A dolgozó népért, a hazáért előre, rendületlenül!
Úttörőélet a '70-es években
Így kívánta az úttörőmozgalom jó kommunistává nevelni a gyerekeket.

Dia

	Szinte mindenki úttörő lett, de azért volt néhány feltétel, és egy kisebb ceremónián is át kellett esni - itt az aspiránsok megfogadták, hogy a továbbiakban az úttörők 12 pontja szerint élnek. A képen egy ilyen avatás látható, Mórágyon, a kőbánya sziklái előtt.

	Az akkori gyerekek nagy része legalább egyszer utazott az Úttörővasúton. A szolgálati beosztások többségét szintén gyerkőcök látták el, felnőtt felügyelettel.

	Az Úttörővasút Szépjuhászné állomása - igaz, akkoriban Ságvári ligetnek hívták.

	Kiránduló úttörők a gyermekvasút végállomásán.

	Az ország legnagyobb gyerekruha- és játéküzlete, az Úttörő Áruház különféle szórakozási lehetőségeket is nyújtott. Középen a megtisztelő úttörő cím egyik ifjú várományosa.

	Az úttörők egyik meghatározó meeting pointja a csillebérci tábor volt, amely úttörőpostával is rendelkezett. A háttérben lévő transzparens szerint a gyerkőcök szovjet kollégáik példáját követve a szocializmust kívánják építeni.

	Lenin állítólagos páncélautójának mása, amely a Lenin ifjú távírásza nevezetű országos verseny állandó szereplője volt. Néhány szerencsés gyerkőc ki is próbálhatta - persze csak statikusan.

	A csodálatos járgány tiszteletére még ünnepélyt is rendeztek.

	Az úttörőmozgalomban számos programot szerveztek, sokat közülük élveztek is a gyerekek, akik gond nélkül át tudtak lépni az ideológiai vonatkozáson. A kép a faddi művelődési házban készült.

	A mozgalom sportolásra ösztönözte az úttörőket, akik különféle versenyeken mérhették össze erejüket és ügyességüket. A képen a margitszigeti Úttörőstadion látható.

Blog.hu ajánló
Szerző: Mezei M. Katalin
Fotó: