Így lesz jó tanuló a gyerek

11 egyszerű trükk az intelligenciáért

Néhány apró segítséggel nem lesz többé gondja a tanulással.

Dia

 	Saját tanulókuckó  	Még akkor is, ha a gyerkőc közös szobát birtokol a testvérével, érdemes kialakítani számára egy saját kis zugot, ahol zavartalanul tanulhat. Ha a konyhában, nappaliban tanul, ahol a család többi tagja sertepertél, könnyen elterelődhet a figyelme, esetleg más cselekvések elcsábíthatják a leckétől. Ráadásul szüksége van egy íróasztalra, ahol görnyedés nélkül végezheti a munkáját.

Saját tanulókuckó

Még akkor is, ha a gyerkőc közös szobát birtokol a testvérével, érdemes kialakítani számára egy saját kis zugot, ahol zavartalanul tanulhat. Ha a konyhában, nappaliban tanul, ahol a család többi tagja sertepertél, könnyen elterelődhet a figyelme, esetleg más cselekvések elcsábíthatják a leckétől. Ráadásul szüksége van egy íróasztalra, ahol görnyedés nélkül végezheti a munkáját.

Dia

                        	Segíts neki a tanulásban!
                        	Nem minden gyerek igényel segítséget a tanulásban, de persze akkor is érdemes figyelemmel követned a tevékenységét, és azt, hogy milyen tárgyakból kell felkészülnie. Ne azért ülj le mellé, hogy számon kérd, hanem azért, hogy támogató partnere légy a tanulásban. Hagyd, hogy felmondja neked a leckét, és ha nem ért valamit, vezesd rá a megoldásra, de ne dolgozz helyette! Beszéljétek át a fontosabb pontokat, amiket ismételtess el többször a porontyoddal, hogy könnyebben rögzüljenek. Amennyiben vizuális típus, le is írhatja a tartalmi lényeget, ezáltal hamarabb megjegyzi.

                        	Időbeosztás
                        	Egyes gyerekek szeretik minél előbb letudni a feladataikat, míg mások inkább halogató típusok. Ha az utóbbiban ismersz a csemetédre, akkor dolgozz ki vele együtt egy tartható időbeosztást, ami neki is kedvére való. Ne te szabd meg neki, hogy játék előtt vagy után tanuljon, de a választását tartasd be vele következetesen. Ha túl engedékeny vagy, elfolyhat az egész délutánja, és estére maradhat a lecke, amikor már fáradt és nyűgös lesz hozzá. A nagy szigor sem vezet jóra, mert a kényszerben nincs semmi motiváció. Inkább találd meg a számára legmegfelelőbb ösztönözést.

                        	Friss levegő
                        	Az iskolában is tartanak olyan szünetet, amikor kiviszik a nebulókat az udvarra, hogy felfrissüljenek. Az otthoni tanulóidőbe éppúgy beiktathattok egy kiadós sétát, esetleg egy órácska játékot a szabad levegőn, különösen akkor, ha a gyerek bágyadtan, kedvetlenül lát neki a leckének, és hamar lankad a figyelme. A friss levegő csodákra képes, és egy kis mozgás után sokkal fogékonyabb lesz a csemetéd agya!

 	Egy kis torna  	Ha kifog rajtatok az időjárás, vagy nincs idő arra, hogy elbóklásszatok valamerre, akkor osszátok fel kisebb-nagyobb adagokra a tanulnivalót, közben pedig tornáztasd meg a gyereket. Már néhány nyújtógyakorlat is felfrissítheti a vérkeringését annyira, hogy jobban tudjon koncentrálni.

Egy kis torna

Ha kifog rajtatok az időjárás, vagy nincs idő arra, hogy elbóklásszatok valamerre, akkor osszátok fel kisebb-nagyobb adagokra a tanulnivalót, közben pedig tornáztasd meg a gyereket. Már néhány nyújtógyakorlat is felfrissítheti a vérkeringését annyira, hogy jobban tudjon koncentrálni.

Dia

                        	Nem mindegy, mit eszik előtte
                        	A legtöbb gyerek az iskolában elfogyasztott uzsonna ellenére is farkaséhesen tér haza, és ilyenkor hajlamosak gyorsan mindent összehabzsolni. Ez máskor sem jó, de leckeírás előtt még inkább figyelj oda arra, hogy mit és mennyit eszik porontyod. A nehéz ételek ugyanis egyfajta kajakómát okozhatnak, vagyis az emésztési folyamat jobban leterheli a szervezetet. Ettől a gyerkőc erőtlenebbé válhat, kicsit ellustulhat és elbágyadhat, ami akadályozhatja a tanulásban.

                        	Játék
                        	Ha ösztönzően hat a csemetédre, hagyd, hogy játsszon egy kicsit, mielőtt nekilátna a házi feladatnak. Ám nem mindegy, hogy mivel foglalatoskodik tanulás előtt. A számítógépes játék és a play station általában nagy koncentrációt igényel, és a gyerek szemét is fárasztja. Egy ilyen kikapcsolódás után nehezebben mehet a leckeírás.

                        	A lényeg kiemelése jó módszer
                        	Sokkal gördülékenyebben megy a tanulás, ha a gyerek megtanulja kiszűrni a lényeget. Vezesd rá, hogyan találhatja meg a szövegben a fő tartalmi szálakat, és hagyd, hogy az egészet a saját szavaival fogalmazza meg, ne pedig a könyvet mondja fel. Színes kihúzótollakkal is kiemelheti magának a fontosabb részeket, így jobban átlátja majd a lényeget, és vizuálisan úgyszintén rögzülni fog benne.

 	Helyes táplálkozás  	A vegyes, kiegyensúlyozott táplálkozásnak nagy szerepe van a gyerek fejlődésében, ám egyúttal abban is, hogy mennyire vág az esze. Az optimális agyműködéshez energiára, tápanyagokra, vitaminokra van szüksége a szervezetnek. A fehérje ebből a szempontból elengedhetetlen a kicsik számára, de vannak kifejezetten agypörgető táplálékok. Az amerikai kutatók például a spenót rendszeres fogyasztását ajánlják a gyorsabb tanulás érdekében. A zöldborsó pedig sok B-vitamint tartalmaz, ami az agy és az idegrendszer megfelelő működéséhez járul hozzá.

Helyes táplálkozás

A vegyes, kiegyensúlyozott táplálkozásnak nagy szerepe van a gyerek fejlődésében, ám egyúttal abban is, hogy mennyire vág az esze. Az optimális agyműködéshez energiára, tápanyagokra, vitaminokra van szüksége a szervezetnek. A fehérje ebből a szempontból elengedhetetlen a kicsik számára, de vannak kifejezetten agypörgető táplálékok. Az amerikai kutatók például a spenót rendszeres fogyasztását ajánlják a gyorsabb tanulás érdekében. A zöldborsó pedig sok B-vitamint tartalmaz, ami az agy és az idegrendszer megfelelő működéséhez járul hozzá.

Dia

                        	A tévénézés ellustít
                        	A gyerkőc idejébe érdemes úgy belekalkulálni a tévézést, hogy az ne menjen se a tanulás, se a lefekvés kárára. A tévé bámulása ellustítja a gyereket, így nem sok kedve lesz majd nekigyürkőzni a leckének. Közvetlenül lefekvés előtt pedig azért káros, mert nehezebben aludhat el a lurkó.

                        	Levezetés
                        	Szintén fontos, hogy ne húzódjon nagyon későre a lecke befejezése, vagyis a tanulás és a lefekvés között legyen valami átmenet, amikor a gyerek kedvére játszhat. Ez olyan az igénybe vett agynak, mint sportolás után az izomzatnak a levezető gyakorlat. Legyen kikapcsoló hatású ez a tevékenység, amiben jól érezheti magát a csemetéd. Az esti mese se maradjon el, amikor ellazulhat a kicsi, és szabadjára engedheti a fantáziáját. Ez így sokkal nyugodtabb alvást eredményezhet, mintha az íróasztal mögül esne be az ágyba.

Ezt is szeretjük
Szerző: Kiss Krisztina
Fotó: