Anya vagyok. De akartam én ezt? - A Femina újságíróinak véleménye
4 munkatársunk elmondja véleményét az anyaságról, te se tartsd magadban, amit gondolsz.

Nyereményjáték

Nyerj luxuskozmetikumokat érett bőr számára, és búcsúzz el a ráncoktól a természet erejével! (x)

Nyerd meg a szerelemsegítő, ezüst szívcsakra nyakláncot, mely segít megtalálni, amire vágysz! (x)

Nyerj utazókönyvet, és ismerd meg a világ legkevésbé ismert érdekességeit! (x)

összesen 3 db játék
Ez is érdekelhet

Babapuha és fényes lesz a festett haj, ha ezekkel ápolod: látható lesz a különbség (x)

Tényleg jobbak a természetes, bio termékek a testnek? Kiderítettük! (x)

Jobbá tehetik szeretteid életét ezek a személyes ajándékok: mutatjuk, kinek mi jön jól (x)

Kétszer dúsabb és fényes lesz a hajad: otthoni praktikákat és egy szert mutatunk! (x)

Teljesen tisztának érezheted magad ettől az apróságtól: ezt tedd a fürdőszobába! (x)

beauty and style

Ezt mindenki rosszul csinálja hajmosáskor: te hova viszed fel a sampont? »

Gyors frizurák sapka alá, nemcsak hosszú hajból - Videós útmutató »

Így viseld a kockás inget télen: 5 nőies outfit hideg napokra »

retikül.hu
Top olvasott cikkek
bmi kalkulátor
nem

A te BMI-d:

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat!

A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére.

Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek. Csökkentened kell a testsúlyodat!

Veszélyeztetett kategóriába tartozol, mielőbb fogyókúrába kell kezdened!

Az egészséged közvetlen veszélyben van. Azonnal orvos által felügyelt diétába kell kezdened!

számolújraszámol

Mezei Kati - rovatvezető

Egy egyetemista lány édesanyja

Köztudott, hogy rohamosan csökken a születések száma: az előzetes adatok szerint 2011 első negyedévében 21 181 gyermek született, 10,2%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mindez voltaképpen nem is meglepő: sokan azt mondják, nem rendelkeznek a gyerekvállaláshoz szükséges családi és anyagi háttérrel, illetve attól tartanak, kisgyerekes anyukaként finoman szólva sem fognak kapkodni utánuk a cégek, és a munkaerőpiac perifériájára szorulva várhatják sorsuk jobbra fordulását - miközben a tudásuk végképp elavul.

A fenti félelmek abszolút jogosak, mégis azt gondolom: egy felnőtt ember, ha nem él kifejezett mélyszegénységben, fel tud nevelni egy gyerkőcöt. Ahogy a mondás tartja: ahová a Jóisten nyulat adott, oda ad bokrot is. Az anyák pedig valahogy úgy vannak programozva, hogy a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetből is megtalálják a kiutat. Csak el kell hinni, hogy az ember lánya képes rá.

Anya vagyok. De akartam én ezt? - ez a kampányunk szlogenje. Nincs nálam a bölcsek köve, de annyi biztos, hogy egyetlen újdonsült anyuka sem mondja annak a kis valakinek, akit világra hozott, hogy húzzál vissza, mert sok veled a macera - még akkor sem, ha hetek óta nem aludt, és emberi szó helyett leginkább csak üvöltést hall. Mélypontok persze nyilván nemcsak a szülés utáni hetekben vannak. Például, amikor a kis terrorista az utca közepén hanyatt vágódva demonstrálja, hogy az anyja, az a lehetetlen nő, nem vette meg neki az n+1-dik Barbie babát vagy Thomas gőzmozdonyt. Vagy ha iskolakezdéskor a jó tanító vagy tanár néni összetéveszt a bankkal. Esetleg, ha a gyerek szókincse a kamaszkorba érvén átmenetileg a "Hagyjál békén!"-re redukálódik.

Ilyenkor bizonyosan nosztalgiával idézed fel magadban azokat az időket, amikor kizárólag magadért feleltél - ez teljesen természetes, legfeljebb nem mindenki vallja be. Ám az is biztos, hogy ha volna lehetőség visszamenni az időben, te tiltakoznál ellene a legjobban.

És még valami: nincs az a diploma, előléptetés vagy sikeresen véghezvitt projekt, amire olyan büszke tudnál lenni, mint amikor a gyerkőcöd elindul a saját lábán vagy kimondja az első szót - és ez még csak a kezdet. Azt a bizonyos feltétel nélküli szeretetet pedig, amit a szülő kaphat a gyerektől, nem is taglalnám különösebben. Akinek van gyereke, biztos tudja, miért, akinek nincs, az járjon utána - de csak akkor, ha valóban, szívből és zsigerből erre vágyik. Semmi baj nincs azzal, ha a te életedben még nem jött el ez a pillanat, esetleg úgy érzed, más területen tudnál kiteljesedni, hiszen mindenkinek más az útja. A lényeg, hogy azt tedd, amire legbelülről késztetést érzel.

Zsédely Teri - grafikus

Egy hatéves és egy pocaklakó édesanyja

Azt hiszem, én egészen kislánykoromtól vágytam az anyaságra, valahogy mintha ez a születésemtől fogva belém lett volna programozva. Emlékszem, mennyit kényeztettem Karolinát, a játék babámat, és hányszor képzeltem el, milyen lesz, ha majd igazi babát tarthatok a kezeim között.

A belém programozás mellett azért valószínűleg anyura akartam hasonlítani, aki apu halála után minden igyekezetével azon volt, hogy egyben tartsa a családot, és neveljem engem, a nővérem meg a bátyám.

Talán ezért is telt sok időmbe, míg le tudtam szakadni róla teljesen - azt hiszem, ez akkoriban következett be, amikor én is anya lettem, és világra jött a lányom.

Ám az igazi anyává válás mégsem ment egyszerűen: még most, hat évvel később is élénken emlékszem, milyen traumaként ért a felismerés, hogy a szülés után megszűntem létezni. Hogy a saját igényeimet, akár akartam, akár nem, háttérbe kellett szorítanom a kicsi kedvéért - aki ráadásul folyton sírt, és örökké az ölembe vágyott. Hirtelen rám nehezedett a mázsás súly, a felelősség terhe, kimerült voltam és tanácstalan, ráadásul úgy éreztem, nem igazán számíthatok senkire - bevallom, eleinte legszívesebben elmenekültem volna jó messzire.

Aztán elővettem a jobbik eszemet, és végül a magam kezébe vettem az irányítást: beiratkoztam jógázni, és elmentem egy pszichológushoz, aki abban is segített, miként öntsem szavakba a gondjaimat, és hogyan értessem meg magam jobban a párommal.

Most megint babát várok - de egészen máshogy állok hozzá ehhez a terhességhez. Bár sejtem, nem lesz könnyű két gyerekkel, annak is tudatában vagyok, hogy ezúttal az elejétől fogva képes leszek megbirkózni a feladattal.

Fehér Ági - vezető szerkesztő

Még nincs gyermeke

Ma egész jól indult a nap a szomszédban, az oviba indulás zökkenőmentes volt, ami nem mindig történik így a fal túloldalán, sőt. De most nem volt sírás, hiszti, üvöltés, ami szinte menetrendszerűen bekövetkezik reggelente.

Talán a kisgyerekeknél normális még a hiszti, egy anyukánál azonban már kevésbé. A fal túloldalán ugyanis nem a négyéves borul ki naponta, hanem az anyja. És széles a repertoár az érzelmi zsarolástól - "Anya már nem szeret!" - a kiabáláson át - "Hát nem igaz, hogy ezt se tudod megcsinálni!" - egészen a sírásig - "A rohadt életbe már, hogy nem tudok elindulni időben!" - amivel hatni kíván a gyerekre, a férje pedig asszisztál hozzá. Nem voltam egy áldott jó gyerek, és megvoltak a korlátok, de nem emlékszem, hogy apukám összetörlek kiáltással akarta volna rám imádkozni a megfelelő nadrágot. A szomszédaim által mindennapos leckét kapok abból, hogyan nem szeretném nevelni a gyerekemet.

Nem beszélek magas lóról, és nem gondolom, hogy egy gyerek felnevelése fáklyás menet, éppen ellenkezőleg. Pontosan az a baj, hogy kissé kevés szó esik arról, milyen kemény meló az egész, és arról sem beszélünk eleget, hogy a baba nem csupán édesdeden alszik a kiságyban, hanem néha a szülei idegein táncol. Az ANYASÁG-ról nem illik rosszat mondani, és szigorúan tilos feszülten éreznie magát tőle az embernek. Az esetleges negatívumokról szót ejteni még a barátnőknek is tabu, pedig nem lesz attól rosszabb anya senki, ha bevallja magának és másoknak is, hogy fáradt, hogy nem élvez minden pillanatot 100%-ig a gyerekével, hogy van, amikor szabadságot venne ki, de nem lehet. A környezetemben azt látom, hogy sokkal nyugodtabb az a nő, aki beszél ezekről, mint aki a problémákat magába fojtja.

Fura tabuk vannak, és szerintem ideje lenne ledönteni az anyasággal kapcsolatosan néhányat. Jó lenne, ha az anyák és nagymamák felkészítenék a gyereket vállaló fiatal nőket arra, hogy nagyon nehéz évek elébe néznek: az anyaság nem cuki rózsaszín zoknikból áll, hanem ezek csupán egy részét képezik az egésznek. Talán, ha erről több szó esne, akkor vidámabban indulnának reggelek a szomszédban is, mert már előre tudnák: van, hogy egy kisgyerek kétszer ugyanazt a farmert szeretné felvenni - és olyankor egyszerűen jobb ráhagyni.

Pákozdi Gabriella - főszerkesztő

Egy nyolc és egy öt és fél éves kislány anyukája

Anyaság. De akartam én ezt? Egyik nap azt gondolom, igen, naná! Aztán a következő nap kissé irigykedve nézem a gyermektelen kolléganőimet, és egy pillanatra átfut az agyamon, milyen lenne, ha hazaérve nem azért kellene veszekednem otthon, hogy:

- Miért van már megint tele apró papírfecnikkel a szoba szőnyege?
- Mert havazósat játszottunk, anya.
- Mi az a hatalmas lyuk a nadrágodon?
- Az úgy volt, hogy beakadt a nacim egy szögbe az oviban, és csak ki akartam vágni a lyukat, anya.
- Hogy kerül Málna-maci a fürdőkádba, csurom vizesen?
- Nagyon melege volt a sok szőrtől, és csak le akartam hűsíteni, anya

Ehelyett csak komótosan elhelyezkednék a kanapén egy pohárka finom rozéval, körülöttem meg csend, béke, és nyugalom… Meg persze unalom, teszem hozzá rögtön, és aztán már cseppet sem bánom, hogy az élet - némi férji segítséggel - megáldott két rosszcsont kislánnyal. Mert imádom őket, akkor is, ha bizony hatalmas meló és kimerítő szolgálat a gyereknevelés, főleg úgy, hogy az ember a munkahelyén is igyekszik helytállni.

A gyerkőcöket ugyanis nem érdekli, hogy fáradt vagyok, ha este hét után hazaérek, minden bánatukat-örömüket rám akarják ömleszteni, és még akkor is besompolyognak a szobába huncutkodni, amikor lázasan fekszem - de ez, azt hiszem, végső soron így van jól.

Ők az én húsom-vérem, és ha ordítva veszekszem is velük valamiért, akkor is tisztában vannak azzal, hogy számíthatnak rám, bármi történik. Elvégre én vagyok az ő nevetős-hisztis, mérgelődős-ölelgetős, türelmetlen-lazán nyugodt, olykor keserű, olykor savanyú, de nekik mégis örökké édes anyukájuk.

Blog.hu ajánló