226 kiló volt, amikor besokallt: egy egyszerű módszerrel másfél év alatt 130 kilót dobott le

Elmondjuk, mi volt az a két apróság, ami szinte azonnal meghozta az eredményeket.

Lexi fogyástörténete
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Korábban, amikor Lexi Reed és párja, Danny étterembe mentek, fejenként hét tányér ételt rendeltek maguknak. Mindketten imádták a sült krumplit, a rizst és minden húsos, bő zsírban sült ételt, amit később csupa cukor desszertekkel és üdítőkkel kísértek le.

Életmódjuknak köszönhetően mindketten rohamosan híztak. Amikor Lexi számára elérkezett a fordulópont, a fiatal nő alatt 226 kilót mutatott a mérleg. Az életmódváltás történetét az Instagramon naplózta. Elmondjuk, mi segített neki lefogyni, és hogyan igyekszik személyes tapasztalataival most másokat is támogatni.

Lexi fogyástörténete

Amikor Danny-vel először találkozott Lexi még csak 16 éves volt. A lány már ekkor is 136 kilót nyomott, ami a párját egy cseppet sem zavarta, hiszen imádtak együtt enni. Ahogy azonban híztak, úgy jött elő egyre több egészségügyi probléma náluk, így például kérdésessé vált, hogy lehet-e gyerekük.

#transformationtuesday Swolemate style! @dannyreed5 & I have lost a combined total of 385lbs since last year naturally with diet/exercise. No meal plan, pills, surgery, trainer, fad diet - but a lifestyle change. We were fedup with the life we were living. We spent many nights as your average couple binge watching Netflix and mindlessly eating. We knew we wanted to be parents one day, grow old together, and that our health was getting out of control. We decided to switch the couch dates for gym dates. We werent able to do many things other couples our age could do such as going to theme parks, travel on airplanes, hiking, biking, romantic walks, boating/canoeing, fit comfortable in seats at the movies or even a booth at a restaurant. By losing weight we have gained control of our marriage, our future, and will be better parents to our children one day. When you find your WHY you will find your way. Start today! --------------------------------------------------------------------------------- Fedup or have too much fun this summer & want to lose weight with me? Let's reach our goals together! Join my Sweatember Slimdown dietbet & lets get ready for all those fall events! Bet $30 you can lose 4% of your weight in a month & when you do split the pot with the other winners! Last month the pot was over $119K! Share tips, recipes, win money & be part of our weightloss tribe! Weve lost over 78,000lbs just this year! Link in bio or dietbet.com/fatgirlfedup #weightloss #weightlossjourney #goals #extremeweightloss #fit #gym #fitness #plussize #fitnessmotivation #beforeandafter #love #health #fitfam #motivation #fattofit #obesetobeast #fatloss #swolemate #losingweight #fatgirlfedupsdietbet #dietbet #progress #transformation #transform #diet #anytimefitness #weightlosstransformation

Lexiiii ❤ (@fatgirlfedup) által megosztott bejegyzés,

2016 január elsején Lexi és párja nagyon komoly fogadalmat tettek, és egy barátjuk segítségével belevágtak az életmódváltásba. A módszer nagyon egyszerű volt. Először is kiiktatták az összes gyorséttermi ételt csalás nélkül. Csakis azt ették, amit otthon főztek. Az alkohol szintén tiltólistára került. Újdonság volt azonban, hogy ettől kezdődően heti 4-5 nap mozogtak legalább egy keveset. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A kezdet egyáltalán nem volt egyszerű, sokat beszélgettek azonban arról, hogy még hosszú éveken keresztül szeretnének boldogok lenni együtt, így ez a cél mindkettőjükben tartotta a lelket. Az első hónapban egyáltalán nem mentek étterembe, mindent Lexi főzött, aki rengeteg új dolgot tanult a konyhában. A nő számára nagy élményt jelentett megtanulni az egészséges recepteket és kalóriaszegény változatban elkészíteni a régi kedvenceket, így a finomságokról sem kellett lemondaniuk. Az eredmények hamar megjelentek, ami további motivációként szolgált.

You guys - your girl is trying to be Betty Crocker. I dont enjoy cooking, but i enjoy being in control of what im eating. I always try to make the foods i love healthier, so i dont feel deprived. Kroger/Amazon small haul! Red cup from Dollar Tree for protein mug cakes! So @dannyreed5 & I have really been paying attention to nutrition labels lately and learning more about artificial sweeteners, & healthy fats. We still eat carbs every day and count calories faithfully, but we are also trying to make changes to even better our nutrition daily - such as adding more vegetables. We have started doing cashew milk in our coffee, and switched to better sweetners. Excited to try these new ones, cocoa, and coconut oil! I also bought cupcake & doughnut molds to make @proteinmilkshake protein doughnuts and other treats including egg muffins! I even bought pan covers & parchment paper. Who am I?!!! Fun fact: when danny and i started dating 10 years ago i could only cook eggs. 😂 Learn as you go! Maybe i should make youtube videos to review all this new things & recipes - well see! I will be posting recipes i come up with in our dietbet starting in 4 days. Link in bio! Also, you can get 15 off proteinmilkshake with code 'lexi15' at proteinmilkshakebar.com! Have a great day everyone & dont forget to have fun with your eating! Try new things & enjoy the journey! #food #foodie #haul #shop #grocery #kroger #amazon #foodie #healthyeating #countingcalories #lowcarb #fit #fitness #diet #goals #healthyfats #losingweight #weightloss #weightlossjouney #gym #gains #protein #proteinshake #proteinshake #muffins #doughnut #avacado #fatgirlfedupsdietbet #dietbet #obesetobeast #fattofit

Lexiiii ❤ (@fatgirlfedup) által megosztott bejegyzés,

Az egészséges szokások néhány hónap után kezdtek el megragadni. Lexi ekkor vágott bele a kardiózásba. Ehhez az elliptikus trénert választotta, amin 30 perces edzéseket végzett. Eleinte még kis szüneteket kellett tartania, ma már azonban heti 4-5 alkalommal napi kétszer is mozog. Ezt különösen azért tartja fontosnak, mert szeretne aktív és egészséges édesanya lenni, aki túrázik, biciklizik, rollerezik a gyerekeivel. Annak, hogy besokallt, része volt, hogy korábbi életmódja már a sétálást is nehézkessé tette a számára.

#transformationtuesday Hi my names Lexi & i've lost 300lbs with diet/exercise since last year. I was a girl FEDUP with an obese lifestyle and sitting on the sidelines of my life. I knew that if I didn't make a change at 485lbs my weight could potentially take my life. When you are afraid to die it's one hell of a motivator to change. So I set a 2016 New Years Resolution and decided to fight for my life, my future, and my health. I didnt have all the answers and I was far from perfect, but knew if I was willing to keep going & learn along the way I could make it. I didn't have a personal trainer, pills, surgery or anything like that. Honestly I couldnt afford those types of things, and i'm terrified to even get a tattoo due to my fear of needles. I wanted to do this on my own because I needed a lifestyle change long term, not another short term diet i'd eventually quit like so many times before. I hated cooking and couldnt cook much more than microwave dinners. I also knew nothing about healthy eating. I didnt follow a meal plan or certain type of diet, and I didnt spend hours in the gym. I could barely even walk a block or climb a flight of stairs. I decided I would eat more meat and vegetables first to see how my body would react. I still ate bread every single day because I didnt want to restrict myself 100% and logged all my food. I started taking the foods I loved and learning to make healthy versions, watching my portions, and reading labels. I started going to the gym and doing cardio for only 30 minutes, stopped letting myself make excuses and made time for workouts with a 40 hr work week, and before I knew it I was 5 months in and had lost my first 100lbs! I was finally off of the sidelines of my life and living. There are no words to explain the feeling of saving your own life. If I didnt take that first step and learn along the way i wouldn't be where I am now. Start today! #gym #fatgirlfedup #dietbet #fatgirlfedupsdietbet #motivation #fitnessmotivation #gymlife #fattofit #obesetobeast #gymlife #extremeweightloss #weightloss #weightlossjourney #plussize #anytimefitness #diet #losingweight #effyourbeautystandards #weightlosstransformation #gym

Lexiiii ❤ (@fatgirlfedup) által megosztott bejegyzés,

Lexi ma már nagyon büszke arra, amit elért, ugyanis 130 kilót fogyott másfél év alatt. Mindezt műtét, gyógyszerek, étrendterv és személyi edző nélkül. A nő azonban azt tanácsolja mindenkinek, aki sokat szeretne fogyni, hogy tűzzön ki apróbb célokat. 130 kiló mínusz túlzottan nagy dolog, ami nem tud folyamatosan lelkesíteni. Ha azonban kisebb szakaszokra osztod a fogyást, akkor sokkal több motiváló sikerélményben lesz részed.

40 felett lapos hassal

Ismerkedj meg egy másik nő, Nessa fogyástörténetével is. Elmondja, mit eszik, és hogyan mozog, hogy 40 éves korára is ilyen eszméletlenül jól nézzen ki.

A lapos has titka egy 40 éves, hétköznapi nő szerin

Elolvasom

Lexi mintaétrendje

A pár rendszerint elliptikus trénerrel indítja a napot. Nagyjából harminc percet edzenek, majd a nap folyamán Lexi a következőket eszi.

  • Reggeli: 3 vékony szelet pulykasonka, 2 nagy főtt tojás.
  • Tízórai: fehérjeturmix.
  • Ebéd: lazacfasírt főtt spárgával és brokkolival.
  • Uzsonna: banán és mandulavaj.
  • Vacsora: pulykaburger darált húsból teljes kiőrlésű bucival, zsírszegény sajttal, gombával, főtt brokkolival és karfiollal.

A nap utolsó étkezése előtt néha még egyszer beiktatnak egy fél órás edzést az elliptikus tréneren.

A képek forrása: instagram.com / fatgirlfedup.

Ezt is szeretjük