Önkénteskedni indult az édesanya, végül 11 gyereket fogadott örökbe sajátja mellé: többen a Covid miatt maradtak egyedül

A 34 éves Courtney azért utazott Indiába, hogy árva gyerekekről gondoskodjon, de végül férjével 11 gyereket fogadtak örökbe vér szerinti kisfiuk mellé.

11 gyereket fogadott örökbe sajátja mellé
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az egyesült államokbeli New Jersey-ből származó Courtney legelőször 2010-ben utazott Indiába, hogy önkéntesként árva gyerekekről gondoskodjon. Annyira megindította őt az ott élő szegény gyerekek sorsa, hogy megígérte, egyszer még visszatér hozzájuk. A vízum lejárta miatt azonban haza kellett utaznia.

A 34 éves nő olyannyira komolyan gondolta döntését, hogy 2011-ben minden értékét pénzre váltotta azzal a céllal, hogy Indiában kezdhessen új életet. Ez azonban nem volt olyan egyszerű, a nőnek fél évnyi megtakarított pénzzel kellett rendelkeznie, hogy fenntartson Delhiben egy albérletet és finanszírozza a legalapvetőbb és legszükségesebb dolgokat az árvaházi gyermekek és saját maga számára.

"A repülőről leszállva megcsapott a mérhetetlen szegénység, ami ott uralkodik"

Courtney mesélt arról az időszakról is, amikor először utazott Indiába, a repülőgépről leszállva pedig azonnal érezte azt a mérhetetlen szegénységet, amely a városban uralkodik.

Courtney férjével és vér szerinti kisfiukkal.
Courtney férjével és vér szerinti kisfiukkal.
Fotó: Courtney Lalotra / SWNS.COM / Northfoto

- Az utcán kéregető gyerekekkel, síró csecsemőjüket ringató asszonyokkal találkoztam, de az árvaház, ahol dolgoztam, az is a nyomornegyed közepén volt. A reménytelenség és a kétségbeesés mindennap megmutatkozott az árvaház kopott falain belül. Ezeknek a gyerekeknek senkijük nem volt, aki törődött volna velük, aki megkérdezte volna tőlük, hogy vannak, vagy hogy milyen volt a napjuk. Akkor még a nyelvet sem értettem meg, de azt éreztem, milyen fájdalmakon mennek keresztül ezek a gyerekek – idézi szavait a The Daily Mail.

11 gyereket fogadott örökbe a sajátja mellé

Delhiben ismerkedett meg későbbi, indiai származású férjével, Yogeshsel is, akivel 2014-ben összeházasodtak, majd egy évvel később családot alapítottak, 2015-ben született meg vér szerinti kisfiuk, Adi. A koronavírus-járvány miatt a mélyszegénység még erőteljesebben megmutatkozott a környéken, a betegség miatt sok gyermek elvesztette szülőjét, vagy akinek volt is szülője, az elvesztette munkáját és otthonukat, így a gyerekekről sem tudott gondoskodni.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Courtney a koronavírus-járvány alatt több mint 2000 családnak segített élelmiszerhez jutni, az árván maradt gyermekek közül pedig végül 11-et fogadtak örökbe férjével vér szerinti kisfiuk mellé. Többen a Covid miatt maradtak egyedül, de olyan testvérpárt is magukhoz vettek, akik azért kerültek állami gondozásba, mert az apjuk megölte az anyjukat.

Courtney 12 gyermekével: Dipu 17, Raju 11, Shivam 11, Shiva 10, Shivam 10, Piyush 9, Jai 7, Satyam 5, Roshit 5, Sialesh 4 és Piyush 3 éves. Vér szerinti kisfiuk, Adi 6.
Courtney 12 gyermekével: Dipu 17, Raju 11, Shivam 11, Shiva 10, Shivam 10, Piyush 9, Jai 7, Satyam 5, Roshit 5, Sialesh 4 és Piyush 3 éves. Vér szerinti kisfiuk, Adi 6.
Fotó: Courtney Lalotra / SWNS.COM / Northfoto

- Indiában naponta több száz, vagy ezer gyermek marad árván, ez különösen igaz volt a mostani koronavírus-járvány idején. Sok gyermek elvesztette szülőjét és otthonát, róluk pedig még a közeli rokonok sem tudtak gondoskodni.

A 3 éves Piyusht például azért fogadta örökbe Courtey és féjre, mert a gyermek édesapja riksasofőrként elveszítette a munkáját, míg a 4 éves Sialesht azért, mert anyját elbocsátották az állásából, ezért árvaházba adta a kisfiút, mivel nem tudott gondoskodni róla. Rajtuk kívül még hét gyermeket vett magához Courney és Yogesh, a legfiatalabb örökbe fogadott gyerek 3 éves, a legidősebb 17 éves.

Teréz sajátja mellé fogadta örökbe a 7 éves kislányt

Teréz pedagógusként dolgozik a felsőoktatásban, férje kutató, 15 éve vannak együtt, és két gyermeket nevelnek. Emese, a vér szerinti lányuk 11 éves, Betti 9 éves, cigány származású kislány, akit két évvel korábban, a kötelező tanfolyam elvégzése után egy évvel fogadtak örökbe.

"Betti mindennap masszívan utált" - Teréz sajátja mellé fogadta örökbe a 7 éves kislányt

Betti kilencéves, cigány származású kislány, akit hétévesen fogadtak örökbe.

Elolvasom

(Borító- és ajánlóképek: Northfoto.)

Ezt is szeretjük