Sikeres nő, mégis jó anya Angelina Jolie

9 világhírű anya, aki a hivatásában is sokra vitte

Megvalósították önmagukat, de az anyai örömökről sem mondtak le.

Dia

	Angelina Jolie sikeres színésznő, a rendezésben is kipróbálta magát, emellett pedig szívén viseli a nélkülöző, árva gyerekek sorsát, akikért rengeteget tesz önkéntesként. Férjével, Brad Pitt-tel közösen három gyermeket fogadtak örökbe, plusz még három saját csemetét is bevállaltak. A nyolctagú család alig fér rá egy képre, látványnak sem csekély ennyi gyerkőc. Ám Angelina egyedül is rengeteg időt tölt velük, számára az anyai feladatok élveznek elsőbbséget.

	A provokatív, cseppet sem szolid, visszafogott természetű énekesnőről senki sem gondolta egykor, hogy anya lesz, és emellett a karrierjét is csúcson tartja. Pláne azt nem lehetett feltételezni róla, hogy szigorú erkölcsi rendek szerint fogja nevelni porontyait. Most mégis ez a kép él az egykor vadóc Madonnáról, aki két saját gyermeke mellett két adoptált lurkóról is gondoskodik.

	Mia Farrow valaha sikeres színésznői karriert futott be, illetve ő volt az első amerikai híresség, aki egyre-másra fogadta örökbe a nehéz sorsú babákat. Persze mindenkit nem vihetett haza, így azóta is az UNICEF jószolgálati nagyköveteként tevékenykedik, hogy segíthessen a kilátástalan helyzetű gyermekeken. Elkötelezett munkája mellett négy gyermeket szült, így összesen 13 csemetét nevelt fel, akiktől már kilenc unokája született.

	Jackie Kennedy egy szürke háziasszony is lehetett volna férje mellett, de őt a legnépszerűbb elnökfeleségként jegyzik a történelemkönyvek. Nemcsak szépségével és divatos megjelenésével vonta magára a világ figyelmét, hanem leginkább azzal tűnt ki, hogy különös érzéke volt a diplomáciai kapcsolatok építésében. Bár családját sok sorcsapás és tragédia érte, Jackie erős maradt, és mindent elviselt a gyermekeiért.

	Diana hercegnő hétköznapi anyaként akarta nevelni két fiát, vagyis nem hercegnőként, aki többszobányira van a gyerekeitől, és akit nem ölelhetnek meg, nehogy összegyűrjék a ruháját. Az udvari dadát is elbocsátotta, hogy minél több időt tölthessen a gyerekeivel. Bár a jótékonykodás valamennyire kötelességszerű walesi hercegnéként, Diana azért volt különleges, mert kapcsolatot tudott teremteni az emberekkel, és ezt szívből tette.

	Az, aki meghallja Claudia Schiffer nevét, nyilván nem így képzeli maga elé a híres modellt. Bár a divatvilágból visszavonult, jelenleg sikeres üzletasszonyként tevékenykedik, illetve eredeti szakmájához is vissza-visszakacsint egy-két felkérés erejéig, hiszen mai napig gyönyörű. Mégis rengeteg időt tölt a csemetéivel: rendszerint ő viszi őket iskolába, és úgy sétál velük a parkban, mint bármelyik hétköznapi anyuka.

	Madam Marie Curie volt az első nő, aki megkapta a Nobel-díjat 1903-ban. Hihetetlen hogy egy olyan elszánt nő, aki az egészségét, az életét áldozta kutatásaiért, és az első világháborúban azon fáradozott, milyen újítással tudná megkönnyíteni a sebesült katonák gyógyítását, tanulmányai és munkája mellett gyermekeket nevelt. Anyai gondoskodásának és támogatásának köszönhető, hogy a lánya, Irene is a nyomdokaiba lépett, vagyis tanult és elismert nő lett.

	A nagycsaládból származó Susan Sarandon figyelemre méltó nő. Nemcsak azért, mert sikeres színésznő, aki az Oscar-díjat is bezsebelte, hanem azért is, mert 60-on túl is gyönyörű, ráadásul van mersze a saját útját járni. Három gyereket nevelt fel, mégis megőrizte egyéniségét. Bár sokan botrányosnak tartják, hogy most egy olyan korú férfival tart fenn kapcsolatot, aki a fia lehetne, úgy is lehet nézni, hogy ő egy olyan nő, aki idősebb korában sem adja fel a boldogság keresését.

                        	Gwyneth Paltrow életútja sokak szerint a megelevenedett tündérmese. Hiszen ki ne szeretne ismert és csodált színésznő lenni, aki egy híres zenészhez megy feleségül? Ő azonban nem misztifikálja túl a mindennapos életét. A gyermekei mellett csak egy hétköznapi anyuka, akire mindig számíthatnak a csemeték, és aki nem tűsarkúban vonul ki velük a parkban. Karrierje mellett a családja a legfontosabb, de sikerült egyensúlyt teremtenie a kettő között, ami bizonyára nem volt könnyű egy olyan férj mellett, aki szintén nagyon elfoglalt.

Ezt is szeretjük
Fotó: