintot kellett volna fizetnie egy étkezésért. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Sáfár szerint ez a kalkuláció azonban nem tűnik életképesnek, úgy véli, hogy a 30 százalék feletti áremelés is elképzelhető, így egy ebéd ára akár az 1000 forintot is elérheti. Egyelőre nincs megegyezés az árakkal kapcsolatban, a tárgyalások még zajlanak.

A jelenlegi gazdasági helyzet miatt nem könnyű megszabni egy olyan árat, ami nem riasztó a cégek, az önkormányzatok és a szülők számára sem, de Sáfár Ferenc abban reménykedik, hogy szeptemberre megegyezhetnek a felek. 

Ezt adják a gyerekeknek az iskolai menzán: 10 menüsor a nagyvilágból

Azt jól tudod, mi volt a helyzet a te iskoládban, esetleg mit kapnak gyermekeid a menzán, de az talán neked is meglepetést okoz, hogy mi kerül a kicsik tányérjára a világ többi országában. A nemzeti gasztronómiai különbségek mellett egyes helyeken az is figyelemre méltó, ahogy az egészségre próbálják nevelni a gyerekeket.

Ezt adják a gyerekeknek az iskolai menzán: 10 menüsor a nagyvilágból

Nézegess képeket!

Elolvasom

Borítókép:  Diákok a Harmat Általános Iskola menzáján Budapesten 2017. december 19-én. MTI Fotó/Illyés Tibor

Ezt is szeretjük