4 súlyos lelki probléma testi tünetei

A gyerek problémái gyakran fizikai tünetek formájában adnak hírt magukról. Tudd meg, milyen baj rejtőzik a betegség mögött!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
Csemetéd rendre megkapja ugyanazt a betegséget, netán egy-egy tünete csak bizonyos körülmények között jelentkezik? Elképzelhető, hogy a kicsi ezzel próbálja felhívni a figyelmedet egy helyzetre, amit a maga erejéből nem képes megoldani. Fontos, hogy tudd, a gyerek nem szimulál, hanem valóban beteg, de a fizikai tüneteken túl is van valami, ami folyamatosan nyomasztja. Tudd meg, a lelki bajok milyen fizikai betegség mögé bújnak, és hogyan kezelheted mindkét problémát!
 

Beilleszkedési zavarok

Előfordulhat, hogy porontyod, miután bölcsődébe vagy óvodába kezd járni, hirtelen fogékonnyá válik az arcüreggyulladásra, az influenzára vagy az egyéb légúti megbetegedésekre.

Tény, hogy az új közegben a kicsi olyan, számára eddig ismeretlen kórokozókkal találkozhat, melyekkel nem minden esetben képes megbirkózni a szervezete. Ám az sem zárható ki, hogy csemetéd beilleszkedési zavarokkal küzd, és a betegség révén vonja ki magát abból a közösségből, melyben nem találja a helyét. Ráadásul, mivel otthon kell maradnod vele, azt a fajta gondoskodást is visszakapja, amiben a bölcsibe-oviba járás előtt volt része. Elképzelhető, hogy az állandó betegséggel azt próbálja tudtodra adni, hogy egyelőre nem képes megbirkózni hiányoddal és az új közösség kihívásaival.

Ez esetben tehát arról lehet szó, hogy a kicsi immunrendszere megtanul betegséggel válaszolni a lelki problémákra. A beilleszkedési zavar gyanúját megerősíti, ha a sorozatos megbetegedést más nyugtalanító jelenségek is kísérik. Intő jel lehet tehát, ha a kicsi éjszaka is gyakran felriad, vagy étvágytalansággal küzd.

15 természetes megoldás gyerekbetegségekre

Nézegess képeket!

Elolvasom

Családon belüli feszültség

Ha porontyodon olyan tüneteket veszel észre, melyek semmilyen szervi okra nem vezethetők vissza, és ahogy jöttek, ugyanúgy el is múlnak, lehet, hogy a családon belüli feszültség áll a probléma hátterében. A szülők vagy más családtagok közötti rossz viszony ugyanis óhatatlanul megingatja a gyerek biztonságérzetét. Ilyenkor megeshet, hogy csemetéd a látszólag megmagyarázhatatlan tünet révén igyekszik egy kis extra törődést kisajtolni belőled, illetve a papájából.

Elképzelhető az is, hogy a család egységét próbálja megóvni, hiszen amint rosszul lesz, a felnőttek figyelme nem egymásra, hanem rá irányul. Ezzel pedig sikerül megelőznie, de legalábbis elodáznia a nyílt konfliktust. Ha tehát a kicsi úgy érzi, hogy amíg ő rosszul van, addig a családi béke is biztosított, tünetei könnyen állandósulhatnak. Hasonló helyzetben igen változatos betegségek léphetnek fel: a fej- és a gyomorfájás éppúgy jellemző a feszült környezetben élő gyerekekre, mint az asztmaszerű köhögés vagy fulladás.

Tartós stresszes állapot

A béltraktus különösen érzékenyen reagál a pszichés tényezőkre, aminek egyebek között hasmenés és székrekedés lehet a következménye. Ha porontyod emésztési zavarai rendre visszatérnek, előfordulhat, hogy életében valamilyen tartósan stresszes állapot áll fenn.
 

Tudat alatti tiltakozás - hasmenés

A hasmenés tipikus tünete a tudat alatti elutasításnak. Hasonló helyzetben a kicsi nemcsak nem tud, de a szíve mélyén nem is akar megbirkózni egy új élethelyzettel, mivel az számára valamilyen formában veszteséget jelent. Ilyen lehet például a kistestvér születése, a szülők válása vagy a költözés. Súlyosabb esetben a gyerkőc frusztrációt vagy dühöt érez, amit nem tud feldolgozni, így a szervezet súlyos tünetekkel reagál a halmozódó feszültségre.

Túlzott elvárások - székrekedés

A székrekedés egyszerre utalhat tehetetlenségre, valamint arra, hogy a gyerek szeretné kontrollálni élete eseményeit, de nem tudja. Akkor jelentkezik, amikor a kicsi azzal szembesül, hogy környezete elvárásai szöges ellentétben állnak mindazzal, amit az ösztönei diktálnak. Mivel korából és helyzetéből adódóan nem áll módjában tenni ez ellen, igyekszik legalább a saját emésztését az uralma alá vonni.

Mi a teendő?

Semmiképp sem hatékony, ráadásul nem is veszélytelen az a megközelítés, ami minden betegség mögött a lelki komponenseket keresi. Elengedhetetlen a pontos diagnózis felállítása, és gyógyszeres kezelésre is szükség lehet. Ám mindezekkel párhuzamosan fontos, hogy segíts a gyereknek abban is, hogy feldolgozza azokat a pszichés tényezőket, melyek testi-lelki egyensúlyának megbomlásához vezettek.
 
 

Igyekezz minél többet megtudni gyermeked napi gondjairól. Ne feledd, hogy korából adódóan nem mindig képes szavakba önteni érzelmeit, ezért - bár természetesen nagy szükség van rá - csak beszélgetés útján nem feltétlenül derül fény a probléma okára. A kicsik sokszor inkább rajzaikban, szerepjátékaikban mondják el, hogy mi bántja őket.

Ha megfigyeled ezeket, fokozatosan kirajzolódik az adott tünet vagy betegség lelki oka, ami gyakran magában hordozza a megoldást is. Lehetséges, hogy a zavaró tényező beszélgetéssel vagy valamilyen játékos formában is feloldható. Ha azonban nem boldogulsz egyedül, vedd igénybe gyermekorvos vagy gyermekpszichológus segítségét.

Ezt is szeretjük