Langyos, citromos víz: tényleg lefogyhatsz vele? A kutatók megadták a választ

Tudd meg, mennyire hatásos, és érdemes-e belevágni.

citromos viz
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A citromos vízről több dolgot is lehet hallani: nemcsak a fogyásban segít, de aki rendszeresen fogyaszt belőle, annak sosem lesz infarktusa vagy veseköve. Érdemes azonban annak is utánajárni, hogy mely állításokat támasztja alá a tudomány.

A citromos víz fogyasztásának többek között a testsúlyra gyakorolt hatását több tanulmány is vizsgálta már. Tudd meg, hogyan hat az ital, miért és miként érdemes esetleg neked is fogyasztanod!

Tényleg hat a citromos víz?

A leggyakoribb, hogy az ital testsúlyra gyakorolt hatása kerül elő, melyet a tudomány is igazol. Noha a kérdést egyelőre csak kevés kutatás érinti, máris nagyon biztató eredmények születtek. Ebben a tanulmányban például azt emelték ki az orvosok, hogy a citromlében található polifenolok bevitele étvágycsökkentő hatással bír, sőt, eredményesen sikerült alkalmazni a táplálkozás okozta elhízás visszafordítására és a fogyás következtében fellépő oxidatív stressz csökkentésére is. 

Az említett kutatás egy diéta hatékonyságát vizsgálta két csoportban. Az egyik csoport tagjai fogyasztottak citromos vizet, a többiek nem. Az eredmények szerint a citromos vízzel támogatott diétát követők egy év alatt két és fél kilóval többet fogytak. 

Emellett maga a vízbevitel növelése súlycsökkentő hatással bírhat, míg a citrom ízével segít abban, hogy többet igyál. Az ital előnye lehet továbbá, hogy ezzel sikerülhet pótolni a cukrozott üdítőket, ezáltal a kalóriabevitel jelentősen csökkenthető, ami elengedhetetlen a fogyáshoz.

A citromos víz egy másik, említésre érdemes, bizonyított hatása, hogy a gyümölcs flavonoidjai szerepet játszanak a lipidek anyagcsere-folyamataiban, így a májon keresztül segítik a fogyást. A kutatási eredmények tehát arra mutatnak, hogy a citrom hatékony segítség a fogyókúra hatásának növelésében, noha magában valószínűleg nem elegendő ahhoz, hogy látványos zsírégetés induljon be.

Mi van a citromos vízben?

A vízfogyasztás fogyásra gyakorolt hatásáról bővebben itt olvashatsz. Az ital másik összetevője a frissen facsart citrom, melyben sok C-vitamin található. Ez kutatások szerint nemcsak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében segít, de növeli a szervezet vasfelvevő képességét is, közvetve megelőzve ezzel a vashiányt és a vele együtt járó levertséget, fáradtságot, gyenge immunrendszert. 

A citromlé másik fontos része a citromsav, mely egy kutatás szerint valóban emeli a vizelet savasság, így rendszeres fogyasztása drasztikusan csökkenti a vesekő kialakulásának esélyét. Noha a citromról azt is olvashatod, hogy savas íze ellenére lúgosító hatású, valójában csak a vizelet pH-értékét képes megváltoztatni, a vér pH-értékét azonban az ételek nem befolyásolják.

A citromlében sok-sok antioxidáns található, és nemcsak a C-vitaminról van szó, de két másik flavonról is, a heszperidinről és a diozminról, melyek sejtvédő, rákmegelőző hatásúak. Ezek közül különösen a heszperidin fontos, mely a zsírbontáson keresztül a testben a glükózt érintő folyamatokban is szabályozó szerepet játszik, sőt, a magas vércukorszinten, azaz hiperglikémián is képes javítani. 

 A citromos víz diéta alatti rendszeres fogyasztása mellett nemcsak az szól, hogy tele van értékes növényi tápanyagokkal, de az is, hogy mindezeket alacsony kalóriatartalom mellett biztosítja a szervezet számára. Egy pohár citromos víz például nagyjából 6 kalória csak.

Miben nincs szénhidrát?

Ha ketogén vagy más a szénhidrátbevitelt erősen korlátozó étrendet folytatsz, akkor érdemes megismerkedned ezekkel a táplálékokkal, melyekben minimálisan kevés vagy semennyi szénhidrát sincsen.

Ezeket edd, ha kerülni akarod a szénhidrátokat

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hogyan és mikor fogyaszd?

A citromos víz készítéséhez egyaránt használhatsz csap- vagy ásványvizet. Ennek minden 300 milliliteréhez csavard hozzá egy közepes citrom feléből az összes levet, de egy liter vízhez akár két egész citromot is felhasználhatsz. További ízesítésként mentát, citromfüvet, uborka szeleteket vagy akár félbe vágott bogyós gyümölcsöket is adhatsz az italhoz egy éjszakára ázni.

Érdemes az első pohárral már reggel elfogyasztani, ugyanis a többség nem kel fel az éjszaka folyamán inni, így reggel nagy löketet ad az anyagcserének az ital. Ezenfelül a nap folyamán bármikor ihatsz citromos vizet, ám nem szükséges a teljes, napi 2,5-3 liter vizet így bevinned. Nagy mennyiségű citromos víz bevitele nem ajánlott, ha törékenyek a fogaid vagy rendszeresen ég a gyomrod.

Mivel az ital hőmérséklete nem játszik mérhető mértékben szerepet a citromos víz fogyasztó hatásában, ezért érdemes langyosan vagy ahogy jól esik fogyasztani. 

Ezt is szeretjük