5 helyzet, amikor a fegyelmezés törést okoz a gyerek lelkében

Fegyelmezésre szükség van, néha azonban nagyobb kárt tehet a kicsiben, mint gondolnád.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Minden gyerkőc tesz időnként olyat, ami elfogadhatatlan a környezete számára. Ilyenkor természetesen érvényt kell szerezned az együttélés íratlan szabályainak, mégpedig határozottan és következetesen.

Vannak azonban olyan helyzetek, amikor, bár a kicsi nem éppen földre szállt angyalként viselkedik, érdemes eltekintened a fegyelmezéstől, vagy legalábbis a lehető legkíméletesebb módját választani, ellenkező esetben törést okozhatsz a gyerkőc lelkében.

Betegség, lábadozás

A fegyelmezés többet árt, mint használ, amikor a gyerek beteg, illetve éppen lábadozik valamilyen nyavalyából.

Egyes szülők a betegség biztos jelének tartják, ha a makrancos apróság hirtelen könnyen kezelhetővé válik. Más gyerekek azonban hamarabb robbannak, amikor betegek.

Bármely csoportba tartozik is kicsid, ilyenkor különösen sok szerető gondoskodást igényel - amibe adott esetben a rugalmasság is beletartozik. Különösen igaz ez akkor, ha valamilyen lelki ok is áll a betegség kialakulása mögött.

Ha nem világos, hogy mi történt

Nincs helye a fegyelmezésnek, ha nem deríthető ki teljes bizonyossággal, hogy ki kivel mit csinált.

A legtöbb kisgyerek nyitott könyv, így általában lehet tudni, hogy mi történt a felnőttek háta mögött, és pontosan ki is a vétkes - ám előfordulhat, hogy nem sikerül egyértelműen dekódolnod gyermeked szavait, hanghordozását, testbeszédét. Ha pedig olyasmiért fegyelmezed, amit el sem követett, egy kis üldözöttnek fogja érezni magát, mégpedig teljes joggal. Ráadásul - látva, hogy őszinteségének mi az úgymond jutalma - elkezdhet hazudozni.

15 jel, hogy lelki problémákkal küzd a gyerek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ijedtség és megbánás

Ne fegyelmezd a gyereket akkor se, ha rossz viselkedése megijesztette, illetve őszintén sajnálja, amit tett. Eltört például egy vázát, holott korábban többször is figyelmeztetted, hogy ne nyúljon hozzá, aztán meg úgy megijedt a baleset miatt, hogy könnyekben tör ki.

Ez esetben szinte biztosra vehető, hogy csemetéd tanult az esetből, és még arra is komoly esély mutatkozik, hogy a lakásban fellelhető további dísztárgyakat nem részesíti hasonlóan szigorú bánásmódban. Gondolj arra, hogy végső soron te is tanultál valamit, mégpedig a magad kárán: azt, hogy ne tégy oda ilyesmit, ahol a kicsi eléri.

Fogadd el, hogy gyermeked nem készakarva okozott galibát, mondd el neki, hogy mindez miért történt, majd hagyd is ennyiben a dolgot. Rendkívül negatív üzenetet közvetítesz felé, ha akkor fegyelmezed, amikor amúgy is ijedtség és megbánás uralkodik a lelkében.

A legjobbak gyerekeknek
Könyvet, CD-t, filmet, programot keresel? Itt mindent megtalálsz, ami a gyerkőcöt is érdekelni fogja!

Ovis bajok

Lehetséges, hogy a gyerek úgymond rosszasága mögött valamilyen lelki probléma áll, melyet egyebek közt a közösségbe kerülés is okozhat. Ismerd meg a tipikus ovis bajokat videónkból!

Amikor minden a feje tetején áll

Számíts rá, hogy gyermeked viselkedése romlik, ha a világa felborul: költözködtök, testvére születik, az egyik szülő kilép a családból, nevelőszülőt kap, valaki megbetegszik a környezetében. Légy megengedőbb és elfogadóbb, míg el nem simulnak a dolgok, és igyekezz minél kevesebbet fegyelmezni a kicsit. Lehetőség szerint hagyj szelepet a felindulásoknak, hogy a feszültség levezetődjön - ellenkező esetben a felgyülemlő destruktív érzelmek nagyobb kárt is okozhatnak a gyerek lelkében.

Ha már egyszer megfegyelmezted ugyanazért

Ne fegyelmezd a gyereket kétszer ugyanazért a vétségért. Ha a párod, illetve egy másik felnőtt, aki a kicsit gondozza, már megtette ezt, tekintsd lezártnak az ügyet.

A kétszeri fegyelmezéssel csak ébren tartod a lurkó bűntudatát - ha pedig ez gyakran megesik, nem lesz képes hinni sem önmagában, sem a környezetében, ami akár még felnőttkorában is sikertelenné és boldogtalanná teheti.

Jo Frost: Szuperdada - Hogyan hozzuk ki a legjobbat gyerekeinkből?

A szerző éve hivatásos bébiszitter. Válságkezelő szuperdadaként bebizonyította, hogy a szükséges korlátok felállításával, az alapszabályok következetes betartatásával rövid idő alatt a leggubancosabb helyzetben is látványos eredményt lehet elérni.

Ez az áttekinthető, bájos humorral megírt könyv abban különbözik a hasonló kiadványoktól, hogy nemcsak az elvek szintjén igazít el, hanem a mindennapok apró válsághelyzeteiben is praktikus tanácsokkal segíti a szülőket.

Kiadja a Park Kiadó.
A könyv ára 2900 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
Ezt is szeretjük