Sikeres nő, mégis jó anya Angelina Jolie

9 világhírű anya, aki a hivatásában is sokra vitte

Megvalósították önmagukat, de az anyai örömökről sem mondtak le.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Változik a világ, így ma már csak kevesen gondolják úgy, hogy egy nőnek az egész életét a leendő vagy már meglévő gyermekeinek kellene szentelnie. Szerencsére egyre többen vallják, hogy az önmegvalósítás is nagyon fontos, melynek nem feltétlenül a karrierben kell kicsúcsosodnia, hiszen az a lényege, hogy aki belevág, megismerje saját erejét és értékeit, illetve felfedezze magában a tehetséget valami iránt, és bizonyítsa önmagának rátermettségét, kitartását. Az önértékelés szempontjából szükséges bejárni ezt az utat, mely mindenki számára más, ám nemcsak a személyiségfejlődést segíti, hanem az anyaság megélésében éppúgy pluszt jelenthet.

Ám nem könnyű összeegyeztetni a kettőt, mert a gyermek születése bizonyos szinten felülírja az önös érdekeket, viszont az sem jó, ha teljesen feladod a céljaidat és az álmaidat. Néhány világhírű anya titkát kutatjuk, akik ma is sikeresek, vagy valaha azok voltak a munkájukban, és megvalósították önmagukat, mégsem mondtak le az anyaság örömeiről. Bár ők sem szupernők, és feltehetően sok segítséget kapnak, vagy kaptak anyai feladataik ellátásában a társuktól, családjuktól, illetve egy fizetett dadától, de példaértékűen megküzdöttek azért, hogy a számukra legfontosabb dolgok egyensúlyban legyenek az életükben.

Sikeres sztáranyák, akik szülőként felsültek

Senki sem lehet tökéletes szülő, egy sikeres hivatás és a gyereknevelés között pedig különösen nehéz jól lavírozni. Ám vannak, akik végképp nem tudnak egyensúlyt teremteni a munka, a magánélet és az anyaság között.

8 sztármami, akinek nem irigyeljük a gyerekét

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük