Boncolás mutatta meg, mit tesz a túlsúly a testtel - A belső szervekre az orvos sem ismert rá

Szinte mindenütt volt eltérés a normálistól.

kover no szive
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A BBC dokumentációs műsort készített egy olyan nő boncolásáról, aki halálakor 108 kilót nyomott, annak ellenére, hogy csak 165 centiméter magas volt. A The Post Mortem az elhízás hatásaira fókuszálva mutatta be a szív, a tüdő, a máj és a vesék eltéréseit a normálishoz képest. 

A 60-as évei elején járó nő szívelégtelenségben halt meg, és ő maga ajánlotta fel a testét az orvostudomány céljaira azzal a feltétellel, hogy a bal karját elhamvasztják, és elküldik a családja számára, míg a többi testrészét alávethetik a vizsgálatoknak.

Így hatott a testére a túlsúly

A patológus elmondása szerint a szokásosnál jóval nagyobb erőre volt szüksége az autopszia elvégzéséhez, ugyanis a nő bőre alatt vastag rétegekben ült a zsír, mely a bemetszés hatására feltűnő sárga színű rétegek formájában kiterült. A legtöbb zsír a nő hasán raktározódott. Az elhízásnak ez a foka egyenesen életveszélyes állapot. 

belrendszer

A nő szívének vizsgálata során kiderült, hogy a belső szerv minden olyan jellemzőt magán visel, ami az elhízott emberek szíve esetében tipikus: a boncolást végző orvos szerint az izom laza volt, mintha kinyúlt volna, noha ruganyosnak kellett volna lennie, és sokkal nagyobb, nehezebb is volt, mint normális esetben. Míg az orvos becslése szerint az elhunyt alkatához nagyjából egy 225 grammos szív lett volna az egészséges, addig az övé ennek majdnem pontosan a dupláját, 449 grammot nyomott. A patológus szerint egy ilyen szív esetében szinte biztos, hogy a páciens magas vérnyomástól szenved, és csak idő kérdése, hogy mikor lesz belőle nagyobb baj.

A máj vizsgálata szintén problémákat mutatott. Ez lágyabb volt, mint amilyennek lennie kellett volna A belső szerv rózsaszínes árnyalatúra színeződött, és tartását vesztette, míg egy egészséges szerv állaga és színe hasonlóbb a húséhoz. Ilyet általában az alkoholizmus okoz, azonban más vizsgálatokból kiderült, hogy az elhunyt csak elhanyagolható mennyiségben fogyasztott alkoholt. A kialakulóban lévő zsírmáj felelőse a túlsúly volt, ami cirrózist, rákos megbetegedéseket és más problémákat is okozhat a májban. 

A cikk az ajánló után folytatódik

A patológus a tüdőben folyadékot talált, mely a szívelégtelenség miatt fellépett tüdőödéma következtében került ide. Ez fuldoklásszerű érzést válthatott ki az orvos szerint. A vizesedő tüdő részben az oka annak, hogy akik ilyen problémával küzdenek, ülve vagy a szokásosnál magasabb párnán alszanak. A szívelégtelenség gyakori tünete a légszomj és az egyre erősödő fáradékonyság.

A veséken is megmutatkozott a túlsúly, ugyanis az elhízás során a zsír egy része ide kerül, így ezeknek a szerveknek is keményebben kell dolgozniuk. A vesék környékén normális egy vékony zsírréteg, ám a nő esetében ez nagyon vastagra nőtt. Az elhízás okozta cukorbetegség ráadásul akár a vesék leállását is okozhatja azzal, hogy a szerveket teljesen túlerőlteti. A vese a méregtelenítés fontos szereplője, hiszen ez szűri meg a vizeletet, cukorbetegség esetében azonban ebbe cukor is kerül, ugyanis a test nem tud mit csinálni a glükózzal. Amikor ezt a vesének kellene feldolgozni, akkor az könnyen túlterhelődik. A boncolás képei és felvételei itt megtalálhatóak.

Így okoz rákot a túlsúly

Melyik rosszindulatú, daganatos megbetegedésnek mennyivel nő az esélye a BMI-emelkedésével? A statisztikák szerint a plusz kilók ijesztően növelik a rák kockázatát.

Az elhízás és a rák kapcsolata

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük