5 nap, 4 kiló

Nyárindító léböjt-kúra

Szabadulj meg a plusz kilóktól úgy, hogy közben felfrissíted és méregteleníted szervezeted! Kezdd a nyarat léböjt-kúránkkal!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Már a tavasz is elmúlt, de néha még mindig úgy érzed, mintha téli álmot aludnál? A krónikus fáradtság, a gyengeség, az energiahiány és az általános rossz közérzet egyik legfőbb oka – ha nem áll a háttérben egyéb betegség – a szervezet túlterheltsége és kifáradása, mely elsősorban a helytelen életvitel, a táplálkozás, a stressz, illetve a különféle kémiai anyagok, gyógyszerek hatására felhalmozódott méreganyagoknak köszönhető.

Ezek a mérgek pedig nemcsak hogy nem hagyják „élni” testedet, de hosszútávon igen komoly problémákat okozhatnak, többek közt a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát is növelik.

Szerencsére szervezetedet sem kell félteni, hiszen egészséges működéséhez hozzátartozik az is, hogy a maga módján megpróbál megszabadulni a salakanyagoktól és mérgektől, azonban a felgyorsult élettempónak és a helytelen életvitelnek köszönhetően – mivel több méreganyag jut be szervezetedbe, mint amennyit ki tud üríteni - nem biztos, hogy ezt a feladatát maximálisan el tudja látni. Így hát nem árt, ha néha-néha besegítesz neki, aminek többek közt kiváló módja az évszakonként megtartott kiadós léböjt-kúra is.

Nyári léböjt-kúra

A léböjt-kúra során kizárólag folyadékot, illetve sűrű, de folyékony halmazállapotú gyümölcs- és zöldségleveket fogyaszthatsz, melynek elsődleges célja, hogy tehermentesítsd, és regenerálódásra ösztönözd szervezeted. Emellett, mivel lecsökkented energiaforrásaid, tested kénytelen lesz mozgósítani tartalékait, de ami a legfontosabb, aktivizálódik öngyógyító képessége, és megtisztítja önmagát. A léböjt elsődleges célja a méregtelenítés, azonban ez együtt jár a súlyvesztéssel, így ha szívesen lefaragnál néhány plusz kilót, két legyet üthetsz egy csapásra.

A böjtre a koratavaszi időszakon kívül a nyár kezdete a legalkalmasabb: egyrészt a piacok standjai és a kertek telis-tele vannak zamatos, friss és egészséges gyümölcsökkel, zöldségekkel, másrészt a böjt betartása ilyenkor kevesebb kitartást igényel, ugyanis a meleg hatására kisebb az ember étvágya, folyadékigénye viszont automatikusan megnő.

Mindemellett a nyári léböjt egyik legnagyobb előnye, hogy segítségével nemcsak energikusabbnak érzed majd magad, de a hőség, illetve a gyakori nyári időjárás-változások is kevésbé terhelik majd meg szervezeted.

Mit érhetsz el a léböjt-kúrával?

  • Eltávolítod szervezetedből a mérgeket és a salakanyagokat, a felesleges zsírszövetet.
  • A kúra súlyvesztéssel is együtt jár: akár 4 kilót is leadhatsz.
  • Megszünteted emésztési problémáidat.
  • Javul koncentrálóképességed, növekszik fizikai és szellemi teherbírásod. 
  • Feltöltődsz energiával, megerősíted immunrendszered.
  • Bőröd és megjelenésed is megújul, sokkal frissebb és üdébb leszel.
  • Csökkentheted a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát, a magas vérnyomást, illetve a magas vércukorszintet.

Hogyan kezdj bele a kúrába?

Nagyon fontos, hogy az öt napos léböjt-kúrát úgynevezett felépítő szakasz előzze meg, aminek három-négy napos időtartama alatt már nem szabad nehezebb ételeket fogyasztani - lehetőleg kerüld a tejtermékeket, az állati zsiradékot, a túl sok szénhidrátot, a tojást -, illetve ki kell iktatni életedből a nikotint, az alkoholt és a koffeint. Hogy felkészítsd testedet a böjtre, fogyassz nagy mennyiségben nyers zöldségeket és gyümölcsöket, illetve hüvelyes növényeket.

Ha úgy érzed, testileg és lelkileg is felkészültél a böjtre, nincs más dolgod, mint előkészíteni a turmixgépet, továbbá beszerezni a szükséges zöldségeket és gyümölcsöket, törekedve a változatosságra. Utóbbi különösen fontos, hiszen amellett, hogy minden zöldség és gyümölcs bővelkedik értékes anyagokban, a léböjt ideje alatt a megfelelő mennyiségű vitaminhoz csak úgy juthatsz hozzá, ha a lehető legkülönbözőbb turmixokat variálod.

Fontos!
A léböjt-kúra első egy-két napja sokak számára megterhelő lehet, ezért célszerű akkorra időzítened a kúrát, mikor nem végzel fizikai munkát, illetve munkahelyeden sem túl nagy a nyomás. Ha rádtör az éhségérzet, segíthet, ha még többet iszol, ha pedig fejfájással küzdesz, menj ki a friss levegőre, sétálj egy nagyot, vagy mozogj egy kicsit. Ha nagyon gyengének érzed magad, és arra gyanakszol, hogy vércukor-szinted süllyedt le egy kicsit, fogyassz el egy kanál mézet.

A léböjt ideje alatt korlátlan mennyiségben fogyaszthatsz folyadékot, elsősorban zöldség- és gyümölcsleveket, szűrt leveseket, valamint szénsavmentes ásványvizet és gyógyteákat. A minimum mennyiség napi 3-4 liter, amit célszerű másfél-két óránként elfogyasztva legalább két decis adagokra osztani.

A léböjt öt napos szakasza után szintén fontos, hogy fokozatosan térj vissza a szilárd táplálékokhoz. Az első napokban a megelőző szakaszhoz hasonló étrendet kövess – többnyire zöldségeket és gyümölcsöket fogyassz, majd néhány nap után kisebb adagokban, de már fogyaszthatsz péktermékeket, tejtermékeket és sovány húsokat is.

A legjobb nyári léböjt-receptek

A hozzávalókat tedd a turmixgépbe, majd turmixold össze. Fogyasztás előtt tedd legalább fél órára a hűtőbe.

Barack-narancs koktél: 2 barack, 3 narancs, 1 teáskanál lekvár.
Grépfrút mix: 2 barack, 3 piros húsú grépfrút.
Dinnyés-citromos turmix: 1 görögdinnye fele, 1 citrom, 5 narancs, 20 dkg ananász.
Energetizáló citrus mix: 1 grépfrút, 1 narancs.
Zöldség-gyümölcs turmix: 2 alma, 1 paradicsom, 1 gerezd fokhagyma.
Frissítő gyümölcskoktél: 3 alma, 1 citrom, 1 narancs, 3 barack.
Antioxidáns koktél: 1 sárgarépa, 1 zellerszár, 1 retek, 1 cékla.
Zöldfűszeres zöldségmix: 4 sárgarépa, kellevél, friss menta, bazsalikom, koriander.
Bogyósgyümölcs mix: 2 alma, 1 csésze bogyósgyümölcs - ribizli, szeder, áfonya, málna.
Gyömbéres zöldségturmix: 1 cékla, 1 zellerszár, 1 szelet gyömbér, 2 citrom, egy szelet hagyma.
Ezt is szeretjük