3 eszköz, ami megkétszerezi a fogyást

Szerezd be őket!

Bizonyos eszközökkel serkentheted a salaktalanítást, ezáltal pedig felgyorsíthatod a súlyvesztést.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha serkenteni akarod a súlyvesztés mértékét, a megfelelő diétán és a mozgáson kívül a rendszeres salaktalanításról sem szabad elfeledkezned. Ebben segít a következő három eszköz is, melyek alkalmazásával testileg és lelkileg is felkészülhetsz a gyorsabb fogyásra.

Homeopátiás szerek

A homeopátiás szerek nem véletlenül számítanak egyre közkedveltebbnek. Bár sokak szerint használatukkor csupán placebo-hatásról van szó, még a gyógyszerészek is esküsznek rájuk, hiszen a szervezet öngyógyító folyamatainak beindításával, illetve a test és lélek egészségére kiható tulajdonságaikkal mellékhatások nélkül teszik helyre a problémákat.

A fogyókúra során bevethetsz olyan szereket, melyek az étvágyadat csökkentik, de olyanokat is, melyek a lelkedre hatnak, vagyis az akaraterőt és a motiváció erősségét adják meg. Sokan közülük, mint például a Schüssler-sók, a szervezet méregtelenítése által gyorsítják fel a fogyást. Ha kíváncsi vagy, mely szereket vetheted be elhízás esetén, a legegyszerűbb, ha ide kattintasz.

Legyél figyelmes a szer kiválasztásánál, és, ha nem értesz valamit, inkább kérd ki egy tapasztalt homeopata tanácsát. Kedélyállapotodat is vedd figyelembe, hiszen ez döntő szerepet játszhat a helyes szer kiválasztásánál. A C30-as potencia az a hígítás, ami a testi panaszok mellett a lelkedre is hat, emiatt mindenképp indokolt ennek használata a fogyókúra során, hiszen itt nem csupán egy testi folyamatról, hanem lelki változásokról is szó van. A hígítás mértéke a szer erejét, intenzitását jelzi, ebből különféle változatok léteznek.

Meleg vizes palack

Egy hagyományos vagy épp pihe-puha, szőrös, mintás meleg vizes palack nemcsak a hideg téli éjszakákat teheti kellemesebbé, és nem is csak a premenstruációs szindróma tüneteit képes csökkenteni, de nagy hasznát veheted akkor is, ha szükséged van egy olyan eszközre, mellyel lényeges mértékben javíthatsz emésztésed működésén, ezáltal pedig a fogyást és a salaktalanítást is beindíthatod.

A 17 leghatékonyabb méregtelenítő szer

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha akad egy nyugodt 15-20 perced a nap folyamán, érdemes alkalmaznod, de akár az esti olvasgatás vagy tévénézés közben is bevetheted. A palack legyen forró, mikor alkalmazod, ahhoz pedig, hogy ne legyen kellemetlen, a csupasz hasadra először egy törülközőt teríts - ha májborogatást szeretnél alkalmazni, a hasad jobb oldalára, a bordaív alá tedd a palackot. Tegyél a palack tetejére is egy törülközőt, majd takarózz be jó meleg takaróval. 15 percig hagyd a hasadon a palackot, majd lassan kelj fel, és igyál egy korty élénkítő mézes teát.

Ezekkel is felgyorsíthatod a fogyást

A különféle eszközökön túl a természetes szerek is segítik a fogyást. Videónkból kiderül, mit érdemes alkalmaznod.

Schiele-féle keringéskészülék

A természetgyógyászok szerint a salaktalanító hatású, meleg lábfürdő ezzel a készülékkel a leghatékonyabb. Egyrészt, mert más módszerek nem garantálják a nyugalmat, másrészt, ha a víz nem egyenletesen melegszik fel, a reflexzónákra gyakorolt hatása is csökken.

A hagyományos módszert végezve azzal is számolni kell, hogy a lavór vagy a fürdőkád tele lesz vízzel, ami kötőszöveti problémáknál, illetve visszértágulatnál nem kifejezetten előnyös. Nem beszélve arról, hogy a kényelmetlenségek miatt sokan hamar fel is adják.

A Schiele-rendszer - a hozzá tartozó keringéskészülékkel, a lábpuhító olajjal, a fürdőadalékokkal és a fürdő után alkalmazandó szerekkel - egyszerű és kellemes. A készülékkel végzett lábfürdő alatt semmivel nem kell törődni, akár meditálhatsz is. Amellett, hogy a lábon át eltávolítja a salakanyagokat, ezzel pedig beindítja a szervezet öngyógyító folyamatait, illetve serkenti az anyagcserét és a nyirokkeringést, azoknak is felbecsülhetetlen segítséget jelent, akik alacsony vérnyomással vagy krónikus betegségekkel vágnak bele a fogyókúrába. A kínálatban szereplő fürdőadalékok közül még a laikusok is könnyen kiválaszthatják a nekik megfelelőt.

A készülékkel kapcsolatban érdemes gyógyászati segédeszközöket árusító boltokban, természetgyógyászati szaküzletekben, illetve az interneten érdeklődnöd.

Cikkünk Ruediger Dahlke A böjtölés nagykönyve című műve alapján készült, mely az Édesvíz Kiadó gondozásában jelent meg.

OLVASD EL EZT IS!

brokkolik
  • diéta a tartós fogyásért
  • mintaétrend a tartós fogyásért

5 kiló mínusz a Green-diétával

no zoldseges
  • méregtelenítés
  • zöldségkúra

3 kiló mínusz 1 hét alatt

Ezt is szeretjük