Ennyit rágd ez ételt, és megduplázhatod a fogyást - A tudósok szerint nagyon működik

Megakadályozza a túlevést, sőt, másra is nagyon jó.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Valószínűleg nem sokszor foglalkoznak a gondolataid magával a rágással, miközben eszel, hiszen ez is csaknem olyan természetes, mint maga a légzés. Azonban ha szigorú diéta nélkül szeretnél fogyni, akkor lehet, hogy érdemes ennél jóval nagyobb figyelmet szentelni az állkapcsod mozgásának.

Előfordul, hogy egy étkezés után elnehezült gyomorral állsz fel, és kellemetlenül jóllakottnak érzed magadat? Ezt az elégtelen rágás okozza, amely az összes, emésztéssel kapcsolatos munkát a gyomorra hagyja. Nem ez azonban az egyetlen probléma, ami ilyenkor fellép!

A rágás és az elhízás

Azok, akik könnyen szednek magukra túlsúlyt, egy kutatás szerint általában kevesebbet rágnak, mint azok, akik sokáig forgatják a szájukban a falatot. A rágómozdulatok számának növelésével csökken az étkezés tempója, így akár 15%-kal is kevesebb lehet az adott időn belül elfogyasztott étel mennyisége.

Ez különösen azért érdekes, mert az első falat leérkezésétől számítottan nagyjából 20 perc elteltével a szervezet kiadja a jóllakottság-jelzést, szinte teljesen függetlenül attól, hogy mennyit ettél valójában. Egy másik tanulmányban azt sikerült bizonyítani, hogy a lassan rágó emberek könnyebben érzik jóllakottnak magukat, így nagyjából 10%-kal kevesebb átlagosan a kalóriabevitelük.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Az emésztés első lépése

Nem csupán azért könnyíti meg a rágás az emésztés további folyamatait, mert kisebb darabokra aprítja az ételt, noha ez is nagyban segíti az enzimek dolgát.

Nagyon fontos az is, hogy amíg rágod az ételt, az nyállal érintkezik, amiben számos vegyület készíti elő a gyomor feladatait. Egy nagyon fontos ezek közül a lipáz, amely a zsírok bontásában segédkezik, ám a keményítők cukorrá alakítása is a szájban indul be.

Fogyás a harapások számolásával

A kalóriaszámolásnál is jobb stratégia lehet a falatok számolása, noha arra továbbra is nagyon érdemes odafigyelni, hogy mit eszel. Kezdésként néhány alkalommal számold, hogy hány falatot eszel egy étkezés alkalmával, majd csökkentsd ehhez képes 20%-kal a harapások számát.

Egy tudományos cikk szerint az eljárást elsőként tesztelő egyetemi hallgatók ezzel a módszerrel átlagosan 1 kiló 60 dekát fogytak az első héten.

Tisztítják a beleket, eltelítenek, de nincs bennük 100 kalória sem

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hányszor rágd meg a falatot?

A tudósok még vitatkoznak arról, mennyi is lenne a rágások ideális száma minden egyes falat esetében, ám a számok 30-32 körül mozognak. Ehhez természetesen nem kell nagyon szigorúan tartani magadat, hiszen a puhább táplálékok - például főtt leveszöldségek - esetében ez bőven túlzás, ám egy húsos ételnél akár több is lehet az ajánlott mennyiség.

Ha kis falatokat veszel a szádba, és hosszan rágod őket, azzal nemcsak az emésztésedet könnyítheted meg, de súlyvesztést is elérhetsz, sőt, az ételeket is jobban fogod élvezni, mint ha sietve fogyasztanád el őket.

Ezt is szeretjük