A csúf valóság, ha anyaként újra munkába szeretnél állni

Kezdetben felhőtlenül élvezheted a babázás örömeit, de idővel aggasztóvá válhat a munkakérdés.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár alapvetően az anyától függ, hogy mikor dönt úgy, vissza szeretne menni dolgozni, a tapasztalatok szerint arra, aki már egy év után visszatér, hogy ne essen ki a gyakorlatból, sokszor szúrós pillantásokkal néznek. Hasonló helyzetbe ütköznek azonban azok is, akik három év után szeretnének visszaülni az irodába, a munkáltató ugyanis sokszor csak addig veszi vissza őket, amíg a törvény értelmében köteles.

A szülés után tehát a legtöbb kismama szembetalálja magát azzal, hogy az éremnek két oldala van, és így vagy úgy, de a munkakérdést nehéz megoldani. Aki azonban 2010 májusától szül, részben megváltozott helyzettel találhatja szemben magát, hiszen a GYES változásai miatt három év helyett csak kettőt maradhat otthon a gyerekkel. De vajon ezzel együtt a munkahelyi viszonyok is változnak? Erre keressük a választ!

Mihez van jogod, ha újra munkába állnál?

Egy gyerek még az első években is számos plusz feladatot jelenthet az anyának. Ha a kicsivel gond van az oviban, érte kell menni, ha beteg, orvoshoz kell vinni, illetve otthon maradni vele - éppen emiatt kerülnek hátrányba a terhes nők a munkaerőpiacon. Szerencsére azonban az anyák sem védtelenek: a Munka Törvénykönyve kimondja, hogy a terhesség alatt a kismamát nem rúghatják ki, és a szülési szabadságot követően 30 napon belül nem mondhatnak fel neki.

Ha tehát kisgyerekesként szeretnél újra munkába állni, a régi munkahelyed köteles visszavenni az eredeti munkakörödnek megfelelő pozícióba, és később is megilletnek bizonyos jogok. Nem végezhetsz éjszakai munkát, a kicsi hároméves koráig pedig bármikor elmehetsz gyermekgondozási szabadságra, azonban ez idő alatt a fizetésedet nem kapod meg. A gyerek 12 éves koráig szintén fizetés nélküli szabadságot vehetsz ki, ha porontyod megbetegszik, és szeretnél vele lenni.

A valóság

Bár jogod van az egyenlő bánásmódhoz és a biztonságos munkakörnyezethez is, a valóság általában sajnos az, hogy a cégek nem fogadják tárt karokkal a visszatérő kismamákat. Sokszor csak addig foglalkoztatják őket, amíg a felmondási védelem áll, vagy annak ellenére, hogy a törvény szerint azonos munkakörbe kellene visszavenni, alacsonyabb munkakörbe helyezik a gyerekes anyukákat.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy, ha a munkahely minden szabályt be is tart, sokan úgy érzik, hogy több évi kihagyás után nem tudják újra felvenni a fonalat, és idegenként térnek vissza régi munkahelyükre. Ezen a GYES rövidebb időtartama valóban segíthetne, de a legjobb megoldás az, ha kismamaként nem maradsz teljesen távol a munkahelyedtől. Bár nap mint nap nem dolgozol, a céges rendezvényeken, programokon érdemes részt venned, így, ha a visszatérésed után átmenetileg nem is kapsz a régiekhez hasonlóan felelősségteljes feladatokat, lassan újra felveheted a ritmust.

Megoldások, ha mégis munka nélkül maradsz

Bár a törvény védelmet próbál biztosítani a kismamáknak, a valóságban számtalan beszámoló van arról, hogyan maradt valaki kisgyerek mellett munka nélkül. Ekkor sem biztos azonban, hogy az állásinterjúk véget nem érő sora vár rád, melyekre előre begyakorolt válaszokkal kell készülnöd, hogy a kérdésre, miszerint hogyan oldod meg, ha megbetegszik a gyerek, csuklóból érkezzen a válasz. A munkakeresés megkönnyítésére is léteznek ugyanis megoldások és támogatások.

START PLUSZ kártya

2007-ben indult a START PLUSZ program, ami az állást kereső kisgyerekeseknek nagy segítséget jelenthet. A kártyát a GYES időtartama alatt és utána is igénybe veheted, így a téged foglalkoztató munkahely egy éven keresztül járulékkedvezményben részesül, tehát nem kell annyi pénzt fizetnie utánad, mint a többi alkalmazott után.

15 tipp, hogy angyali gyerkőcöt nevelj

Nézegess képeket!

Elolvasom

Rugalmas munkaidő

Bár ez a rendszer a nyugati országokhoz képest hazánkban még kevésbé elterjedt, egyre több nagyobb cég alkalmazza a job share rendszert. Ez más néven az ikerfoglalkoztatás, amikor egy munkakörre két kisgyerekes anyát alkalmaznak négy órában, hogy ők ketten egymás között jobban eloszthassák a feladatokat.

A részmunkaidő megosztás nélkül is megoldást jelenthet, ha munka nélkül maradtál a gyerek mellett, vagy családbarátabb lehetőséget keresel. Sajnos azonban jelenleg 5% körül mozog a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya, ami csak lassan emelkedik, nincs tehát könnyű dolgod, ha ezeket a lehetőségeket szeretnéd kihasználni.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A valóság az, hogy, bár nyugaton a legtöbb országban jóval kevesebb szabadság jár az újdonsült anyáknak, ott a rendszer is kiforrottabb, így könnyebben visszatalálhatnak akár egy év után is a munka világába.

Ezt is szeretjük