3 gyakori veszély, ami a Facebookon leselkedik a gyerekre

Nem árt felkészíteni a gyerekedet a Facebook árnyoldalaira, mielőtt hagyod, hogy beregisztráljon.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amerikában már olyannyira beépült a mindennapokba a közösségi portálok használata, hogy számos orvos foglalkozik a virtuális lét által okozott szorongásos, függőségi és egyéb lelki eredetű problémákkal.

Náluk egyre elterjedtebb a köznyelvben a Facebook-depresszió, a Facebook-függőség és a Facebook-ragadozó kifejezés. Ma már hazánk sem tekinthető elmaradottnak az internethasználat szempontjából, ami a gyerekek számára szinte teljesen természetes.

Az életük része a számítógép az iskolában és otthon egyaránt, a világhálón pedig nemcsak a házi feladathoz szükséges információk után kutakodnak, hanem baráti kapcsolatokat ápolnak, csevegnek, szórakoznak. Ám sok esetben nem igazán tudnak különbséget tenni a valós és fantomkapcsolatok között, illetve nem képesek felismerni a virtuális szemfényvesztést, így a bődületes kamukat is elhihetik.

Bizalmaskodó ragadozók

Mint minden közösségi oldalon, a Facebookon is lehetnek internetes ragadozók, akik befolyásolható kamaszlányokat pécéznek ki maguknak. Ilyenkor nem feltétlenül perverz pedofilokra kell gondolni, akár egy gimnazista srác is veszélyt jelenthet, aki jó heccnek vagy vagánysági szintmérőnek tartja, ha magába bolondíthat, majd kihasználhat egy nála fiatalabb, hiszékeny kislányt.

A legtöbb szülő nem mulasztja el felkészíteni a gyerekét arra, hogy veszélyes egy idegen autójába beülni, vagy elkísérni a következő utcasarokig az ártalmatlannak tűnő, útbaigazítást kérő személyt. Ám ne feledd, hogy az internet világa más, mert a képernyő előtt ülve kevesen éreznek közvetlen veszélyt. Anyaként nem árt belegondolni, hogy milyen volt tininek lenni: ilyenkor egy lánynak rengeteg önértékelési problémája van, és hajlamos világvége-hangulattá duzzasztani egy szimpla rossz napot.

15 jel, hogy lelki problémákkal küzd a gyerek

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Facebook pedig az a hely, ahol nagyon egyszerű rátalálni a pozitív visszaigazolásokra: mindig akad valaki, aki lájkol és közeledni próbál, aki kicsit körbeudvarolja az embert, így a fiatalok hajlamosak ebbe a virtuális világba menekülni, ha a valós életükben csalódás érte őket. Az internetes ragadozók sokszor nyitott ajtókon kopogtatnak megértő szavaikkal. A hamis képet mindaddig fenntartják, amíg beférkőznek a kiszemeltjük bizalmába, és már cseppet sem kell rimánkodniuk a találkozóért, mert a másik boldogan hajlik rá.

Képvadászok

Persze, sok gondtól megóvhatod a gyanútlan gyermekedet, ha odafigyelsz a profiljára, és szemmel követed, milyen képeket és információkat tesz közzé magáról. A legbiztonságosabb talán az, ha ellenőrzöd, kiket vesz fel a barátai közé, és úgy állítod be a profilját, hogy csak az ismerősei láthassák az adatlapját. Nemegyszer fordult már elő, hogy gyerekek képeit lopták le a Facebookról, majd kis átalakítással pedofil tartalmú oldalakra tették ki. Manapság olyan blogok is vannak, melyek profilképekre szakosodtak. Összegyűjtik a kihívóan pózoló kislányok fotóit, illetve a viccesnek vélt pillanatfelvételeket, és ezeken csámcsognak nyilvánosan.

8 szülői baki, amivel a celebek tönkreteszik a gyerek életét

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ráadásul olykor a szülők sem eléggé elővigyázatosak, mert elképzelni sem tudják, milyen utat járhat be egy olyan családi fotó, amit ők jóhiszeműen töltöttek fel a profiljukra. Sokan publikálnak képeket a kádban pancsoló porontyukról, mely nyilván egy szülő számára nagyon aranyos, ám vannak, akik pont ilyen pucér gyerekfotókra vadásznak az interneten.

A Facebook árnyoldalai gyerekszemmel

A kis kamaszoknak még ingatag az önbizalma, és egymás társaságában is szükségük van visszaigazolásokra, hogy tudják, hova helyezhetik magukat a közösségben. Az iskolában is gyakran azért dúl a harc, hogy ki ciki, illetve menő, és nincs ez másként a közösségi portálokon sem. A visszahúzódó, szorongó gyerekek számára kecsegtetőbbnek tűnhet az internetes kapcsolatteremtés. Már ez önmagában kialakíthat egy függőséget, hiszen, míg a való életben a gátlásai visszafogják, az online világban az lehet, aki akar.

Amennyiben ott sem kapja meg az áhított visszajelzést, depresszióssá válhat. A Facebookon kiéleződhet egy hamis kép arról, hogy ki népszerű, és ki nem. A gyerekek ezt a barátok számán keresztül szűrik le, és egyfajta versengésbe kezdenek.

A megoldás persze nem az, ha eltiltod a lurkót a számítógéptől, vagy törlöd a profilját a közösségi oldalakról. Inkább ülj le vele beszélgetni, és készítsd fel őt az internetes veszélyekre. Tudatosítsd benne, hogy ott nem minden igaz, amit lát vagy olvas, és nem attól lesz értékes ember, ha minél többen lájkolják.

Ezt is szeretjük