Cserbenhagyott betegek, ki nem fizetett orvosok

Így szüntette meg tulajdonosa a Cirist

Méltatlan véget ért a rendkívül eredményes lombikközpont.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ahol a tudomány életre kel - olvasható Ciris Budapest Reprodukciós Intézet honlapján. Hogy ez nem csupán hangzatos szlogen, megkérdőjelezhetetlen adatok bizonyítják: a Ciris szakértői gárdájának kiemelkedően magas, 40% fölötti terhességarányt sikerült produkálnia, mégpedig az úgynevezett szelektív egyembriós beültetés révén, amit pillanatnyilag sehol máshol nem végeznek Magyarországon.

Dr. Vass Zoltán, a Ciris egykori orvosigazgatója
Itt kelt életre a tudomány - a kép még a Ciris Montevideo utcai központjában készült

Mindezek ellenére a Ciris egészségügyi szolgáltató tevékenysége 2012. szeptember 30-án megszűnt, amiről a vezetőség szeptember 26-án, azaz mindössze négy nappal a bezárás előtt tájékoztatta hivatalosan partnereit és ügyfeleit. Az intézet orvosainak munkáját jellemzően május óta nem ellentételezték, de akad, akiknek ennél régebbről is vannak kifizetetlen számlái - a cég ilyen jellegű tartozásainak összege mára milliós nagyságrendűvé nőtt. Más, egyik napról a másikra munka nélkül maradt szakembereknek heveny módon kell - kellene - elhelyezkedniük. És ott van még a Ciris egykori pacientúrája, akik most - lévén, hogy szétszéledt az a szakértői gárda, amely iránt bizalommal viseltettek - képletesen szólva a levegőben lógnak.

"Reputációban mínusz egyről indultunk"

A Ciris Budapest Reprodukciós Intézetet 2008 tavaszán alapította az ismert vállalkozó, dr. Somody Imre, dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos szakemberrel karöltve. 2009 nyarán - a mai napig nem ismert okok miatt - útjaik elváltak, Vereczkey pedig létrehozta saját, hasonló profilú klinikáját. Somody még az év őszén hívta a Cirishez dr. Vass Zoltánt, a meddőségi diagnosztika és kezelés specialistáját, aki aztán lépésről lépésre újra felépítette a szervezetet.

- A mai Magyarországon a páciensek jelentős része az orvoshoz kötődik - magyarázza Vass Zoltán. - Vereczkey Attila távozása után a Ciris pacientúrája lényegében megszűnt, és az intézet híre sem volt éppen makulátlan a konkurenciának köszönhetően, illetve valószínűleg magának a Cirisnek is szerepe volt ebben. Reputációban nem nulláról, hanem mínusz egyről indultunk.

A 2009 őszét követő másfél év során kiváló szakmai csapat állt össze a Cirisnél. Nem TB-finanszírozott eljárásokat végeztünk, amit kevesen engedhettek-engedhetnek meg maguknak, vagyis kicsiből indultunk. Alulról építkezve, lassan, de nagyon biztosan emelkedett pácienseink száma: évente 20%-kal növeltünk a forgalmat. Idővel az intézett megtépázott hírnevét is sikerült helyreállítani.

Ezt edd, hogy teherbe ess

Nézegess képeket!

Elolvasom

40% fölötti terhességarány

Vass Zoltán és a Ciris szakembergárdája három év alatt 300-350 közötti lombikbeavatkozást végzett, ami nem nagy szám, ám a hatékonyságuk kiemelkedőnek bizonyult: 40% fölötti terhességarányt produkáltak annak ellenére, hogy a betegkörük nem volt könnyűnek nevezhető. Pácienseik közül sokan a relatíve idős korosztályhoz tartoztak, különféle - a teherbeesést még inkább megnehezítő - egészségügyi problémákkal küzdöttek, és a Ciris előtt más hasonló intézeteket is megjártak, eredménytelenül.

Mindezt Vass doktorék úgy érték el, hogy a páciensek egy részénél egy-egy beavatkozás során mindössze egy embriót ültettek be akkor is, ha ennél többet tudtak volna - ennek jelentősége pedig egy kis visszatekintés során válik nyilvánvalóvá. Még a viszonylag közeli múltban is azt tartották, hogy nagyobb számú - három vagy annál több - embrió beültetése növeli a siker valószínűségét. Míg több embrió beültetése valóban növeli a terhesség létrejöttének esélyét, minél több ilyen életkezdemény ágyazódik be a reménybeli édesanya méhében, annál nagyobb az esély arra is, hogy beteg gyermek születik, vagy meg sem születik egyáltalán.

Így a jelenlegi gyakorlat szerint - afféle középutas megoldásként - általában két, jól fejlődő embriót ültetnek be. Az Európában már több helyen alkalmazott, a meddőségkezelés élvonalába tartozó egyembriós beültetést azonban Magyarországon a Cirisen kívül ez idáig senki nem merte nyíltan bevállalni - a meddőségi specialista mellett az embriológus szakember is kulcsszerepet játszik a sikerben. Bevezették továbbá az embriómélyhűtés legújabb, legkorszerűbb formáját, melynek révén lehetőség nyílt a szám feletti megtermékenyített petesejtek még eredményesebb tárolására.

Nagyra törő álmok, teljesítetlen kifizetések

De hogyan jutott el a megszűnésig a nem mindennapi eredményeket produkáló intézet?

- Egy plázánál öt év a megtérülési idő, egy meddőségi központnál 10-15 évre lehet számítani - mondja Vass Zoltán, aki saját bevallása szerint az üzlethez ugyan kevésbé ért, de többek között egészségügyi menedzseri diplomával is rendelkezik, és tíz éve a magánszektorban dolgozik. - Annak idején a Ciris vezetősége egy nagy infrastruktúrát helyezett üzembe, ezt kellett aztán megtölteni tartalommal, miközben az ott alkalmazott eljárásoknak volt egy bizonyos költségigénye, ami szükségessé tette a finanszírozást. Úgy gondolom, hogy az az üzleti modell, amit a tulajdonos még Vereczkey Attilával dolgozott ki, nem volt organikus - kisebb lépésekben lett volna érdemes haladni.

2011 szeptemberében a cég Montevideo utcai központjából átköltözött a Péterfy Sándor utcai kórházba, ahol a korábbinál lényegesen nagyobb alapterületen folytatta működését, igaz, a négyzetméterenkénti ár itt alacsonyabb volt, így a bérlés összességében nem került többe, mint korábban. A váltás leginkább az előremenekülés benyomását keltette - a tulajdonos további egészségügyi szolgáltatásokkal kívánta bővíteni az intézet profilját, ám ez irányú próbálkozásait nem koronázta siker. Így a rendelkezésre álló terület - a műtőblokkal és  a fekvőbetegrészleggel egyetemben - részben kihasználatlan maradt.

A Ciris egykori, Montevideo utcai központjának a váróterme

Mindezek ellenére a Ciris 2012 májusára megduplázta az előző évi bevételét, ily módon pedig elérte a nullszaldós állapotot. Somody Imre ennek örömére egy kisebb ünnepséget rittyentett kollégáinak, akiknek akkor még minden okuk megvolt az optimizmusra a cég jövőjét - és a saját állásukat - illetően.

Nem sokkal ezután mind ritkásabbá váltak a kifizetések. Ennek ellenére az intézet valamennyi munkatársa végigdolgozta a nyarat - úgy tudták, a problémát az okozza, hogy a tulajdonos más vállalkozásai nem mennek jól, és bíztak benne, hogy a rajtuk kívül álló okok előbb-utóbb megszűnnek. Ehelyett az intézet tevékenysége szűnt meg szeptember 30-án, amiről a vezetőség szeptember 26-án tájékoztatta munkatársait - kivéve Vass doktort, akinek egyébként nem néhány havi, hanem hozzávetőlegesen egyévi járandóságával maradtak adósai.

A pacientúra is érték - vagy mégsem?

Történtek kísérletek a Ciris eladására is - szintén sikertelenül. Mint Vass doktor elmondta, a tulajdonosváltás jellemzően hosszabb folyamat, ráadásul, ilyen esetben nem csupán az adott infrastruktúrát kell értékesíteni, hanem egy működő, bejáratott rendszert, amihez a személyzet és a betegkör egyaránt hozzá tartozik - már csak ezért is fontos lett volna tehát, hogy pacientúra minél kevésbé érzékelje a háttérben zajló változásokat, és a folytatás gördülékeny legyen.

A Ciris esetében az eladás mellett ez utóbbi sem valósult meg, hiszen az intézet tevékenységének megszűnése eleve megtorpanást jelentett a páciensek számára, még ha máshol bizonyára folytatódik is majd a kezelésük - valószínűleg erre volt a legkevésbé szükségük a kellemesnek egyébként sem nevezhető procedúra közepette, aminek a baba reményében vetették alá magukat.

14 termékenységnövelő tipp

Nézegess képeket!

Elolvasom

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy olyan folyamatban lévő lombikkezelés, amit a bezárás miatt félbe kellett volna hagyni, nem volt.

- Szeptember elejétől a menedzsment felfüggesztette az eszközmegrendeléseket - "átmeneti" jelleggel -, így az éppen zajló ciklusok kifuttatását követően újakat már nem indítottunk - tette hozzá Vass doktor.

A fentieken túl az adataik kezelése sem megnyugtató számukra: a róluk készült komplex dokumentáció másolatát térítés ellenében kikérhetik az intézettől, az eredeti azonban, mivel az intézet jogutód nélkül szűnik meg, a törvényi előírásnak megfelelően hatályos jogszabályban meghatározott állami szerv részére kerül átadásra - azaz egy harmadik félnek is betekintése nyílik az érzékeny információkba. Kérdéses az is, hogy a páciensek időben és hiánytalanul hozzáférhetnek-e az adataikhoz, ha a jövőben szükségük lesz azokra.

A fagyasztóládát pedig, amelyben nagyjából 350 beültetésre váró embriót tárolnak, és a potenciális kezelések révén szintén a felszámolandó intézet vagyonához tartoznak, Somody elszállította - nem is akárhová, hanem egykori üzlettársa, Vereczkey Attila magánklinikájára. Mindazonáltal a mélyhűtött embriók felett a rendelkezési jogot a mélyhűtést kérelmező pár gyakorolja továbbra is. Így, amennyiben kérik, az embrióik természetesen átszállíthatóak egy másik intézetbe.

Mi lesz a dolgozókkal?

Vass doktor helyzete rendeződni látszik, a Róbert Károly Magánklinikán folytathatja tevékenységét, mint hangsúlyozta, hálás az ottaniaknak, hogy befogadták. Mostanra megnyitotta a magánrendelőjét is. Kollégái, akik már a Ciris idejében is több lábon álltak, járják tovább a maguk útját.

A szakdolgozók nyilván el tudnak helyezkedni, bár minden bizonnyal kedvezőtlenebb körülmények között. Akad olyan is, akinek még rosszabbak a kilátásai: bár Nagy Melinda egyike a legjobb hazai embriológusoknak, éppen szakmája specifikus volta miatt nem talál állást - ereje teljében, gyermekét egyedül nevelő anyukaként.

A csapat, amely nemcsak a szakmai munkában, hanem a betegekkel való bánásmód terén is magasan kiemelkedett az átlagból, és ezáltal maga is értéket képviselt, soha többé nem áll már össze. Somody Imre a hírek szerint biolekvárüzletbe kezd. Szerettük volna őt is megkérdezni az ügyben, ám többszöri próbálkozásra sem sikerült elérnünk. A véleménye helyett álljon itt egy rövid összefoglaló eddigi pályafutásáról. Természetesen, ha a későbbiekben nyilatkozni kíván, az ő álláspontját is közöljük.

Somody Imre pályafutása

A budapesti közgazdasági egyetemen és Berlinben végezte közgazdasági tanulmányait. 1984-ben doktori címet szerzett a gyógyszeripari innováció témájában írt disszertációval. 1985-ben kutatási ösztöndíjjal a frankfurti Goethe Egyetemen tanult. 1981-től a Chinoin Gyógyszergyár kutatási és fejlesztési osztályán menedzser, 1986-tól pedig az újpesti gyáregység gazdasági igazgatója. 1988-ban megalapítja a Pharmavit Rt.-t, melynek 1996-ig elnök-vezérigazgatója. 1998 és 2001 között a Bristol-Myers Squibb Mead Johnson Nutritionals közép- és kelet-európai vezetője. 2004 augusztusa óta a Somody Kft. ügyvezetője. 2008-ban megalapítja a Ciris Budapest Nemzetközi Reprodukciós Intézetet.

1998-2002 között tagja volt a Miniszterelnök Gazdasági Tanácsadó Testületének és az Oktatási Minisztérium Tudománypolitikai Tanácsadó Testületének. 2002 és 2003 között tagja volt az EU Kommunikációs Közalapítvány Kuratóriumának. 2002 és 2004 között az Országos Köznevelési Tanács tagja. Az Egészségesebb Életért Alapítvány alapítója. A Misszió Egészségközpont alapítója. A Bolyai-díj alapítója. A Centrál Kávéház újraindítója. A Bolyai Műhely alapítója. A Veresegyházi Életmód Program kezdeményezője.

Feleségével együtt 11 éve a veresegyházi református egyházközség tagja.

Forrás: http://www.szeretemmagyarorszagot.hu
Ezt is szeretjük