Több mint 15 kilótól szabadult: ez a nő elmondja, hogyan jógázta magát karcsúra

Biztos benne, hogy soha nem fog újra meghízni.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Claudia Azula Altucher 2008-ban indult egy indiai útra, melyről a fiatal nő több mint 13 kilóval könnyebben tért haza, és később még tovább fogyott. Claudia szerint fogyása nem egyetlen dolog miatt ment végbe, de a folyamatban nagyon nagy szerepe volt a jógának.

A nő szerint számára az első lépés az volt, hogy megtanulta szeretni a saját testét, ám ez nem volt egyenlő annak elfogadásával. Claudia rendszeresen elmondta magának a tükör előtt, hogy szereti magát, míg elkezdett hinni benne, így a változást a teste iránti szeretettel, belső élményként élte meg. Elmondja, hogyan sikerült ez neki.

A jóga ereje

Claudia a fogyásra nem a teste megváltoztatásaként gondol, hanem a plusz kilók elengedéseként, mely felfedezésre a jóga vezette rá. Éppen ezért a gyakorlatokat is saját fejlődésének megfelelően válogatta, nem pedig azzal a céllal, hogy minél hamarabb vékony legyen.

Fogyása elején Claudia rendszeresen jógázni kezdett, melyben három év alatt eljutott odáig, hogy heti hat alkalommal másfél órán keresztül végezte a gyakorlatokat. Kezdetben azonban nem az volt a lényeg, hogy milyen mozdulatsorokat ismétel, hanem az, hogy végre tesz valamit önmagáért. Meggyőződése szerint a rendszeres mozgással azt az üzenetet közvetíted a tested számára, hogy törődsz vele, melyet az meghálál.

Claudia szerint a jóga miatt nemcsak az izmai kezdtek el fejlődni, és lett hajlékonyabb, de azt is felfedezte, hogy az étvágya is rendszeresebb lett. Ezzel köszönte meg a teste a neki biztosított törődést.

Megtisztulás

Claudia szerint fontos a szervezet megfelelő működéséhez a megtisztulás, legyen szó a béltisztító, rostgazdag táplálékokról vagy a gondolataidról.

Béltisztító ételek tekintetében Claudia számára változást hozott, hogy útján megismerte a vegetáriánus indiai konyhát, így otthon elkészített ételeibe hamarosan sokkal több lencse, barna rizs és friss zöldség került. Ezek mellett Claudia az algából készült rostdús spirulinaport is rendszeresen alkalmazta, míg táplálékkiegészítőként a fogyáshoz a niacint, egy B-vitamin-fajtát tartja a legfontosabbnak.

A gondolatok megtisztításában Claudia azt tanácsolja, hogy hanyagold a káromkodást, és ne fogalmazd meg sértő módon a negatív kritikákat önmagad felé. Emellett fontos szerinte, hogy időnként pihenj, legyen szó nyaralásról vagy csak egy egyedül töltött félóráról, hiszen ilyenkor végre van időd a tested üzeneteire figyelni.

Tavaly megfogadták, hogy lefogynak, és meg is tették: képeken az átalakulások

Nézegess képeket!

Elolvasom

Néhány bölcs tanács

Claudia szerint mindenkinek meg kellene tanulni tisztelni azt, amit a természet adott, és a külsőségek helyett az egészségre törekedni, amihez semmi köze nincs a szupermodellalaknak. Az asszony erősen ellenzi a radikális módszereket, például az olyan monodiétákat, melyek során csak egyféle táplálékot ehetsz, például spenótot vagy banánt, mert ezek hiánybetegségekhez és más problémákhoz vezetnek. Aki azonban tiszteli saját testét, az nem ezeket választja, hanem megpróbálja megfelelően táplálni azt.

A megfelelő harmónia kialakításához Claudia azt tanácsolja, hogy alakítsd tudatosan, türelemmel a gondolataidat afelé, hogy az ösztöneidben és a józan eszedben bízz, így könnyebben kiválaszthatod a tested számára megfelelő megoldásokat.

Claudia gondolatait könyvekben is leírta, sőt, blogján keresztül még többet olvashatsz róla, ha ide kattintasz.

Ezt is szeretjük