Ezért nem híznak el, és élnek sokáig a japán nők: mutatjuk, pontosan hogyan étkeznek

A japán nők nem diétát, hanem egyfajta életmódot követnek, aminek köszönhetően megőrizhetik formás vonalaikat, és sokáig élhetnek.

japán fiatal nő
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem véletlen, hogy Japánban az elhízottak aránya sokkal alacsonyabb, mint Amerika vagy Európa legtöbb országában, hiszen földrajzi elhelyezkedésükből adódóan étrendjük jelentős részét a vitaminban gazdag, de jórészt kalóriaszegény tenger gyümölcsei adják.

De még a szigetország régióit tekintve is különbségeket lehet találni, a japán tradicionális étrend elemei, bár hasonlítanak az Okinawa-diétához, mégsem teljesen ugyanaz a kettő. Utóbbi sokkal inkább egyfajta életmódot tükröz, semmint pontos étrendet.

Okinawa-diéta

Az Okinawa-diéta főleg magas tápanyag-, de alacsony kalóriatartalmú ételek fogyasztását jelenti. A diéta alatt a legtöbben kerülik a tejtermékeket, gabonaféléket vagy a túlzott húsbevitelt. Például a vörös hús fogyasztásának redukálása csökkenti a különböző koszorúér-megbetegedések kialakulását, így a szívroham esélyét is.

GettyImages-sb10065752g-001
  • 58-60%-ban zöldségekből áll az étrend, főleg sárga és zöld színűekből, rostban, rezisztens keményítőben és vitaminokban gazdag édesburgonyát, antioxidánssal, ásványi anyagokkal teli tengeri algát, moszatot, bambuszrügyet, daikon retket, káposztát, sárgarépát, kínai okrát, tököt és zöld papayát fogyasztanak.
  • 33%-ban gabonafélékből áll, mint a köles, búza, rizs és tészta.
  • 5%-ban szójaételekből, mint a tofu, a miso, a natto és az edamame bab.
  • 1-2%-ban húsból áll, főleg fehér halat, tenger gyümölcseit és alkalmanként sertést fogyasztanak, aminek minden részét felhasználják, beleértve a belső szerveket is.
  • A maradék 1%-ban étrendjüket tea, főleg az antioxidánsban gazdag jázmin tea, fűszerek, közülük is kiemelkedő mennyiségben a kurkuma, és helyi húsleves, a dashi teszi ki.

A sárga zöldségek, mint a répa, színüket a bennük lévő karotinnak köszönhetik, ami bizonyítottan csökkenti a gyulladásokat, és erősíti az immunrendszert. A zöld színt pedig a lutein kölcsönzi az értékes növényeknek, ami 2013-as kutatás szerint segít a látásélesség megőrzésében.

GettyImages-870711560
Fotó: monzenmachi / Getty Images Hungary

A rostban gazdag táplálkozásnak köszönhetően megelőzhető különböző krónikus betegségek kialakulása, a vastagbélrák kockázata is csökkenthető, és testsúlykontrolláló, elhízást gátló hatással bír. Ilyen életmód mellett az egészséges életévek száma és az átlagéletkor is növekszik, a férfiak esetében 80, a nők esetében 87 év az átlagéletkor. Kutatások bizonyították, hogy ezen egészséges antioxidánsokban bővelkedő étrend az élettartamra gyakorolt hatását tekintve olyannyira figyelemre méltó, hogy Okinawában több százéves ember él, mint bárhol máshol a világon.

Tiltólistás ételek

  • Amiket kerülnek, azok a húsok közül a marhahús, a baromfi és a feldolgozott termékek, mint a szalonna, sonka, szalámi, virsli, kolbász és egyéb pácolt húsok.
  • Az állati eredetű termékek közül a tojás, a tejtermékek, a tej, a sajt, a vaj és a joghurt fogyasztását mellőzik.
  • A feldolgozott ételek közül nem esznek finomított cukrokat és gabonaféléket, mint a reggeli müzlik vagy snackek, és feldolgozott étolajokat sem.
  • A legtöbb hüvelyes is hiányzik a napi menüjükből, kivéve a szójabab.
  • A gyümölcsök közül is a legtöbb tiltólistás, de még diót és magvakat sem esznek.

Ebből a listából látszik, hogy a diétának több hátulütője is van. Egyrészt, hogy a vitaminokban és a rostban gazdag olajos magvakat, dióféléket, gyümölcsöket tiltja, másrészt, hogy igen magas nátriumtartalmú ételek szerepelnek a mindennapos étrendjükben, bizonyos kombinációkkal akár 3200 milligramm nátrium kerül a szervezetbe egy nap alatt.

A túlzott nátriumbevitel magas vérnyomás esetén nem ajánlott, az American Heart Association számukra az ajánlott maximum fogyasztási mennyiséget 1500 milligrammban határozta meg, míg az egészséges embereknél ez az érték 2300 milligramm. Mivel a fogyasztható ételek javarészt magas káliumtartalommal is rendelkeznek, az ellensúlyozhatja a nátriumbevitelt, segít eltávolítani a felesleges folyadékot, mintegy természetes vérnyomáscsökkentőként működik.

A cikk az ajánló után folytatódik

Egyszerű adaptálni az életmódot

A diéta követői a 80-20 szabály szerint élnek, ami azt jelenti, hogy étkezéseknél szándékosan kerülik a jóllakottság érzését, csak 80%-os telítettséget érnek el. Ezt gyakorlatban úgy lehet a legkönnyebben kivitelezni, ha étkezések után még hagysz helyet egy képzeletbeli desszertnek, amit természetesen nem eszel meg.

Az Okinawa-diéta egészséges, és könnyű követni. A vízfogyasztás mellett a megfelelő folyadékbevitelt a főleg friss alapanyagokból álló menü biztosítja számukra, amelyek magas rosttartalmú, alacsony kalória- és zsírtartalmú összetevőkből állnak. Napi szinten átlagosan 1200 kalóriát visznek be, és mozognak is mellé, körülbelül 14-18 ezer lépést tesznek meg egy nap alatt.

Nem mindenki számára javasolt ezen kalóriamennyiség követése, már az is sokat segíthet a fogyókúrában, ha sikerül 1500 kalóriára csökkenteni a napi fogyasztási mennyiséget. A drasztikus életmód-változtatások előtt érdemes konzultálni kezelőorvossal vagy dietetikus tanácsadóval, mert bizonyos betegségek megléte sokat változtathat az ajánlott menüsoron.

A vietnami nők karcsúságának titkai

Ismerd meg azt is, milyen táplálékok fogyasztása segíti az vietnami emberek alakjának megőrzését!

Ezért karcsúak a vietnami nők: képeken 5 zsírégető táplálék, amit gyakran fogyasztanak

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük