Mennyi a BMI-d? Ekkora esélyed van egy súlyos betegségre

Számold ki most!

Egy újabb indokot mondunk arra, hogy megszabadulj a túlsúlytól.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tudjuk, hogy a túlsúly és az elhízás szoros összefüggésben áll a rák, a cukorbetegség, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásával.

Egy nemrégiben a Molecular Psychiatry című szakmai folyóiratban megjelent tanulmány arra az eredményre jutott, hogy az Alzheimer-kór is kapcsolatba hozható a plusz kilókkal.

Mennyi a BMI-d?

Jobb oldali kalkulátorunk segítségével kiszámolhatod, mennyi a BMI-d, vagyis a testtömegindexed.

A tanulmány vezető szerzője, Madhav Thambisetty neurológus szerint az 50 évesnél idősebb korosztály esetében 25-ös BMI felett egyre nő az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata.

A szakértők szerint minden plusz egységgel hat és fél hónappal korábbra tehető az Alzheimer-kór első tüneteinek jelentkezése.

Ha tehát valakinek 55 évesen 28-as a BMI-je, körülbelül két évvel előbb észlelheti az Alzheimer-kór első jeleit  - ahhoz képest, mint ha nem volna túlsúlya.

A plusz kilók gyorsítják az agy öregedését

Az Alzheimer-kór és a plusz kilók közötti összefüggést a szakértők abban látják, hogy a túlsúlyos, illetve elhízott emberek esetében alacsonyabb egy fontos agyi jelzőanyag - N-acetil-aszpartát - szintje.

Döbbenetes képek! Ezt teszi az elhízás a szervezeteddel

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ennek az anyagnak a hiányában pedig felgyorsul az agy öregedése, elsősorban a frontális régió fehérállományában, ami szoros összefüggésben áll az Alzheimer-kór kialakulásával.

Ezt is szeretjük