A 4 legjobb fogyasztókrém

Az internetezők szerint

Utánajártunk a fórumokon, melyek a leghatásosabb krémek. Hallgass azokra, akik már kipróbálták! Íme, a kedvencek!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A fogyasztó csodaszereknek se szeri, se száma, ám ha találomra kezdenél köztük hatásosat keresni, valószínűleg hamar feladnád a próbálkozást, hiszen könnyen lehet, hogy csak a pénztárcád lenne soványabb, te azonban egy grammot sem fogynál.

A fogyasztó krémek között szerencsére akad néhány jól bevált készítmény is, a fogyókúrázó fórumozók pedig örömmel osztják meg tapasztalataikat az interneten.

Mi most az általuk hatásosnak vélt krémek közül válogattunk néhányat, hogy ne térkép nélkül bolyongj a drogériák fogyipolcainak labirintusában.

Hogyan használd?

A legtöbb fogyikrém valamilyen keringésserkentő összetevőt tartalmaz, vagyis az anyagcsere felpörgetésével olvasztja le a kilókat a kényes területekről. Csodát természetesen egyetlen krémtől sem lehet várni, de rövid idő alatt is látványos eredményeket érhetsz el, ha egy kicsit rásegítesz a hatóanyagok működésére.

Ehhez vékonyan vidd fel a krémet arra a területre, ahonnan fogyni szeretnél, majd tekerd be magad fóliával, hogy a meleg is segítse a vérellátás fokozódását. Ha erős masszírozó mozdulatokkal hordod fel a kencét, vagy használata közben sportolsz, esetleg szaunázol, azzal szintén sokat teszel az eredmény javításáért. A krémet mindig hideg-meleg vizes váltózuhannyal távolítsd el, hogy a kötőszövetek még feszesebbek legyenek.

Adamo fogyasztó szauna krém

A fogyasztó krém titka a mentaolaj-tartalom, ennek köszönhetően fokozza ugyanis a bőr alatti vérkeringést, serkenti az izzadást és gyorsítja a zsírégetést. Elég vékony rétegben a problémás területre kenned, majd valamilyen izzasztó tevékenységet végezned - ez lehet szaunázás vagy torna.

Azok a fórumozók, akik kipróbálták, nagy előnyének tartják, hogy az illata kellemes, hűvös, használat után pedig egy kevés szappanos vízzel könnyen eltávolítható, nem hagy zsíros érzést a bőrön. Az Adamo fogyasztó krém kétféle kiszerelésben kapható, az 50 ml-es tégely ára 650, a 300 ml-esé 2500 forint körül mozog.

A 20 leghatékonyabb zsírégető tea

Nézegess képeket!

Elolvasom

Szűztea Slim krém

A többek között gyömbért és eukaliptuszt tartalmazó kence társaihoz hasonló elven működik, azaz a vérkeringés fokozásával igyekszik leolvasztani a zsírt a bekent testrészekről. Az internetezők szerint a hatás érezhető: a krém órákon át kifejezetten erősen melegít, nagyobb mennyiségben alkalmazva ez akár már kellemetlen is lehet, az eredmény azonban látható és tapintható.

A Szűztea krém állagát és színét kevesen szerették, gyógynövényes illata sem aratott osztatlan sikert, azt azonban mindenki elismerte, hogy a kenőcs nagyon kiadós. A fórumozók szerint a termék mellett szól még az ár/érték arány, a 150 ml-es kiszerelés ára a legtöbb helyen 1550 forint.

A netezők másik kedvence

A fogyasztó krémek mellett a fórumozók másik kedvenc a fogyókúrás italpor. Nézd meg videónkat, és tudj meg többet róla!

Dr. Kelen karcsúsító krém

A Dr. Kelen karcsúsító krém az alsó árkategóriás krémek táborát erősíti, ennek ellenére a felhasználók elégedettek a hatásával. A mikrokeringés fokozásával, illetve a kötőszövetek hidratálásával a gél nemcsak a zsírlerakódást csökkenti, de a cellulitisszel szemben is felveszi a harcot. Hatóanyagai között például a koffein és a fahéj is szerepel, tartósítószert pedig nem tartalmaz.

A krém minden bőrtípusra alkalmazható, hátránya azonban, hogy viszonylag gyakran, naponta kétszer kell alkalmazni - cserébe viszont a felhasználók szerint már 3-4 nap elteltével mérhető a változás. A 150 ml-es kiszerelésű krém 1000 forint körüli áron kapható.

Avon Solutions

A bőrápoló termékcsalád lila színű, karcsúsító és feszesítő tagja szintén nagy népszerűségnek örvend a fórumozók körében. Az Avon Solutions összetevői között megtalálható a perilla nevű gyógynövény, amely segít megakadályozni a zsírraktárok kialakulását, és a gingko, amely javítja a vérkeringést, ezáltal lebontja a már lerakódott zsírrétegeket.

Az internetezők többsége néhány hét elteltével mérhető fogyást tapasztalt a problémás területeken, beszámolójuk szerint pedig bőrük simább és feszesebb lett. A termék nagy előnye, hogy gyakran rendelhető akciós áron, az eredeti 3500 forintos ár helyett most például 1699 forintért kapható.

OLVASD EL EZT IS!

teaskanna
  • tea
  • fogyasztó praktikák

A legfinomabb zsírégető teák

szauna
  • szauna
  • fogyasztó praktikák

Heti 2 kiló mínusz, diéta nélkül

Ezt is szeretjük